Burger Blog

BpBurger (248) - El Asador de Pata Negra

2019. augusztus 06. Jancsa Jani

Asador, azaz kemence. Ez a legfőbb jellemzője és összetevője a “legújabb” Pata Negra étteremnek, ami szakított a kistesók tapasaival és helyettük komoly húsokat kínál - faszénparazson. Az idei nyárra ők sem tudtak ellenállni a burgerek hívó szavának, és feltettek az étlapra egy saját interpretációt - nem is akárhogy!

2019-07-22_19_00_32.jpg

Az étterem a hatodik kerület szívében helyezkedik el, hatalmas beltér, és a végében a névadó faszenes kemence várja az éhes idelátogatókat A/K/A minket. Kezdésnek azért kicsit belekontárkodtunk más kajákba is, így az előétel rögtön háromféle is lett.

2019-07-22_18_07_25.jpg

Ceviche, azaz citrusokkal marinált tőkehal, jelen esetben mangóval - rugalmas állagú hal, kellemes savak, és gyümölcsösség jellemezte.

Carpaccio a négyzeten - kóstoltunk egy füstölt marha, valamint egy tonhal carpaccio-t is, ami pedig annyit tesz, hogy a jószágot vékonyra szeletelik, mi pedig elfogyasztjuk, hatalmas örömmel ráadásul, mivel mindkettő igen-igen jó volt.

2019-07-22_18_13_39.jpg

Ezek után rátérhetünk arra, amit mindenki várt, mégpedig a burgerre, amelynek húsa az étterem korábbi vacsoráiról már jól ismert baszk különlegesség, az öreg kövér tehén része volt, amely a San Sebastián-i Txogitxu Húsoktól érkezett - ez egy nagy különlegességnek számít arrafelé, ugyanis a tehén 12-15 évig él igen jó körülmények között, magasabb a zsírtartalma, és ezáltal kiváló az íze is.

2019-07-22_18_54_19.jpg

Ebből csattintottak fel néhányat a rácsra, ami igen hamar meg is kapta a kellemesen átsült állapotot, és persze a füstösséget is, majd a burger a konyhában lett finiselve - nézzük is meg, hogyan festett.

2019-07-22_18_59_57.jpg

A dekonstrukciós burgert tartalmazó tányér tartalmazott két szelet ráolvasztott spanyol sajttal gazdagított pirítóst (alias a zsömle), ezen ült a hús. Mellé pár hasáb tökéletesen ropogós sült krumpli, fehérhagymával és öntettel gazdagított saláta, valamint koktélparadicsom-salsa, és az étterem signature szószaiból egy-egy.

2019-07-22_19_00_05.jpg

A hús nevének megfelelően nagyon fett volt, zseniálisan jó érett, zsíros, marhás ízvilággal, a közel tökéletes húspogácsa definícióját lefedi. Alatta a sajtos pirítos zamatos, ropogós, a salsa egy kis csavarral nagyon jól hozza a kötelezőt, a saláta pedig mintha frissen szökött volna meg bármely prémium burgerből - illetve bármelyikbe beleraktam volna én is.

2019-07-22_19_00_13.jpg

A pogácsa tetejét dijoni mustár díszítette - ezt az egy elemet én simán el tudtam volna hagyni, ugyanis csak elvitte a hús fantasztikus ízét egy másik irányba.

2019-07-22_18_59_46.jpg

A szószok mellé megegyeztek az étterem alapszószaival, tehát volt zöldborsmártás, sajtszósz, vargányás, illetve mentás-korianderes pesztó. Bár egyik sem kifejezetten a burgerhez készült, mégis mind a négy hihetetlenül jó volt, így ha megkérdeznék, melyiket választanám, nem is tudnék hirtelen dönteni.

2019-07-22_19_01_09-1.jpg

Ha azt hittétek, hogy ilyen lakoma után már nem is jön desszert, hát nagyon tévedtek! Ettünk egy mindenmentes kókuszos pohárkrémet, egy csokimousse-t egy brutál jó sherry habbal, egy Pedro Ximenez sherrys fagyit, és persze a katalán krém sem maradt ki. Pont ebben a sorrendben ajánlom is nektek, kábé mindet.

2019-07-22_19_27_39.jpg

A Hamburguesa Txogitxu 4600 forintba kerül, de tekintve a minőséget az elejétől a végéig, ez bizony ennyi, és minden falat ezt alá is támasztja. Szóval spanyol “burgerre” fel, amíg tart, mert ez valóban olyan élményt nyújt, amit máshonnan nem kaptok meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr314997208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelta6725 2020.01.28. 06:35:51

Hát rendesen elhalt az oldal, leszel még?

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2020.01.28. 06:36:18

@Kelta6725: a múlt héten is kiment két post, naná, hogy leszek :)
süti beállítások módosítása