Burger Blog

BpBurger (245) - R17 Street Food Bar

2018. december 18. Jancsa Jani

A Ráday utca környékén régen munkából kifolyólag elég sokat jártam, de akkoriban maximum az ebédmenük csodálatos világa volt az, melybe betekintést tudtam nyerni. Pár hete nyílt meg viszont az R17, ahol burgerek és wrapek kínálják magukat az éhes erre látogatóknak.

2018-12-13_12_49_53.jpg

A hely maga két szintből áll, alul lényegében csak a rendelést lehet leadni, fönt pedig a galérián azt elfogyasztani. A dizájn letisztult, egy kicsit talán túl minimalista is, de a célnak mindenképpen megfelel.

2018-12-13_12_14_37.jpg

Kezdjük is rögtön magával a burgerrel - most a klasszik vonalra mentem rá, azaz sajt-bacon, egy kis tükörtojással megkoronázva, egy jófajta Marmorstein hambizsömlébe zárva. A húspogácsa kellemesen ízes, pont jól átsütve, a sajt cheddar, a bacon pedig ropogós, szóval az alapok nagyon rendben vannak.

2018-12-13_12_47_08.jpg

A tükörtojás, bár elsőre nem mondtam meg volna róla (hiszen mindkét felét besütötték), de belül még folyós volt, ami egy tök jó pont. Mentek még bele zöldségek, viszont én a ketchup-mustár kombót tuti lecseréltem volna valami izgalmasabbra, mert ez annyira nem passzolt az összeállításba.

2018-12-13_12_48_49.jpg

A másik vonala az R17-nek a wrapek, azaz a tortilla-tekercsek, én ezek közül a Gyömbéreset választottam, melyben házilag panírozott rántott csirkefalatkák kerültek némi jófajta kis házi szósz, saláta és paradicsom társaságában.

2018-12-13_12_48_24.jpg

Ez az a kaja amit nem lehet nem szeretni, pont kellően ropogós, szószos, friss, és kompakt - szóval ez a fele is bejövős volt.

2018-12-13_12_47_14.jpg

2018-12-13_12_48_01.jpg

Köretügyileg kértem egy kis válogatást, amire került klasszik mirelit, de jól elkészített hasáb és steakburi, a már említett csirkefalatokból néhány, viszont ami külön meglepetésre adott okot, azok a házi szószok. Volt itt csípős-narancsos ketchup, egy jo kis borsos, valamint Joppie majonéz is, mindhárom szuper minőségben, szóval már csak ezért is kötelező házi feladat lenne egy jó kis házi hambiszósz összerakása.

2018-12-13_12_47_34.jpg

A burgerem 1700 forint volt, a wrap 1390, a köretek pedig 350 és 700 között mozognak, valamint ha úgy van, házhozszállításra is tudtok rendelni tőlük. Az R17-nek úgy gondolom még egy kicsit meg kell találnia a saját hangját, de mivel a termékek és a lokáció is jó, bátran szavazhattok nekik ti is bizalmat!

Elérhetőség: R17 Street Food Bar

Cím: 1092, Ráday utca 17.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr7014497848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.