A legutóbbi postomban írtam a Burger King Angus szendvicseiről, de most eljött az ideje egy újabb promóciónak, melynek középpontjában egy augusztus végi futóverseny áll. Részletek következnek a hajtás után.
Ahogyan az a képen is látható a Burger King most egy dupla támadást intéz, ráadásul ezúttal a hosszúkásabb szendvicsek kedvelői vannak előnyben. Az egyik versenyző a futamról elnevezett Brutál Burger, a másik pedig egy nagy klasszikus, az Xtra Long Chili Cheese. Egyik résztvevő sem kispályás, úgyhogy gyorsan ismerkedjünk hát meg velük.
Kezdjük a barátkozást az Xtra Long Chilivel, melyben kapásból három grillezett húspogácsa várja egymás mellett a rajongókat, szóval a sztori már rossz nem lehet. A hosszúkás szezámos zsömlében mindemellett még jalapeno paprika, két szelet cheddar, és a több néha több jegyében a chilis sajtszósz fogad mindenkit jobbról.
A szendvicsben, ahogy azt sejteni lehet, a sajt dominál főleg, teljesen jól olvad, vigyáznunk is kell vele, a szalvéta jóbarát. A csípősség mérsékelten van jelen, de még pont annyira, hogy kellemesen bizsergessen. A három húspogácsa meg maga az álom, akármilyen gyorsan is eszed, mindig van még egy talonban.
A másik szendvics még ennél is izgalmasabb, mivel megpróbál ráemelni a konkurensre, és azt kell mondjam, elég jó esélyekkel teszi. A hosszúkás "Rib" tízdekás húspogácsa gyakorlatilag mindennél jobb, mint amit eddig gyorsétteremben sertés címén ehettünk: a külseje ropogós, a belseje viszont egészen meglepően puha, már-már szaftos. Erre ad egy extra tuningot a szintén speciális, eddig még nem ismert füstös BBQ szósz, ami komolyan mondom, bárhol megállná a helyét, ráadásul vele sem spóroltak, nagyon helyesen. Van még csemegeuborka és hagyma is a szendvicsben, de ők most csak kiegészítő szerepet játszanak.
Ez utóbbi "malacos" szendvics viccesen rímel az augusztus 30-án megrendezésre kerülő BURGER KING Brutálfutás Budapest 1.0 nevezetű rendezvény kabalaállatára. Ezen a versenyen amúgy többek között én is el fogok indulni, a Burger King csapatában, minden magyar hamburgerfogyasztót képviselve ezzel - még azt is, aki nem akarja.
Ehhez a rendezvényhez kapcsolódóan felkerült még egy flashjáték is az étterem Facebookjára, ahol egy virtuális akadálypályán kell minél több hamburgert magunkhoz vennünk - a legjobbak pedig szintén indulhatnak a versenyen a BK színeiben, valamint 30 Brutál Burger menü is kiosztásra kerül a jól szereplők között.
Holnaptól tehát kérhetjük mindkét szendvicset, a Chili Cheese 950, menüben 1390, míg a Brutál Burger 990, menüben pedig 1490 forintba kerül. Jó felkészülést a versenyre, augusztus 30-án találkozunk!
További részletek: http://budapest.brutalfutas.hu/