Burger Blog

BpBurger (241) - ESCA

2018. június 28. Jancsa Jani

Ha tapasokról beszélünk, nem feltétlenül egy miniburger fog eszünkbe jutni, bár teljesen beleillik a koncepcióba, akárhogy is nézzük. Most az ESCA megújult menüjébe kóstolnuk bele Fehér Gábor tolmácsolásában, feat Alex.

2018-06-20_12_25_24.jpg

Az ESCA a Dohány utcában található, mellette pedig a Tábla, ahol most esett le, hogy én már tavaly reggeliztem is. Mindkettőre jellemző a füst meglepetésszerű használata, itt is pöfög hátul egy jó kis Big Green Egg mini, szóval nagy baj már nem lehet.

2018-06-20_12_10_55.jpg

A menü nem a klasszikus értelemben értendő, ugyanis az már itt a múlté: különböző tapasokból tudjuk összelegózni, hogy mit szeretnénk enni.

2018-06-20_12_18_04.jpg

Mi egy hatalmasra nőtt argentín garnélával kezdtük az ismerkedést, melyhez egy paprikás-citromnádas mártás volt, amit még az üdvözlőfalatként kapott kenyérrel tökéletesen ki tudtunk mártogatni. Kis füst, kis savak, nagy ízek!

2018-06-20_12_19_24.jpg

Ezután jött amiért lényegében mentünk is, a burger, Angus marhanyakból, házi zsömlében. A burger alapjai nagyon rendben voltak, a zsömle kellemes, puha, a hús pedig tökéletesen krémesen hozta a marha karakterét.

2018-06-20_12_26_17.jpg

Nem volt túlzsúfolva a dolog odabenn: ment bele egy kis hagymalekvár, kovászos uborkás tejfölös szósz, meg egy leheletnyi szarvasgomba-olaj - és ezzel kész is volt a mű. Mellé két kis pepperóni paprika, csak, hogy minden kerek legyen.

Harmadiknak a tojáson pirult császárhúst kaptunk, mellé a világ legjobbjának tartott piemonti mogyoróval (szerintem tényleg az is), és egy kevés csilivel, hogy forró legyen, mint a babám szívem. Ez így együtt szintén nagyon ült és ütött is - a csili miatt ráadásul szó szerint, bár teljesen kultúráltan.

2018-06-20_12_41_20.jpg

A végére egy jó kis hűsítő desszert is dukált: házi eperfagyi, rebarbarával, egy kis epres öntettel - ezt semmiképp se hagyjátok ki, nagyon jó lezárása volt a könnyű, ámde mégis tartalmas ebédnek.

2018-06-20_12_52_23.jpg

Árügyileg a burger 1950, a többi tapas pedig 1750-től 2250-ig tart nagy átlagban. Az ESCA azért egy felsőbb kategóriás hely, mint amilyenekről általában itt szoktam írni, de megéri ide - akár többedmagatokkal, egy különleges alkalmon - is betérni, mivel ízekben és felszolgálásban nagyon penge a hely!

Elérhetőség: https://www.facebook.com/escastudiorestaurant/

Cím: 1074, Dohány utca 29.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr4414068701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.