Burger Blog

Ikon Restaurant - Debrecen

2013. január 08. Jancsa Jani

Karácsony után pár nappal a cívisvárosban jártunk, ahol immár egy éve szemezgethetnek a helyi lakosok az Ikon étterem kínálatából. Természetesen mi sem csak úgy reformálni mentünk oda, egy klasszikus burgert néztünk ki a kínálatból.

2012-12-27 16.23.09.jpg

Az étterem már az utcán elkezdődik, egészen konkrétan van egy kis fóliasátor része, ami nagyon hangulatosan ki is volt világítva, de mi azért inkább a belső részt választottuk, ha netán húzna a cúg. Fontos tudni, hogy az ebéd és a vacsora között a szűkített étlap üzemel, alig pár fogással, viszont azok tartalmazzák például a már fentebb említett szendvicset, valamint az így már duplán ikonikus helyi páros Debrecenit.

2012-12-27 16.23.34.jpg

Amig megérkezett a hamburger, körbenézve hirtelen akár egy hotel halljában is érezhettük volna magunkat: nagyon elegáns berendezés, elöl kis beszélgetős rész, a falakon borosüvegek, padlószőnyeg. Időközben megjött a forró csoki (remek, nem túl édes, sűrű), valamint a forralt bor, mely az asztalnál került szervírozásra a kancsóból,plusz fahéj, narancshéj, ahogyan azt kell.

2012-12-27 15.41.40.jpg

2012-12-27 15.55.50.jpg

Nem is kellett ezek után sokat várni a burgerekre sem, melyet egy hölgy szolgált fel (lényegében ezzel elég sok álmom beteljesedett), hatalmas fémtálcán, ami ráadásul indokolt is volt, alig győztük nézni, mennyi mindent kaptunk.

2012-12-27 15.49.11.jpg

Jött először is a burger, mellé egy házi mustár, házi majonéz, valamint egy pohárkában saláta. Ez már ránézésre elismerésre méltó, és még meg sem kóstoltuk a kínálatot.

2012-12-27 15.57.52.jpg

A majonéz valami egészen fantasztikus volt, tökéletesen eltalált állaggal, és bónuszként zöldfűszerekkel.

2012-12-27 15.58.10.jpg

A mustár hasonlóképp, a legremekebb dijoni hagyományokat követve, magos, és zseniális ízű (ezt szolgálják amúgy fel a már fentebb említett Debrecenihez is).

2012-12-27 15.58.23.jpg

A köret sincs túlbonyolítva, lilahagyma, néhány fajta saláta egy balzsamecetes öntettel - külön jó pont, hogy ki mertek lépni a klasszikus, sült krumplis vonalról.

2012-12-27 15.58.15.jpg

A végére hagytam a burgert, ami szintén zseniális a maga egyszerűségében. Nincsen ezerfajta hozzávaló, szósz, csak az alapok, azok viszont kiválóan. A buci házi, szezámmagos, és sikerült azt a hihetetlen dolgot is megvalósítaniuk, hogy pont megfelelően van megpirítva, úgyhogy a tetejét akár külön is ehetjük, már az is elég lenne a boldogsághoz. Alatta lilahagyma, paradicsom, ezeken is látszik, hogy gonddal lettek beszerezve, mind túlmutat az átlagos minőségen, mind ízre, mind állagra (amúgy ez lenne mindenhol a normális, dehát...).

2012-12-27 15.59.01.jpg

Alatta jön a hús, mely elsőre talán nem tűnik nagynak, de az evés folyamán kiderül, hogy nagyon rendben van mind a mérete, mind az íze is. Minimálisan zöldfűszerezett marhahús, teljesen átsütve, de ez ide így passzol. Végül egy saláta, a már említett majonéz, és a buci alja zárja a költeményt, melynek elfogyasztása közben szó szerint azt sem tudtam, melyikből egyek és mivel.

2012-12-27 16.01.03.jpg

Az ára teszi fel az egészre a koronát, a burger a hozzávalókkal 1500 forintba kerül, ami egészen egyszerűen budapesti viszonylatban is nevetségesen olcsó nagyon rendben van, de szerintem vidéken is teljesen korrekt.

2012-12-27 15.37.17.jpg

A mellékhelyiség is a bevezetőben említetthez méltóan elegáns, úgyhogy ha arrafelé járunk, és szeretnék bárkit elkápráztatni, akkor vigyük be az Ikonba, nem fogjuk megbánni. Én konkrétan még azóta is visszasírom az élményt, aznap este ettől felragyogott újra a napom.

2012-12-27 16.18.44.jpg

Bónuszként pedig itt egy interjú a séffel, Pataky Péterrel.

Elérhetőség: http://www.ikonrestaurant.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr324998589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kabarészínész 2013.01.08. 13:56:21

Felső kategória gyanús. Ahhoz mért árakkal.

rohadjmegARCgeci 2013.01.08. 14:32:22

Nem látom hogy tömeg lenne.
Biztos hogy jó a célközönség?A milliomosok nem hiszem hogy hamburgert akarnának enni, a fiatalok meg a börgerekbe járnak hamburgerért.
Szóval valami el van cseszve.

rohadjmegARCgeci 2013.01.08. 14:33:35

Ha lenne egy ilyen elegáns éttermem,nem égetném magam olyan menüvel hogy szendvics,meg hamburger.

5353 2013.01.08. 14:39:26

Az ősszel vendéglátóink jóvoltából jártunk ott.
Minden úgy igaz, ahogy fentebb olvashattuk. Elegancia, tisztaság, kevés, de igényesen elkészített étel.
Ezt a burger dolgot meg nem tudom hova tenni ?!?!?!

mr.guargumi 2013.01.08. 14:50:25

Az étterem valóban "felső kategóriás", hamburgert meg ezért árulnak, benne van a cikkben:

"Fontos tudni, hogy az ebéd és a vacsora között a szűkített étlap üzemel, alig pár fogással, viszont azok tartalmazzák például a már fentebb említett szendvicset, valamint az így már duplán ikonikus helyi páros Debrecenit."

Tehát, nem ez a fő fogásuk, ez csak időszakos, mint a McDonaldsnál a reggeli menü, mit nem lehet ezen érteni?:)

Eliot Rosewater 2013.01.08. 15:01:53

Emberek, akik azt hiszitek, hogy a burger prosztó dolog és nem való étlapra: ti ugye a Mátyás Pincét gondoljátok a világ legelitebb éttermének? :)

foxpic 2013.01.08. 16:04:34

Egy általam összedobott hamburger még mindig nagyban veri az átlag középáras éttermek kínálatának nagy részét. Ha csak a Moszkva téren ettél eddig csalamádéval, akkor értem a nyavajt. Csak legyél már nyitottabb :)

Silent Bob 2013.01.08. 16:05:46

@Billy Pilgrim: Yes, végre valaki. Heston Blumenthal is csinál burgert.

wilddragon 2013.01.08. 16:10:03

1500 forintos hamburger nálam nem a nevetségesen olcsó kategória. A hús jól néz ki benne, de ennyit nem ér.

pluto111 2013.01.08. 16:35:52

Jól néz ki főleg mert egy normális zsömlébe képesek voltak beletenni.
Burger tulajdonképpen jó étel, de erősen túlértékelt. Mostanában ha valamit az angolszász konyhákhoz lehet kapcsolni annak nagyobb értéke van mint amit valójában ér.
Pl. többféle húsból összerakott szerb csevap-ból készült szendvics simán agyon tudna verni bármilyen hamburgert.
(de az persze politikailag nem korrekt)

Silent Bob 2013.01.08. 16:52:40

@pluto111: Szerintem ízlés kérdése. Nekem pl. bejön a pljeskavica is, de egy jó hátszínből készült, minimálra fűszerezett burger jobban. :)

Silent Bob 2013.01.08. 17:00:15

@Dr. Furia: Akármelyik komolyabb steakhouseba elmész, lesz burger. Pampas, Prime, La Pampa, egyikbe se a csórók járnak. ;)

pluto111 2013.01.08. 17:20:50

@Silent Bob: Az étel az tényleg ízlés kérdése, sajnos az éttermi menük nem így alakulnak ki
(burgert felteszik mert amerikai, csevap-ot meg még sok mindent nem mert nem az).

Silent Bob 2013.01.08. 17:36:32

@pluto111: Piaci rés. :) Szerintem lenne rá kereslet.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.01.08. 17:39:39

@foxpic: ki és mire legyen nyitottabb?
@pluto111: miért ne lenne korrekt? egyre tobb helyen kaphato balkán burger néven, valamint ott a Montenegroi, Burek Király, stb

Pumpkin Jack · http://nyultam.com 2013.01.08. 17:49:36

Hát szerintem sem egy 'hülyének is megéri' kategória. Plusz akármikor Debrecenben járok, kong az ürességtől az Ikon. Bár tök szép, meg igényes meg minden. De nem is csoda, 110 millióba került a létrehozása. Egy létező épületben. Basszus, mi kerülhet ennyibe amúgy?

pluto111 2013.01.08. 18:13:24

@speed: Nem ismerem mindet, de azok leginkább a saját gasztrójukat eladni próbáló balkáni emberek üzemeltetik.
(persze sikeresen mert jók az ételek)

Viszont a médiában nem igen láttam őket még, ott valahogy mindenhol azt szajkózzák, hogy egyél amerikait, angolt, stb. mert az már a csúcs.
(meg ilyen jellegű étteremben se mint a cikkben van)

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.01.08. 20:01:02

@pluto111: mint ahogy dél-amerikai, orosz, vagy afrikai ételek sem igen vannak, igen, az angolszász-amerikai-mexikói kaják túlnyomó többségben vannak, és még mennyi minden más területen is...
@Pumpkin Jack: @wilddragon: akkor szerinted mennyi lenne egy ilyenért a jó ár egy étteremben?

Pumpkin Jack · http://nyultam.com 2013.01.08. 20:15:04

@speed: Egy hambiért? Max 500 Ft:) Angliában ennyi egy menő pubban a hamburger sült krumplival 3 féle szósszal jól megpakolva. Nehogy már 1500 Ft szerintetek jó ár legyen egy zsemléért fasírttal. De most komolyan...

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.01.08. 20:20:37

@Pumpkin Jack: jól mondod, ennyi az ára akkor, ha te magadnak csinálod otthon (bár kétlem hogy ennyiből kihozod), a másik kétharmad az árból pedig minden, ami az étterem üzemeltetéséhez kell. Egy másik dimenzióban pedig lehet, hogy 1,4 fontért te megkapod a fentebb leírtakat, de ennyiért még itthon is nehezen kapsz egy mirelithúsos-mirelitkrumplis menüt. Ne vicceljünk már...

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.01.08. 20:38:04

@Pumpkin Jack: Angliában egy menő pubban a hamburger 6 font körül kezdődik, ami nem épp 500 ft.

Pumpkin Jack · http://nyultam.com 2013.01.08. 21:00:45

@vacsad: Nem tudom hol élsz, de sétálj lejjebb a Nagyerdő fele pár száz métert, a Péterfia utcán van egy hely, ahol 560-ért szerintem a legjobb hambit adják, nem spórolnak semmivel, frankó a zöldség, jó a buci. Ok, a hús nem díjnyertes, de méretes az egész. Na meg a kiszolgálás is elég ratyi :) De cserébe nekem ott ízlik a legjobban. A másik kedvenc meg Budapesten az Őrs vezér téren, ott is 500-600 körül van. Ja, hogy nincs körülötte 110 millából összehozott VIP lounge hangulat, és nem ugrál körül a pincér. De figyi, ha neked megér 1500-at az, hogy ott ehetsz az Ikonba, nekem ezzel semmi bajom nincs. Csak azt mondom, hogy szerintem sok érte akkor is.

Pumpkin Jack · http://nyultam.com 2013.01.08. 21:02:10

@vacsad: :D Nem az 500 Ft-re írtam az angolt, hanem az 1500 Ft-ra. Ami hopp, pont 5 font körül van. Félreértettél.

Pumpkin Jack · http://nyultam.com 2013.01.08. 21:04:17

@vacsad: Bocsi, a legutolsót @speed -nek akartam küldeni

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.01.08. 21:05:30

@Pumpkin Jack: Így már logikusabban hangzik,de ha nyugatabbra elkérhetnek ennyit egy jó helyen egy hamburgerért akkor itthon miért nem..? Ugyan én is a házi burger mellett tenném le a végső voksot, de ha az ember étterembe megy akkor nem csak és kizárólag az étel számít.

Pumpkin Jack · http://nyultam.com 2013.01.08. 21:06:55

Na jó összezavartatok, mindkettőtöknek szólt :D
Srácok, nekem hót mindegy hol esztek, vagy kaptok-e támogatást az Ikontól, hogy ne legyen állandóan üres és menjen oda a sok turista kajálni, inkább bele se szólok.
Max annyit jegyeznék meg a kedves Debrecenbe látogatóknak, hogy ha tényleg jót akarnak enni, inkább a Nagyerdő környékén keressenek éttermet (ne az új hotel éttermét), esetleg a Csokonait.
De ha valaki atom tutkeráj különleges hamburgerre vágyik, az mindenképp látogasson el az Ikonba, nem bánja meg!!!!! 1500-ért különleges hangulatban kiszolgálásban és gasztronómiai élményben lehet része.
Részemről ezzel lezártam a vitát, mindenkinek igaza van, várom a jattot a debreceni éttermektől :)

mizrolist 2013.01.08. 21:14:34

@Pumpkin Jack: ha első osztályú, minőségi alapanyagból te csinálsz hamburgert 500 Ft-ból - akár otthon -, akkor nagyon meglepsz...

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.01.08. 21:23:37

@Pumpkin Jack: sosem jártam még az Ikon közelében sem, de az emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy éttermi étkezésnél nem csak a kajáért fizetünk

csillagfürt 2013.01.08. 22:07:19

Nem mondom, hogy drága, vagy ne érné meg, de a "nevetségesen olcsót" én is erős túlzásnak tartom. Főleg vidéken, ahol minden olcsóbb. Én egy vidéki kisvárosban ettem legutóbb nagyon fullos hamburgert (baconnel, vastag, mégis olvadozó sajttal, isteni hússal) és mindez 700 Ft-omba került. Tényleg megéri az Ikonban is az 1500, hiszen ennyi egy gyorséttermi menü is, csak tényleg enyhe túlzás volt a megfogalmazás. Bár ki mihez van szokva...

nevetkőzzcsakszopnifogsz! 2013.01.08. 22:18:20

@Pumpkin Jack: sajnos a hamburgernek van egy olyan tulajdonsága, hogy a hús lenne benne a lényeg. te igénytelen vagy, így elég ha egy méretes szart beledobnak, váljék egészségedre!

wilddragon 2013.01.08. 22:26:33

@vacsad: Nyugatabbra azért kérhetnek el többet egy hamburgerért, mert ott kb. 5x annyit keresnek az emberek, mint itt.
@speed: Ha 500 ft lett volna a burger egy ilyen helyen, arra én is azt mondtam volna, hogy nevetségesen olcsó, de az 1500-ra inkább az igényes étteremhez képest korrekt jelző illik jobban.

wilddragon 2013.01.08. 22:33:36

@speed: Még arra lennék kíváncsi, hogy mennyire sikerült jóllakni vele? Mondjuk felért 2 mekis sajtburgerrel?

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.01.08. 22:41:02

@wilddragon: néggyel is :) bár nem feltétlen látszik a képeken, de a húsban és a buciban is "volt anyag". Amúgy meg ahhoz képest, hogy egy menü a gyorsétteremben is ugyanennyi (ahol altalaban eszedbe nem jut gondolkodni, h mennyibe kerül, kifizeted, azt csá), igenis nevetségesen olcsó ez

Gabor57 2013.01.09. 11:19:20

Már negyon kellett egy ilyen étterem Debrecenben, ahol a magasabb minőségű alapanyagokból készült, megfelelő minőségű burgert is meg lehet kóstolni. Ehhez tartozik a házilag! készült buci, mustár és a majonéz is! A két gyermekem nem kereeste a burgerhez sem a ketchup-ot, sem a mirelit hasábburit. A fiam kifejezetten majonéz ellenes, de megette, mert ízlett neki, nem az E betüs cucc volt!! Én inkább ritkábban megyek ilyen helykre - megvan az oka, hogy miért- ahol minőséget kapok, nem pedig valami fagyott húspogácsából készült, gumiszerű zsömlébe rejtett cuccot. De hála a JHóistennek nem vagyunk egyformák, kinek itt ízlik a burger kinek a nagy M-ben, kinek a Péterfián, oda kell menni. Én is elkészítem otthon a burgert, ha több kettőnél, ha nagyon muszáj még a bucit is megsütöm hozzá :)

Jokerpofa 2013.01.09. 13:35:54

Azért szeretem az ilyen posztokat olvasni, nem csak itt, hanem más gasztroblogokon is, mert mindig van egy-egy Pumpkin Jack, aki ékesen bizonyítja, hogy a magyar lakosság egy igen jelentős része továbbra is síkhülye a pénzügyekhez és a gazdasághoz.

"mé kerül 1500ba egy minőségi alapanyagokból összeállított hamburger egy "elitétteremben", amiko 100 méterre a lakókocsis büfében 500-ért megkapod ugyanazt döghúsbó, ráadásul lefolyik az asztalról akkora"

bl4ze 2013.01.09. 14:57:32

ott a pont Jokerpofa.

csillagfürt 2013.01.09. 17:00:41

@Jokerpofa: Talán arra is gondolhatnál, amikor ilyesmit írsz, hogy nem mindenkit vet fel úgy a pénz, mint téged, és nem mindenkinek éri meg egy kaszvadt szendvics az 1500 Ft-ot! Van, akinek ennyi egy napi kerete.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.01.09. 17:06:34

@csillagfürt: és ha nincs pénzed jóra, inkabb eszel mondjuk háromszor egy rosszat, mint egyszer egy jót? Ha előbbi, akkor sincs gond, csak azért ne szidjuk egymást, mert valakinek a minőség, másnak meg a mennyiség számít.

Jokerpofa 2013.01.09. 17:51:26

@csillagfürt: ezzel egyetértek, csak akkor nem kell a blogokra odahányi, hogy az 500 ft-os hamburger meg 3 fogásos menü mennyivel jobb, mint az 1500-as, és mindenki köcsög, aki megteheti, hogy azt eszik.

mizrolist 2013.01.09. 22:44:24

@csillagfürt: a fenti burger szerintem korántsem minősíthető "egy kaszvadt szendvics"-nek. Ennyi erővel be lehetne zárni az összes éttermet, mert mindenki tud otthon főzni, nem? :P
(nem, jelenleg nekem sem telne erre a vacsorára, jelen állás szerint kénytelen vagyok 1500 Ft-ból két hétig enni)

Gabor57 2013.01.10. 08:56:07

@csillagfürt: Eszünk egyszer egy évben, és az egy élmény...más részről nem egy nagy ördöngősség megsütni magadnak, és akkor annyit ér, amennyire a saját munkádat értékeled!
Meg kell venni a husit, meg a többi hozzávalót és elkészíteni. Még a bucit is sütheted magadnak. De a lakókocsis büfében is megveheted, az is finom. Csak esetleg azt nem hamburgernek, hanem hEmbErgErnek kell nevezni

Gabor57 2013.01.10. 09:51:01

@pluto111: szia! a Burger ízét a minimális fűszerezés mellett a különféle hozzávalókkal lehet a szánk íze szerint adagolni, míg az Általad említett kajákban maga a husi van fűszerezve :)

Nagyzee 2013.01.12. 03:02:54

@Pumpkin Jack: Hahaha, a Csokonai mint minőségi étterem? A Péterfián pár száz méterrel lentebb található kedvenc hamburgeresed nem a Thaly Kálmán sarkán van véletlenül? Csak azért kérdezem, mert ott kifejezetten nagy volt a hamburger, de az egyik legrosszabb is, amit életemben ettem (pedig volt szerencsém nem egy hasonló árfekvésű "döghúsos" burgerhez, de ez annak is az alja volt). A benne lévő "hús" kész hányinger volt.

---

Én amúgy nem jósolok nagy jövőt az Ikonnak, nem hiszem, hogy túl nagy kereslet lenne egy ilyen jellegű/minőségű étteremre ezen a környéken. Ha jól látom, ez a szűkített délutáni menü meg is szűnt, január közepétől csak heti öt napot lesznek nyitva, és akkor is délután háromtól este hatig zárva lesznek.

Gabor57 2013.01.14. 12:24:07

@Nagyzee: Mint minden nyugati étteremben, legalább is Németországban! Igy a minőséget is jobban kézben lehet tartani!

SH4RK 2013.02.12. 15:55:19

@Nagyzee: Sajnos én is ezt láttam, pedig nemrég akartam kipróbálni a burgert...

csk1 2013.04.02. 15:45:21

Megkóstoltuk és nagyon rendben volt.
Én sem láttam az étlapon, de emailben megkérdeztem, nagyon hamar válaszoltak, és felvilágosítottak, hogy van a burger, déltől háromig.
És tényleg van, és tényleg nagyon jó.
Gyömbéres üdítőt ittunk hozzá, utána kávét - érdemes kipróbálni. A kiszolgálás gondos, de nem tolakodó. Ajánlom mindenkinek.
És azt írták, áprilistól változik az étlap, és akkor már talán azon is rajta lesz, csak megnyugtatásképpen...

Kaumatzi 2013.05.21. 15:55:17

elég mókásak a kommentek...inkább szánalmasak...főleg, kia a burgert gyorséttermi kategóriába sorolja...ez a szezon és a fazon keverésének minősített esete...egy jól elkésztett burger bármilyen főétellel szemben megállja a helyét...és 1500 pedig nem egy horror érte, főleg egy normáli étteremben - bár olcsónak nem nevezném, de gondolom a többi fogás ára is arányban van ezzel...szóval remek poszt, guszta(nak tűnő) burger...csak így tovább :) sajna debrecenbe nem jutok el mostanába tesztelni :/

csk1 2013.06.27. 11:26:45

Azóta voltunk ismét, ismételni.
Délután, uzsonna-étlapról akartunk hamburgerezni, és a pincér sajnálattal közölte, hogy nem tudnak adni, kifogytak. Bosszankodtunk, mert már felkészültünk a finom marhára, de végül úgy döntöttünk, tulajdonképpen nagyon jó jel ez: nem végtelen mennyiségű fagyasztott hús vár a vendégre, hanem érlelt marha. Szóval nem sértődtünk meg.
És azért sem, mert azonnal ajánlottak helyette mangalica burgert, menüben jegesteával, ezer forintért. Maradtunk, nem bántuk meg - ebben is házi mustár, jó a hús is, pirított a buci. Nem akkora, mint a marhaburger, de jó.
Megérne egy látogatást a tesztelő mesterektől: nekem bejött, kíváncsi lennék a véleményükre.

Romero's Barbara 2013.07.17. 08:45:06

én tegnap kóstoltam meg végre vacsora gyanánt, most már jár hozzá krumpli is, de ekkor tájt már 2500huf (ebéd és vacsora között továbbra is 1500), de minden forintja megérte
süti beállítások módosítása