Burger Blog

Balatonboglári strandélmények és egy tévészereplés

2014. augusztus 26. Jancsa Jani

Amint azt már talán ti is láttátok vasárnap este főműsoridőben szerepeltem az egyik kertévén. Ennek a részleteiről, valamint további élményeimről mesélek nektek pár sorban most.

2014-08-22 16.29.47.jpg

Tesztalanyul a balatonboglári strandot választottuk, és nem is csalódtunk, rettenetes burgerek jöttek velünk szembe. Az egy dolog, hogy mindben mirelit húsnak látszó készítmények voltak, de volt ahol egészen elborult a készítők agya.

2014-08-22 16.30.34.jpg

2014-08-22 16.42.39.jpg

Az egyiknél példának okáért konzervananász ment bele, gondolom a jó öreg hawaii pizza mintájára, a mai napig próbáljuk kitörölni a kollektív tudatból ezt a dolgot. A másiknál magyaros burger néven futott a dolog, benne csípős szalámi és közel nyers bacon, how good is that.

2014-08-22 16.20.38.jpg

A nyertes azonban mégis a korábban már a Cinken is megénekelt Eszes Burger lett. Az eladótól megtudtam, hogy ez bizony egy fricska, és megmutatja azoknak a fránya amerikaiaknak, hogy mi magyarok mit tudunk: friss kenyér, közte rántott hús, saláta, huhúú, mindjárt magamhoz is nyúlok.

2014-08-22 16.29.52.jpg

Kár, hogy amit 770 forintért kapunk, az elég gyászos. A kenyér bizony a madártáposnál kevéssel jobb, a húsról már a nulladik pillanatban mállik le a panír, és ennyi pénzért csak egy sertést sikerült belepakolni, szóval gratulálok mindenkinek ehhez a rohadt nagy fricskához, bár nyilván a magyar ember ezt is megeszi. A hús ízetlen, rossz, ott is hagytam a felénél, lehet lesznobozni, de komolyan rettenetes volt.

2014-08-22 16.30.13.jpg

És, hogy milyen lett a videó végül? Nekem bejön, tízperces az anyag, jártunk benne Budapesten, de végül Bogláron is megtaláltuk a számításunkat. Íme!

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr456635791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása