Burger Blog

Innen fogsz rendelni: Floridita

2013. április 09. Jancsa Jani

Újra lehetőségünk nyílt tesztelni egy házhozszállítóst, mert mi vagyunk olyan hülyék, hogy bizony szeretjük az ajtónkhoz kérni a kaját, és nem elcaplatni érte, bízva abban, hogy 2013-ra azért már sikerül néhányaknak megugrani a lécet annyira, hogy értékelhetőt nyújtsanak. Nos, megsúgom, a Floridita nemhogy megugorja, lerúgja, hanem konkrétan új lécet csinál.

2013-04-03 20.32.49.jpg

Ha már tesztelünk, teszteljünk keményen, úgyhogy a nem szűkös palettáról próbáltunk mindenfélét rendelni, hogy meglássuk, megállja-e a helyét a Floridita Steak & Burger. Rendelhetünk telefonon, közvetlenül tőlük, valamint akár erre szakosodott honlapot is igénybe vehetünk.

2013-04-03 20.33.09.jpg

Közel negyven perc múlva érkezik is a futár, átadás-átvétel, majd izgatott fényképezés. Örömteli, hogy elindult az a vonal, melyet az Attaboynál is felfedezhettünk, hogy logózzák végre a dobozokat, és nem csak Obama vagy George Clooney vigyorog ránk. Esetünkben matricák és logók diszítik csomagolást, így biztosítva, hogy az élmény már evés előtt elkezdődjön.

Két hamburgert kértünk, melyek már neveikben is amerikai hangulatot idéznek: a Dallas Stars a marhaverzió, míg az Ottawa Senator pedig egy rántott tengeri halas szendvicset takar.

2013-04-03 20.36.44.jpg

2013-04-03 20.36.27.jpg

A zsemle mindkettőnél kiemelkedően iszonyat finom: ha van tökéletes, ilyennek képzelem el. Minimálisan édes, ruganyos állagű, és olyan finom, amilyet nagyon ritkán eszel. Tíz pont. Az ötből.

2013-04-03 20.35.38.jpg

A húson sajt van, erre férfiasan bevallom, annyira nem emlékszem, hogy jellegzetes lett volna, valamint még paradicsom, saláta, hagyma, és az újabb kiemelkedő pont az uborka, ami lényegesen finomabb, mint bármi, amit máshol megszokhattunk.

2013-04-03 20.37.37.jpg

2013-04-03 20.38.15.jpg

A hús erősen fűszerezett, ami nem rossz, bár én jobban szeretem, ha hagyják az eredeti ízt kibontakozni. Az állaga ennek is pont jó, úgyhogy a marhaburger így hozta az elvárható szintet.

2013-04-03 20.42.10.jpg

A halburgerben a méretes pogácsa már a panírjától kezdve megfog, és el sem ereszt a végéig, ez a fehér húsú hal annyira jó, hogy akár fish & chipsnek is szívesen enném. Külön funky még benne a citromkarika, amire ráharapva egy kicsit kellemesebben érzed magad, és szebb lesz a világ is.

2013-04-03 20.38.04.jpg

2013-04-03 20.40.07.jpg

Köretként sült krumplit és rántott hagymakarikát rendeltünk. Előbbinél a steakburgonyás felállással meg tudták oldani, hogy ne ázzon be a saját párájától (ennyi a titok), gyakorlatilag nem is lehetett rajta érezni a szállítást; és ha ez nem lett volna elég, a plusz fűszerezés még dobott rajta. A hagymakarikát pedig mindenkinek kötelezővé teszem, aki innen rendel: nyolc darab érkezik egy dizájnos dobozban, és valami fantasztikusan finom.

2013-04-03 20.34.02.jpg

2013-04-03 20.34.06.jpg

2013-04-03 20.34.26.jpg

Emellé kértünk még egy elmaradhatatlan káposztasalátát, ami mind ízre, mind méretre teljesen rendben volt, viszont ezen felül túl sok meglepetés nem volt benne.

2013-04-03 20.33.52.jpg

A Floridita pizzában is utazik (hogy fér bele abba a lapos dobozba?), és az Arizona Cardinals miatt sem kell szégyenkeznie: ez egy tejfölös alapokon nyugvó, sonkás, lilahagymás, pepperonis, füstölt sajtos történet. Ízvilágban, tészta vastagságban, a feltétek gazdagságában teljes mértékben versenytársa lehet más pizzériáknak.

2013-04-03 20.53.17.jpg

Desszertként egy kisebb, gömb jellegű sütit kaptunk (mi ugyan gofrit kértünk, de valami tréfás manó kicserélhette az út folyamán), amiből volt csokis, és nemcsokis, valamint gyümölcsös és magvas - nem vagyok annyira nagy sütis, de ez még pont jó volt, nem túl tömény, és nem is túl édes szerencsére.

2013-04-03 20.59.04.jpg

Végül az árakról: a legolcsóbb burger a lélektani ezer forintos határ alatt van még egy tizessel, ha menüben kérjük ez 1450-től indul krumplival és 0,33-as üdítővel. A pizzák 1250 környékén vannak, de akcióban néhányat kaphatunk ennél olyan 45%-kal olcsóbban is, szóval simán megéri. Ezen felül rendelhetünk még csirkesteaket, oldalast, van pár tészta és szendvics is, a választék egészen pazar.

facse.jpg

A burger laktató, kellemes, nagy adag, az elfogyasztása után én is eléggé kidőltem. Mind minőségre, mind ár/érték arányra a Floridita remek döntés, így ha hozzátok is szállít, ne tétovázzatok, rendeljetek! Ja és a szállításért itt is elkérnek 200 forintot, de ha 300 lenne, akkor sem tartana ez vissza.

Elérhetőség: http://floridita.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr55205444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.09. 11:02:14

tényleg bitang jól néz ki minden.

Amani1987 2013.04.09. 12:12:44

Ez még nekem is megtetszett. Kár, hogy a mi kerületünkbe nem szállít, szóval ez is ugrott :(

Peterburger 2013.04.09. 13:48:08

Bízató képek, de a honlapon nekem belelóg a Kosár / Megrendelem ablak a bejelentkezős részbe (Opera és Internet Explorer, nem próbáltam végig mindet). A pizza szűrőknél bármilyen alapot választok mindíg paradicsom alapú pizzák jönnek elő. Emil címet nem találtam, hogy közvetlenül nekik írjak. Talán azért egyszer kipróbálom.

Ainult Mina 2013.04.09. 15:46:26

Ha eleve házhozszállításra gyártanak, miért kérnek ezért pluszpénzt? Azt hinné az ember, ez benne van az árában.

Cook kapitány 2013.04.09. 17:03:46

Kár, hogy Budára nem szállítanak. A Magic Burger költözésével nem lesz egy normális burgeres Észak-Budán. :-(

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.04.09. 18:53:57

@Ainult Mina: ez részben olyan mint a szervízdíj, csak ott a felszolgálás költsége jelenik meg egyre több helyen pluszban, itt meg a tényleges kiszállításé (futár, benzin, etc)

Amani1987 2013.04.09. 18:55:26

@Ainult Mina: Gondolom így borravalót már nem várnak el. (Mi egyébként is kb ekörül szoktunk adni)

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.04.09. 19:37:35

@Amani1987: dehogynem, a futárnak azért illik adni, van neki egy benzinköltsége, plusz van egy munkabére, amit nem feltétlen áll teljes mértékben a munkaadó. Itt még egészen jó, mert nem egész bp-re szállítanak, csak jól lehatárolva, de mondjuk én azt a 100-200-at, attól függően, főleg, hogy kábé havi egy-kétszer rendelek, nem szoktam sajnálni...

pszichonauta 2013.04.09. 23:13:57

Tényleg nagyon jól néz ki. Kár, hogy Budára nem szállítanak(ami valamiért a legtöbbre igaz).
Egyébként ez az összeállítás, amit ti rendeltetek, az mennyibe került?

marcee 2013.04.10. 09:22:03

Remélem mielőbb elérhetőek lesznek a III. kerületben is!

Boba Fett 2013.04.10. 13:04:26

11.28-kor rendeltünk. Most 13.03 és sehol senki. A rendelés után felhivtak, hogy elfogyott a hagymakarika. 11.33-kor. Érted? Én nem. Remélem, hogy nagyon jó lesz a burger, mert eddig nem valami fényes a service.

adél24 2013.04.10. 13:04:44

hát, én bevallom nem tudom mikor nyílt ez a hely, de elég sok gyerekbetegséggel küzd...leginkább csak a képeken néz ki nagyon jól minden, de ez persze szubjektív, viszont:
- a 40 perces kiszállítás 120 perc volt
- a hamburgereken sehol nem jelölték melyik-melyik, így egyesével kellett kibontanunk, hogy kb. sejtsük, melyik kié lehet
- a telefont nem vették fel órákon keresztül, egyik megadott számot sem, ami egy házhozszállító cégnél elég érdekes
- a sültkrumpli ellentétben a leírtakkal pont hogy szanaszét volt ázva, gyakorlatilag ehetetlen volt...

sajnos ez a bejegyzés ezek alapján inkább egy fizetett PR cikk, de lehet, hogy csak nekem nincs szerencsém, pedig nagyon sokat vártam, a fentiek alapján...

Boba Fett 2013.04.10. 13:33:43

Na megjött és el is fogyott. Áramszünet volt a helyen, emiatt késtek, ezt mondták. Korrektek voltak, kaptunk 20 százalék kedvezményt. A fenti komment a szállitásra és csomagolásra vonatkozóan teljesen korrekt, lenne még mit fejlődni ezen a téren.
A kaja jó volt, de nem kiemelkedő, egy jó erős közepes, a bucit emelném ki, az tényleg más, mint a többi.
Mi adunk majd neki még egy esélyt.

screambull 2013.04.10. 20:39:54

Sziasztok!

Szeretnék egy gyors helyzet jelentést adni nektek, meg pár információval szolgálni. Először is kötelességünk elnézést kérni azoktól akik nem kapták meg időben rendelésüket. Úgy illik, hogy némi magyarázattal szolgáljunk azoknak akiknek kellemetlen meglepetés volt az első rendelés. Valóban induló étterem vagyunk, egy hónapja működünk, ennek ellenére a célunk az első pillanattól kezdve, hogy kiemelkedő minőségű és kedvező ár/érték arányú ételt tudjunk számotokra adni. Sajnálatos módon a cikk megjelenése napján minden összeesküdött ellenünk, ami miatt óriási nehézségek árán tudtuk csak eljuttatni nektek az ételeket. Minden árammal működik , és kettő azaz kettő napja küzdünk részleges áramszünetekkel ami időnként akár 1-1.5 óra időtartam volt, ezt az áramszolgáltatónak ma estére sikerült elhárítani végre. Ha ez nem lett volna elég a netes szolgáltató szervere is meghibásodott, és volt olyan pillanat amikor egyszerre 25! rendelés érkezett,amit bármennyire is próbálkoztunk nem tudtunk teljesíteni, jelentjük a mai estére ez is helyreállt. Szokták mondani , hogy minden kezdet nehéz, ám az ember fiának mégiscsak fáj a szíve, amikor ennyi munka és előkészület után, két teljesen rajtunk kívül álló okból, ekkora kavar keletkezik. Egy szó mint száz, mindenkitől szeretnénk elnézést kérni akit kellemetlenség ért, és mint ahogyan eddig is, ezután is maximálisan törekszünk arra, hogy egy valóban kiváló minőségű ételt tegyünk le az asztalotokra. Üdvözlettel: Floridita

A'rpi 2013.04.10. 21:52:39

@adél24: egyetertek, elegge PR cikk a fenti. En is bedoltem neki, ma este rendeltem toluk egy Minesota Wild-ot. 65 perc mulva megjott, nem gyors de meg epp kibirhato ido. viszont a zsemle elegge szetazott, es amugy is tul tomor, a bacon-t egyaltalan nem sikerult megtalalni benne, es zoldsegeket is csak nyomokban tartalmazott. a hus tenyleg finom benne, de az sem kiemelkedo, ettem mar sokkal jobbat is. a cikk javaslatara rendeltem hozza egy hagymakarikakat is, nem tudom mitol volt oda a cikk iroja, jellegtelen, panirizu gumigyuruk. a kapucsengot direkt beirtam megjegyzesbe, mert nincs kiirva, persze a blokkra mar nem irtak ra igy a futar tok mashova csengetett be, meg jo hogy idenavigaltak. szoval tenyleg van meg hova fejlodniuk :(

ps: a magic burgert en is megsiratom, az uj helyuk vegleg kiesik minden utvonalambol, ekkorat nem kerulok miattuk.

A'rpi 2013.04.10. 21:57:01

azt mar csak felve kerdeznem, hogy a "steak" egyaltalan miert szerepel a nevukben? :)

Kucza 2013.04.10. 23:53:58

Megfogadtuk a tanácsot, a mai Bajnokok Ligája mérkőzés kíséreteként szerettünk volna a Floriditából rendelni ételt.
- 20:41-kor adtuk le a rendelést.
- 21:45-kor, amikor a weblapon a státusz még fogadott volt, megpróbáltuk a vonalas és a mobil elérhetőséget is, nem fogadták a hívásunkat. Ugyan a weblapon ott szerepel, hogy 21:30-ig fogadnak el rendelést, de azt gondolnám, hogy utána még egy kis ideig felveszik, a telefont, különben milyen ügyfélszolgálatról beszélünk?
- Ezzel párhuzamosan írtam a facebook oldalukon is, de mostanra az a bejegyzés valahogy eltűnt, pedig egy ideig figyeltem, hogy érkezik-e reakció rá, vagy, hogy más is ír-e!
- 22:45-kor lefújták a meccset, a társaság lassan-lassan - az ételről lemondva - kezdett elszállingózni.

Értem, hogy újonnan induló hely, gyermekbetegségek merülnek fel, de ez véleményem szerint felháborító!Ilyen esetben az beérkezett megrendelések küldőit fel kell hívni, jelezni nekik, hogy a rendelés kiszolgálása adott esetben X percet is igénybe vehet, fenntartja-e a rendelést? De ha ez nem megoldható (miért ne lenne?), akkor véleményem szerint legalább a beérkező hívásokat fogadni kellene!

A hely igazán megérne egy Tékozló Homár posztot is!

Ez volt az első, egyben utolsó rendelésünk is tőlük!

screambull 2013.04.11. 00:59:43

Sziasztok!

Mint ahogyan írtuk is már elég komoly szolgáltatói problémákkal küszködtünk. Facebook oldalunkon külön jeleztük nektek, hogy legyetek szívesek telefonon rendelni a biztonság kedvéért, hogy ne fordulhasson elő, hogy nem kapjuk meg a rendeléíeiteket. Lehet hogy pr szagúnak tűnik a cikk, de biztosíthatunk mindenkit, hogy semmilyen kapcsolatban nem állunk sem a cikk szerzőjével, sem pedig a blog egyéb tagjával, egyszerűen azt kapta, amit nektek is szeretnénk minden alkalommal adni. És igen valóban ebben az utolsó két napban, óriási gondokkal küszködtünk, olyan történések miatt /lásd elektromos hálozati hibák, szerver leállás/ amire sajnálatos semmiféle ráhatásunk nem volt, de ettől függetlenül erőn felül próbált a csapat teljesíteni minden esetben. Tisztában vagyuk vele, hogy külső szemlélő /megrendelő/ szemszögéből csak az látszódik, hogy nem kapta meg időben a leadott megrendelését, és senkit nem érdekel a dolog háttere, de sajnos áram nélkül nem tudunk mit tenni, mert minden gépünk elektromos.A lehetőségeinkhez mérten mindenkit igyekszünk kompenzálni,ha a fent említett okoknál fogva nem kapta meg időben a rendelését...Mindezekkel együtt a dolog, pozitív hozadéka, már ha van ilyesmi, hogy este 9 után végre sikerült megnyugtatón redndezni a fent említett problémákat.

Kucza 2013.04.11. 08:02:05

Este 9 után szerintem nem sikerült megnyugtatóan rendezni a fent említett problémákat, vagy legalábbis kifelé látható módon!
Nem kaptuk meg a rendelt ételt, nem hívtatok fel, hogy "sorry, nem/csak később tudjuk szállítani a rendelést, nem vettétek fel a telefont, amikor hívni próbáltunk! Ezt szerintem nem tudjtáok kimagyarázni.

Ha nagy gond van a szerverrel, akkor írjátok ki a saját weblapra is, hogy telefonon kell rendelni. Valamint ezzel párhuzamosan tiltsátok le az online rendelési felületet. Gondolom nem csak mi voltunk az egyetlenek tegnap este, akik éhen maradtunk a jóvoltotokból!

Kucza 2013.04.11. 08:06:59

A facebook oldalt most újra megnéztem.

1. Nem igazán látok olyan bejegyzést, hogy interneten ne rendeljünk. Olyan van, hogy: "A megnövekedett rendelés szám miatt szeretnénk kérni mindenki türelmét, futáraink fénysebességgel repesztenek felétek", meg: "Szeretnénk mindazoktól elnézést kérni akik a ma esti szerver meghibásodás miatt késve kapták meg a megrendelésüket, vagy hiányosan. Dolgozunk a helyzet megoldásán, hogy még egyszer ez ne fordulhasson elő!", de ez utóbbi is árpilis 6-i dátumozású. Tegnap április 10-e volt.

2. A tegnap este íródott kommentemet sem látom. Csak nem töröltétek?

Amani1987 2013.04.12. 07:56:02

@speed: Úgy viszont már elég húzós az ára. (Mert a szendvicsek eleve eléggé drágák.) Ha hozzáadom a házhosszállítást meg a borravalót, akkor már sokkal- sokkal drágább mintha 5 perc alatt lesétálnék a Burger Kingbe és benyomnék egy Angus menüt. Pedig az sem olcsó mulatság.

gerelyhajlító 2013.04.12. 09:19:48

Mi is rendeltünk telefonon (negyedszerre fel is vették), majd másfél óra múlva felhívtam őket, mondták, hogy biztos azonnal jön. Fél órával később amikor ismét én hívtam őket, kiderült, hogy rosszul írták fel az adataimat, ezért nem tudták kihozni. Csak azt nem értem, hogy 1, miért nem szólnak ők erről, 2, miért nem kérnek elnézést/adnak kompenzációt. A Dallas Stars, amit rendeltünk 890 a honlap szerint, élőben már 990 volt. Egyébként a megrendeléstől számított két órán belül ki is hozták, elég finom volt, ráadásul nagy adag, úgyhogy örültem volna ha nem egy ennyire rossz tapasztalattal indítanak. Mert rengeteg módja lett volna, hogy csökkentsék az elégedetlenségünket.

screambull 2013.04.17. 00:42:05

Nos akkor itt és most, még egyszer és utoljára szeretnénk reflektálni a kritikákra. Az elmúlt hetünk igen ultrásra sikeredett, de ezt már leírtuk nektek, így nem szeretnénk még egyszer feltenni ugyanazt a lemezt nektek. Akit kellemetlenség ért, attól itt és most szeretnénk elnézést kérni. Problémák megoldva, tessék rendelni!

Starius 2013.05.03. 18:27:50

11:36-kor kaptam meg a visszaigazolást, hogy 60 percen belül hozzák. Azóta se jött futár. Úgy látszik a problémák még mindig nem oldódtak meg.

KritikusZsálya 2013.06.13. 08:35:31

Tegnap este 9-kor rendeltünk, a telefonban egy nagyon flegma srác vette fel a rendelést-ez intő jel kellett volna legyen, de a pozitív kritika miatt kitartottunk.
10:30 után valamivel megérkezett.
2570 volt a számla és 2900-at adtunk a futárnak.
Az 1300-as burgerem helyett, amit rendeltem és fizettünk, amiben két hús van és bacon egy másikat kaptam.A barátnőm elvileg ugyanazt kapta, mint én, ő valami hasonlót is rendelt.
Először kicsit felháborodtam, aztán megkóstoltam a hamburgert és megváltozott a véleményem.
Ilyen rossz húst talán még nem is ettem, de a többi része se volt sokkal jobba szendvicsnek! Szenvedtünk vele egy darabig, aztán kidobtuk, mert annyira ehetetlen volt.
Én nem tudom, hogy a poszt írója mi alapján írta amit írt, de soha többet nem rendelek erről a helyről.
Csak annak ajánlanám, aki meg akarja utálni a táplálkozást, mint tevékenységet! Nem tudom milyen íze van a döglött kutyának, de a tegnapi kaja után van egy tippem!

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.06.13. 11:21:28

@KritikusZsálya: és ezt jelezted a helynek, hogy 1) nem azt kaptad amit kértél 2) a hús minősége nem volt jó? Mármint tök jó, hogy ide is beírod, de remélem elsőnek velük kontaktoltál, mert azzal fogsz tudni bármit is elérni.

KritikusZsálya 2013.06.13. 11:54:06

@speed: amikor késtek másfél órát mondtam a barátnőmnek, hogy beszilni kellene velük, majd miután láttam, hogy nem azt kértem, amit kaptam, akkor már biztos voltam benne, hogy beszélni kell velük. Miután megkostóltam pedig már nem volt kérdés. Nincs miről beszélni. Be kell zárni a helyet, lerombolni, sóval behinteni, várni pár 1000 évet és utána talán még "teremhet" ott valami ehető is.

rohamcickány 2013.07.22. 15:22:07

Hát engem nem nyűgözött le.. A leócsárolt New York Brooklyn Diner burgerei kenterbe verik..

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.07.22. 15:57:32

@rohamcickány: esetleg részletesebben? én leírtam miért volt szörnyű a másik, és mi volt a jó ebben, szóval legalább egy hasonló szintű kifejtését várnám a dolognak, mert nem az a gond, hogy nem tetszett, csak kíváncsi lennék, mit tapasztaltál, ami idáig nem derült ki

rohamcickány 2013.07.22. 16:11:33

Nem tudom megfogalmazni ennyire szépen és részletesen, (főleg mert már jó régen rendeltem), de nekem ízvilágra eddig a NYBD jött be a legjobban. A Pedig a kerületembe (VIII.) szállító éttermek 90%-át kipróbáltam a Netpincéren.

A Floridita sem rossz, de nem nyűgözött le, viszont az akciók miatt rendeltem tőlük többször is.

Épp estére akarok rendelni burgert, ezért néztem be ide, hátha van valami tipp :)

Rendelnék újra, de eltűnt az étterem. Csődbe mentek vagy mi? :)

rohamcickány 2013.07.22. 16:19:32

Viszont most nézem, hogy lehet nem is egyről beszélünk.

Én egy olyanra gondolok, ami az 1077 Budapest, Izabella utca 40. címen van, nem a Rádayn...
süti beállítások módosítása