Burger Blog

Street Food Show - Spíler Bistropub

2012. szeptember 11. Jancsa Jani

A hétvégén zajlott le a Street Food Show a Dining Guide szervezésében, a Hold utcai Vásárcsarnokban. A Burger Blog is kinn járt, a bővített beszámolót pedig a Háj Fájv gasztropodcastben tudjátok meghallgatni.DSCN1902.JPG

A Spílerhez betérve egyértelmű volt, hogy a fogások közül az étlapon már korábban feltüntetett “igazi hamburger sajttal” nevezetűt fogom számba venni.DSCN1898.JPG

A hús egy nagy zsákban pihent, ott gyúrták meg a húspogácsát mérlegen lemérve, frissen, s a sütőlapra helyezés előtt került rá a só és a bors, ahogyan azt kell.DSCN1901.JPG

Nagyon jó pont volt, hogy megkérdezték azt is, hogy mennyire legyen átsütve, és ezt sikerült is megoldaniuk úgy, ahogy kértem.DSCN1900.JPG

A sütés végén rákerült a húsra a cheddar, majd emellett összeállt a félbevágott zsemlébe a zöldségek, és a kétfajta szósz is. A burger amúgy egy ezres volt.DSCN1904.JPG

A hamburgerbe beleharapva elsőnek feltűnt, hogy a zsemle kicsit tömör, és sajnos nem volt túlzottan átpirítva, ezért kicsit nyámmogósra sikeredett.DSCN1909.JPG

A hús viszont jó lett, nem volt annyira különleges íze, átlagos marha; de az átsütés, mint már írtam, tökéletesen sikerült, szóval elégedett voltam.

A másik fogás a citromfüves tonhalburger volt, személyesen Litauszki Zsolttól (akit később kihallgattam a mosdóban egy rövid szakmai beszélgetés közben, miszerint a kézmosó víze forrósága alapján szuvidálásra vagy főzésre lenne alkalmas).DSCN1910.JPG

A halrész helyenként kicsit nyers színűnek tűnt, ezért néhányan meg is ijedtek a kollégáim közül, hogy nem sült meg rendesen, de a későbbiek alapján végül nem volt semmi probléma.DSCN1911.JPG

A burgert amúgy egy csinos, magas hölgy véglegesítette, ha tudjátok ki ő, ne legyetek restek bekommentelni.DSCN1913.JPG

A húspogácsa nem egy steakből állt, hanem mintha több részből lett volna pogácsává gyúrva, ízesítésképpen pedig a citromfű és szezámolaj kalauzolt el a Távol-Keletre.DSCN1914.JPG

DSCN1915.JPG

A zsemle itt is ugyanaz volt, és sajnos itt sem voltam vele megelégedve.DSCN1918.JPG

Ezen a linken olvashatunk egy hosszabb cikket a Spílerről, ha megnyit, szerintem érdemes lesz majd ellátogatni!

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr214766993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csoki és steak · http://csokissteak.blogspot.com/ 2012.09.11. 15:07:44

az a zsemle nem néz ki túl bizalomgerjesztőnek :( jól sejtem, hogy az a tipikus pufi zsömle, ami a legtöbb burgeresnél leledzik és evés közben szétmorzsálódik?

a steet food show-n kint voltak a Ring-esek, én azt kóstoltam és az utóbbi idők legjobb hamburger zsemléjét prezentálták. Kifejezetten jó volt. A hús is jó volt, mondjuk ettem már jobbat, de jó, az egyetlen problémám a burgerrel az volt, hogy kicsit száraznak éreztem.

Az ezrest viszont simán megérte!

Bélabácsi 2012.09.11. 15:21:48

Gyorskajában nekem Pilisvörösváron, a SPAR mögötti döneres az etalon - 650-700 környéke egy teljesen korrekt pitában tálalt darab, nagyon jó csípős szósszal és sok friss zöldséggel. Kettőt megeszel és fél napig nem kérsz enni, és 1500-ba még egy ásványvíz is belefér.

Csokonai Vitéz Műhely 2012.09.11. 15:31:07

Csodálkozom, hogy megkérdezték, milyenre szeretnéd a burgert.
Darált húst 75 C fokra, welldone-ra szabad csak sütni. ÁNTSZ előírás. Már az USA ban sem találsz egyetlen egy olyan dinert sem, sajna, ahol megkérdeznék, hogy milyenre kéred a húst. Teljesen átsütve adhatják csak. Ami persze, a benne lévő vesefaggyútól nagyon szaftos.
Amúgy király a blog.

csoki és steak · http://csokissteak.blogspot.com/ 2012.09.11. 15:46:36

@Csokonai Vitéz Műhely:
köszi, pont ezt találgattuk párommal miközben a Ring burgerét ettük, hogy vajon az ÁNTSZ hogyan viszonyulna egy ilyen félig átsütött darálthús pogácsához?! Most már tudom...

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2012.09.11. 16:32:36

a zsemle saját gyártmány, nekem bejött, főleg mivel könnyebb harapni mint a mostanában divatos rusztikus ciabattakat...a mustár és a ketchup egyenlőre bolti, de ha megnyit a placc ott már nívósabb lesz

Csokonai Vitéz Műhely 2012.09.11. 16:49:30

@qwertzu: Jogos a kérdés.
A bacik a hús felszínén jelennek meg. A darálthúst, ha nem közvetlenül a darálás után eszed, akkor bizony át kell sütni (darálás miatt nagyobb felület, nagyobb baciveszély). Ha tatárbifszteket rendelsz, akkor előkapják a bélszínt, és akkor darálják le, te meg pár percen belül eheted is. (Vagyis nem darálják, hanem késsel nagyon apróra vágják)
A burgeresek már a bekevert darálthúst veszik, nem közvetlenül a sütés előtt darálják.

koczka_mate · http://www.pr-furfang.blog.hu 2012.09.11. 18:19:09

Az ötlet remek, de egy két burger tényleg elég érdekesen fest! :D
süti beállítások módosítása