Burger Blog

BpBurger (38) - Beerka Pub

2013. február 06. Jancsa Jani

Mivel fővárosi gyerek vagyok, az ötödik kerület mélyén nem találkoztam sem birkával, sem gyesznyóval, meg semmi olyan állattal, ami mondjuk már Hidegkút határában rémisztgetheti az embert. Őszbe forduló halántékommal pedig már arra is rájöttem, hogy a szóviccben is bővelkedő pub (lásd még: sörka) bizony nem a hamburgeréről fog elhíresülni a pesti életben. De legalább nem öklelt fel.

2013-01-31 20.04.36.jpg

A Lónyay-Kinizsi kereszteződéstől nem messze található a kétszintes, melegkonyhával megbolondított hely, ahol is rögtön a földszinten ültünk le, étlap az asztalon, legyünk urak, pattanjon viszki és a ház söre is. Előbbi Jameson, most az írek nyertek, nem vagyunk skótok; a sör pedig világos, mint ahogy az is, hogy burgert rendelünk. Kábé ennyi a pozitívum a sörről is, noha nem rossz, nem sok karakterrel találkozhatunk az italban. Jött még limonádé is, az is teljesen korrekt volt.

2013-01-31 20.02.47.jpg

Nem is kell sokat várnunk, olyan 15-20 perc alatt ki is jönnek a tálak. Az egyik rendelés egy CowBurger, a másik pedig a hely különlegessége a Beerka Burger, csirkéből. Csak vicceltem.

2013-01-31 20.17.07.jpg

Kezdjük a birkával, mivel olyat még sohasem ettem. A húspogácsa erősen zöldfűszerezett, és mint olyan, nem rossz, természetesen teljesen átsütött. A buci nagydarab, jól megpirított, és helyben is készül, jó pont. A zöldfűszeres tejfel fokhagymában bővelkedett, kicsit tzatzikis jellege is volt. Zöldségekben sem szűkölködött a szendvics, bár a nyers uborka, mint mindig, most is kissé értelmezhetetlen, de ez lett volna a legnagyobb bajunk.

2013-01-31 20.17.21.jpg

De nem ez volt, hanem a marhaburger. Sajnos ebben a hús olyan szinten el volt rontva, ahogy azt csak lehet, tömör volt, és rágós, mintha egy nagyon kevés alkalommal ledarált húst két erős ember napokig tömörített volna - sajnos innentől kezdve az egész szendvicsnek annyi volt, főleg, mert nem vegák vagyunk, hús nélkül viszont szomorú az élet.

2013-01-31 20.18.11.jpg

Egyvalami mégis megmenthette volna a szendvicset, ez pedig az étlapon is feltüntetett chilis bab; de sajnos a tálalásra már elfogyott a dekadencia, és csak egy külön kis edényben érkezik. Ez, nem viccelek, olyan ízmélységű volt, hogy kb. az egész vacsorát felülmúlta, kérdés nélkül. Legközelebb, ha netán visszatérnénk, az biztos, hogy ilyen fogunk enni, egy egész tállal.

2013-01-31 20.23.52.jpg

2013-01-31 20.17.51.jpg

Rendeltünk mellé még egy káposztasalátát is, a jól megszokott majonézes vonulat érkezett, erre számítottunk, jó étvággyal el is fogyasztottuk hát mellé. Ja igen, volt sült krumpli is, kb. ennyire is volt emlékezetes.

2013-01-31 20.17.37.jpg

Természetesen az étkezés végére sem múlt el úriasságunk, úgyhogy egy desszert is befigyelt: francia csokitorta francia narancsizével. Átlagos piskóta (mások szerint inkább trüffel), belemártogatva az öntétbe, kis habbal - pont illett a vacsora végére, és ezt mindenki értse úgy, ahogyan akarja.

2013-01-31 21.04.06.jpg

A Beerkában kapni más kaját is, nem csak a burgert, és lehet, hogy itt hibáztuk el, azokból kellett volna kérni, viszont akkor nem tudtam volna ezt most ide post-tolni. A burgerek 1650-be kerülnek, ami viszont már problémásabb, mert a birkának még csak elhiszem, hogy drága a húsa, de a marha feleennyiért érné meg - maximum. A javaslatom az, hogy próbáljátok ki a chilis babot magában (bennem?), abban tuti nem fogtok csalódni.

Adatlap

Nyitvatartás: 11-23.

Cím: 1092 Lónyay utca 34.

Honlap: http://www.beerkapub.hu

Facebook: https://www.facebook.com/kisBEERka

Telefon / asztalfoglalás: +36 1 353-6204

4sq: http://goo.gl/5JEVp

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr455063468

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.07. 12:26:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bl4ze 2013.02.06. 16:24:10

Nem győzött meg.

"bár a nyers uborka, mint mindig, most is kissé értelmezhetetlen,"

EZ AZ! Pontosan. Én a BurgerHouse-ban legutóbb a kapott nyers uborkát nem kedveltem, amire a FB oldalukon a tulaj leszólt, hogy sokan szeretik, jó az, a többi uborka pedig nem illene bele, mekis-bks jellegű lenne. HÁT NEM!
szerintem sem passzol NYERS uborka egy igazi hamburgerbe !

Doktor Toka 2013.02.06. 16:48:46

Eltekintve az agypusztító szóviccek kritikájától, annyit azért jegyezzünk meg, hogy Hidegkúton kb. ugyanannyi birka és disznó van, mint az V. kerületben. Ha Pesten disznót akarsz látni, szerintem inkább Rákoskert felé vedd az irányt, bár lehet, hogy ott sem maradt már egy sem belőlük.

mojoking77 2013.02.06. 16:55:08

"A húspogácsa erősen zöldfűszerezett, és mint olyan, nem rossz, természetesen teljesen átsütött"
Ezt megyarazd el kerlek. Nem kotozkodes, de miert termeszetes a jol atsutott huspogacsa? Mar mashol is futottam bele olyanba, hog ya pincer a picsaba kuldott el, (meg, ha szerinte legalabb is poenos formaban), amiert meg mertem emliteni, hogy medium burgert kerek. Ez nem normalis dolog, meg akkor sem, ha anno minket meg arra tanitottak szuleink, hogy a HUST JOL MEG KELL SUTNI, ugye.. Izles kerdese, tudom, de az atlag magyar ezek szerint infarktussal kimulna az elso francia etteremben, miutan megkostolta a burgert... :)

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.02.06. 16:59:27

@mojoking77: a tapasztalatom az, hogy az esetek 5%-ában kérdezik meg, hogyan szeretnéd, amúgy teljesen átsütik. Volt olyan csajom, aki egy közepesen atsutott burger fogyasztasa kozben elmesélte, hogy majd jön az agyevő baci, ha nem sütjük jól meg a húst, azt szevasz. Plusz vannak még tisztázatlan dolgok, hogy miben más ez, mint a tatárbifsztek, szoval nem ertem en sem a nagy rettegest a medium burgertol.

pacemaker · http://steev.extra.hu 2013.02.06. 17:56:49

néhány apró megjegyzés...
a "birkafasírtban" nincs zöld fűszer... soha nem is volt...
ha szólsz a pincérnek, akkor ízlés szerint sül a húspogácsa... akár teljesen angolosan...
a csokitortának köze nincs a piskótához... 32 adagban összesen hat deka liszt van...

hogy egy LGT nótával éljek: ha cikit akarsz jáccani, gipszeld be a kezed :))))

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.02.06. 18:04:23

@pacemaker: ezt benéztem, ebből is látszik, hogy soha nem ettem birkát :) és mi a helyzet az egyértelműen rágós marhával?

pacemaker · http://steev.extra.hu 2013.02.06. 18:15:05

@speed: a marhát nem én "csinálom"... csak fűszerezem... ha nem vágták, hanem végelgyengülésben halt meg, arról nem tudok... darálva érkezik, én csak fűszerezem... és általában szólnak, hogy mennyire süssem meg.. (nem kóstolhatok bele minden adagba)...

pacemaker · http://steev.extra.hu 2013.02.06. 18:27:40

@speed: a csokitortáról meg még annyit... te vagy az elmúlt 5 évben az egyetlen, aki "lehúzta"... az ország másik feléről is jöttek már vissza , hogy egyenek belőle...

pacemaker · http://steev.extra.hu 2013.02.06. 18:46:53

egyébként látom, hogy a "MONITORBÁTOR" tábor büszke tagja vagy...
arra nincs bátorság, hogy helyesbíts: NEM ÉRTEK HOZZÁ, CSAK ÍRNOM KELLETT VALAMIT, HOGY OLVASSANAK...

de javaslom, maradj a mekinél... "csodás" hamburgerük van... ehetsz kézzel, és még a tálcát is te viheted vissza... és ezért még fizethetsz is...

az való a mai fiataloknak...

Fatal Error! System Halted! 2013.02.06. 21:53:07

@pacemaker:
Nem tisztem megvédeni a szerzőket, de:
elvileg a hivatásos étteremkritikusok értenek az ételek elkészítéséhez, de ha nem is, képben vannak, hogy egy adott kajának milyennek illene lennie. Ha ők kritizálnak, az elfogadható a számotokra?

Egy laikus, aki csak enni szeretne egy jót, s ha a kapott étel minőségét megosztja egy blogon, netán kritikával illeti, már nem elfogadható?

Neki nem ízlett, de lehet más embernek igen. Ezt leírja, de ne jelentse már azt, hogy mindenképpen meg kell védeni a kaját, csak azért mert nem nyerte el az ő tetszését.

Szeretem ezt a blogot, de azt észrevettem, hogy a negatív kritikával illetett éttermek közül, elenyésző volt azok száma, akik elnézést kértek mondjuk az étel minősége miatt (nyilván nem kötelező, csak lehetőség), de többségben voltak azok, akik mindenképp megvédték a mikrózott, gyorsfagyasztott szarjukat.

A képek alapján megkóstoltam volna az ételeket, de a stílus miatt nem fogok elmenni hozzátok.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.02.06. 22:01:35

@pacemaker: Opened September 20, 2012
5 éve, nyilván...
Amúgy ezért a pénzért a mekiben legalább nem rágós a burger...

mojoking77 2013.02.06. 22:37:41

@pacemaker: Oooo, szinten nem az en dolgom megvedeni a postirot, de ha szabad kernem olvass vissza itt egy kicsit, a felesleges hoborges helyett. Ertem, hogy nem a legkellemesebb negativ kritikat olvasni valahol az ember munkajaval kapcsolatban, de inkabb vedd epito kritikanak, arrol, mi is az amin javitani kell, ahelyettt, hogy meg nagyobb hulyet csinalsz a tobbiek elott magadbol a felesleges hozongessel. Remelem megfogadod, hisz csak sajat magadnak segitenel vele. Bar vegul is a te maganugyed, sok vendeglatos el meg a regi vilag tapasztalataival....

Buró Szilárd 2013.02.07. 00:12:27

Elnézést kérünk a szakácsunk kommentjei miatt, de azt gondolom, hogy a saját gyerekét az ember mindig szentnek és sérthetetlennek látja és azt is nehezen fogadja el, ha mások mondják, hogy eláll a füle.
Én, mint a Beerka étterem egyik tulajdonosa garantálom, hogy minden kritikát figyelembe veszünk és természetesen a vendégek elégedettsége az egyik legfontosabb mérőeszközünk.
A szerző által írt blog bejegyzést a hitelesség kedvéért a saját Facebook oldalunkon is megosztottuk egy felajánlással együtt. Ha ideje engedi, kedves speed, kérem látogasson el oldalunkra és fontolja meg ajánlatunkat.
Köszönettel,
Beerka Pub

pacemaker · http://steev.extra.hu 2013.02.07. 02:58:38

@mojoking77:
ÉN kérek elnézést!...
nem hőzöngök, és nem hőbörgök... csak leírtam én is a véleményem egy "kritikáról"... és egy "kritikusról"... (vagy azt nem lehet?)...

hogy idézzek a cikkből: " csokitorta francia narancsizével"...
szóval:
nem a "narancsizé" a francia, hanem a torta (így van írva az étlapon is)...

újabb idézet: "Átlagos piskóta, belemártogatva az öntétbe, kis habbal"...
ennek a tortának semmi köze a piskótához, olyan messze áll tőle, mint Makó Jeruzsálemtől...
állagra olyan mint egy türffel... ráadásul langyosan tálalva, narancs mártással... adagonként 0.2% lisztet tartalmaz... a piskóta meg köztudottan legalább 30-40% liszttel készül (és egész más technikával... már, aki tudja:))))...

és a rágós burger... na igen... egy olyan "valami" ami darált húsból készül... lehet száraz, íztelen, de rágós????... fizikai képtelenség... és ezt nem a szakács mondja, hanem a fizika (de lehet, hogy a fogorvos? :))))))))... ha szelet hús lenne benne, akkor értelmezhető és érthető volna a kritika...
az is igaz, nincs benne adalék: állománynövelő, ízfokozó... és tényleg friss marhahúsból készül, ami ugyebár a szárazabb húsok közé tartozik...
aki egyébként eddig reklamált... 1-2 vendég... azoknak pont az volt a baja, hogy félangolos a hús, süssem meg jobban... ha szól valaki, hogy mennyire süssem, akkor annyira sütöm meg...

tehát...

a jogos kritika előtt meghajlok... mélyen... és megköszönöm az észrevételt!!!...

nem a mundér becsületét védem... azon réges-rég túl vagyok... ami jogos, az jogos... azt tudomásul veszem... de csak, ami jogos...

tehát kritika jöhet, sőt el is várom, ha korrekt... különben így reagálok...

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.02.07. 06:37:15

@Buró Szilárd: köszönöm a felajánlást, ha úgy alakul, teszünk még egy fordulót. Amúgy alapvetően a marhahúspogácsán kívül nagyobb bajunk nem is volt, lehet csak egy rossz estét fogtunk ki :) úgyhogy ezúton is sok sikert kívánunk a továbbiakra nézve!

Mitya Ivanov 2013.02.07. 10:37:24

@pacemaker: m�te vagy a szak�?
(vicc volt)

bl4ze 2013.02.07. 10:49:51

@pacemaker : szépen lejáratod magad + a helyet is --- GRATULÁLOK! ezek után tuti én sem fogok bemenni, ilyen billentyű-karatés szakács... No comment

Renton999 2013.02.07. 11:05:42

Akárhonnan nézzük számolni kell a blogírokkal is nem lehet figyelmen kívül hagyni mivel sokan olvassák,a másik dolog hogy megértem a szakácsot is gondolj bele ha elhivatott vagy beleadsz mindent a munkádba nehéz lehet negatív dolgokat olvasni,a tulaj volt gyanúsan jófej... :) Ránézésre nekem semmi bajom nem lenne egy ilyen kajával.

önkéntes rendőr 2013.02.07. 11:16:40

@pacemaker:
@ "marhahúsból készül, ami ugyebár a szárazabb húsok közé tartozik"

Nem kéne... Nem a marhahús frissességét kritizálták, hanem az elkészítését. A szárazra sütött hús nem fajtafüggő...

Emmett Brown 2013.02.07. 11:33:27

@pacemaker: milyen részéből van a marhának? Comb?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.07. 14:51:12

jól néz ki a hely is, meg a burger is.

yoda2k 2013.02.07. 17:04:29

Beerka Burgert nekem is volt szerencsém elfogyasztani (egyből másfél adagot :D). Számomra kicsit fura volt maga a húspogácsa, hiszen nem sűrűn eszek birkahúst, és persze a fűszerek választása sem a megszokottak - nem tudom milyen zöldfűszerről hadovált a blog író, de az biztos nem sokat konyít a fűszerekhez. (remélem nem sértődsz meg)
És természetesen a többi burgert is meg fogom kóstolni, sőt azt a "csokis piskótaizét" - hahaha - mert valami eszméletlen gusztusosan néz ki.

Véleményem az hogy meggondolatlanul estetek egymásnak, mind szakács, mind blogger.

Ja és nem kell itt a flegma szűzlányt játszani kedves kommentelők, ti is megvédenétek a saját alkotásotokat szvsz. Nyeljetek egy nagyot, azt irány a Lónyay - Kinizsi sarka, mert megéri. ;)

Koch 2013.02.07. 17:09:51

A legnagyobb hiba a "szájkaratés" blogerek és azok "barátai"! Ez olyan, mint a foci mindenki "ért" hozzá, mert már kent egy szelet zsíros kenyeret.
Minden buta ember, (akár én is) szólhat hozzá, olyan is, mint bl4ze -"ezek után tuti én sem fogok bemenni,"-(sic), ilyen kommentál bizonyítja a hozzá nem értő káros hisztéria keltő, IQ mentes szerepelni vágyást!
Ezek után minden képen fel fogom keresni a Beerka Pub-ot, (csak ne kellene átmenni miatta a pesti oldalra)

Ui.: "pacemaker" a szakács? Szerintem hozzászólásaiban semmi hőbörgést, hőzöngést nem érzek a "főnökének" sem kellett volna azzal kezdeni a mondandóját amivel kezdte!

Ui2.: a nyers uborka tényleg ciki a hambiba :-)

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.02.07. 18:26:30

@yoda2k: akkor milyen fűszer volt benne? hallgatlak és tanulok... :)

yoda2k 2013.02.07. 19:20:12

@speed: Csak nem gondolod hogy mindenki előtt kikotyogom az egyedi receptjét? :)
Majd a séf elmondja neked személyesen, ha akarja. ;)

bohemian25 2013.02.07. 19:52:19

Valószínűleg úgy tűnik majd a hozzászólásom alapján, mintha a szakácsot venném pártfogásba, de nem ez a szándékom, és kedves speed, ha már szó esett az építő kritikáról a kommentekben, kérlek az enyémet is tekintsd annak.
Aki például egy ételt kritizál, érdemes ismernie mindenekelőtt az étel elkészítési módját, jellegét (vagy arról utólag, evés után tájékozódni). Így tudtad volna, hogy a bárányt mivel szokták fűszerezni, valamint mi a különbség a piskóta és a trüffel között. Ennek ismeretében írhattad volna meg, hogy téged mégis miért emlékeztetett a tortaszelet a piskótára a trüffel helyett. A zöldfűszer alatt pontosan milyen fűszert/fűszereket értesz a sok közül? De ez csak két kiragadott példa az írásodból.
Tudod, mások munkáját a saját tájékozottságunk hiányában nem éppen jellemes egyszerűen csak izének nevezni.
Az ételkritikád mondanivalójának felületességén kívül - mert azt meglátod, ami rossz, de nem indoklod meg, hogy miért tartod annak, és ez hiteltelenné tesz - számos fogalmazási hiba, képzavar, elcsépelt vicc és közhely szerepel a bejegyzésedben, mégsem illette senki az izé szóval.
Nem attól leszel jó író, blogoló stb., mert évek óta a klaviatúrát nyúzod, publikálsz. Ha elfogadsz egy tanácsot: kritizálni elegánsan és felkészülten kell úgy, hogy a mondandónk hiteles legyen és mi ne váljunk a kritika tárgyává.

Ismeretlenül is baráti üdvözlettel:

egy konyhatündér

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.02.07. 20:01:42

@bohemian25: én építő kommentnek tekintem, mégis az egyik budapesti vendéglő tulaja jut eszembe erről, aki majdhogynem végzettséghez akarta kötni, ki miről írhat az interneten. Ez az én (mi) burgeres blogom, akinek tetszik olvassa, akinek nem, nem. Nem véletlenül vannak a dolgok úgy fogalmazva, ahogy, és ahogy a helynek is joga van elkérni annyi pénzt a kajáért, amennyit szeretne, utána ezt nekem is jogom van úgy megírni, ahogy én szeretném. Az olvasóközönség meg nem hülye, majd ők eldöntik ez, meg az előző 37 teszt alapján a hitelességet.
Témához kapcsolódóan: trüffelről sehol szó sem esett a szakács kommentje előtt, és ne a birkán ragadjunk le, főleg, hogy azzal semmi bajom nem volt, érdekes, a villával kb. átszúrhatatlan marhahús hogyhogy nem zavar senkit?
Szerintem hagyjuk a dolgot, én tudom mit ettem, más, meg akit érdekel, eldönti, hogy kipróbálja-e, vagy sem; akár ezt, akár bármely más éttermet.

bohemian25 2013.02.07. 20:46:29

Igazad van, tényleg "hagyjuk is a dolgot", mert elbeszélünk egymás mellett. Természetesen jogod van írni úgy, ahogyan te szeretnél, és olyan minőségű munkát kiadni a kezedből, amilyet szeretnél.

mojoking77 2013.02.07. 22:24:07

@yoda2k: Ooooo, mi van a Lonyai-Kinizsi sarkon? Ugye nem tevedtel el, es nem a Claro bisztrot akartad emliteni?
A varos eddigi legrosszabb burgeret ettem naluk. Senki ne menjen meg a kozelebe sem, ha burgert akar enni!!!!!

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.02.07. 22:57:54

A chili felkeltette az érdeklődésem, de a hely esélyét vesztette nálam. A tulaj nem képes annyira sem kontrollálni a személyzetét, hogy ne rontsák a hírnevét nagy nyilvánosság előtt? Mi lehet a konyhában..?

bl4ze 2013.02.08. 09:04:57

@Koch : ne buta emberezz le senkit, főleg ne úgy, hogy ilyeneker írsz "Ezek után minden képen" ...minden képen , ja meg minden fotón, ugye ??? dzsézusz!!! :(

ehran 2013.02.11. 11:11:04

@Koch: De azt csak el tudja dönteni mindenki külön végzettség nélkül is, nem, hogy ízlik-e neki az, amit eszik? Nektek az a nagy fájdalmatok, hogy ezt meg is osztja másokkal - hát szívás, de az internet korában bizony ez van. Tudod, megszoksz vagy megszöksz. Meg kéne békülnötök inkább azzal a felállással, hogy ha jó pénzért rosszat eszik valaki az étteremben, az bizony visszajut hozzátok, és más is értesül róla, ellentétben a régi "szép" időkkel, amikor legfeljebb magában elégedetlenkedhetett, és csak a családjának számolt be róla. Ki is alakult persze gyorsan a világhírű magyar konyha mítosza. ;) És nem, nem a konkrét esetről beszélek, nem Steevet akarom savazni (bár én mondjuk a helyében ezt nem írtam volna be: "és tényleg friss marhahúsból készül, ami ugyebár a szárazabb húsok közé tartozik..." - hát, izé). Csak látszik jó pár szakácson, így Rajtad is, hogy nincs ínyükre ez a helyzet, pedig inkább idomulni kellene hozná. Ha nem tűnt volna fel, ez egy szolgáltatás, amiért fizetnek a vendégek. A tulajdonos reakciója egyébként teljesen korrekt volt.

Jokerpofa 2013.02.11. 15:58:21

Ezek után én sem mennék erre a helyre, az a fajta szakács dolgozhat ott, aki simán beleköp a kajába, ha nem szimpi a vendég

Kabarészínész 2013.02.12. 15:35:39

birka? akkor tuti, hogy kakukkfűvel volt telenyomatva. tipikus csevapcsicse készítési hiba, a birkát mindig ezzel párosítják, mert szláv népeknél így megyen, de valójában ők csak nagyon keveset használnak.
süti beállítások módosítása