Burger Blog

Barbecue kaják a Bohemia Sörkonyhában

2017. szeptember 07. Jancsa Jani

Lassan éves programmá kezd válni, hogy a nyár végén-ősz elején teszek egy látogatást Pécsre, a Bohemia Sörkonyhába, ahol eddig is szuper burgerek és sörök vártak rám mindig. Idén a portfólió egy kicsit kibővült, én pedig nyilván arra is rárepültem.

2017-09-03_14_56_54.jpg

A helyszínben sok változás nem volt, a hangulat még mindig adja - a korábbi postokban ti is csekkolhatjátok. Ahogyan azt már a címből is kitalálhattátok, most a barbecue kajákra mentem rá, mivel az étlapon is egy külön szekció született tavaly óta ezzel kapcsolatban. Fontos elmondani, hogy ez nem kamu-bbq, hanem valódi, van egy jó kis Pit Box, azon készülnek a jófajta húsok lassú tűzön és füstön.

2017-09-03_14_33_06.jpg

Új szerezmény például a BBQ dog, melynek lelke nem más, mint egy 18 dekás jalapenos-cheddaros házi kolbász, ami már magában mennyei, és sokkal jobb, mint sok más helyütt kóstolt kolbász, komolyan mondom. Ehhez jön egy házi gyökérkifli (fontos, hogy nem csak gyökerek ehetik), amit elsőre a neve alapján sokkal sűrűbb textúrával vártam volna, de így maga volt az álom.

2017-09-03_14_56_23.jpg

A Mississippi kódnevű verzióban ezeken felül jött még bbq bacon, és lehet, hogy unalmas már ennyi áradozás, de basszus! A kis szalonnák totálisan átvették a füstösséget, én pedig kiszaladtam egy nagy műanyagdobozért, hogy hadd vigyek haza ebből vagy két kilót (spoiler: nem kaptam). Volt még rajta grill kápia, és rántott hagymakarika is, mellé pedig fűszeres-ropogós csónakburgonya; kábé ennyi is elég lett volna egy adagnak, de ha ismertek, tudjátok, hogy távolról sem szoktam itt megállni.

2017-09-03_14_57_44.jpg

2017-09-03_15_07_19.jpg

Kóstoltam már pár burgert, de szerencsére abban is mindig van valami új - most a BBQ pulled verzióra esett a választásom, melyben a már jól ismert bagelbe került a még mindig folyós sajttal megtámogatott jucy lucy húspogácsa, és erre bónuszként egy jó adag cafatos sertéssült lapocka, azaz pulled pork, kávés bbq szósz és pirított hagyma társaságában.

2017-09-03_14_57_04.jpg

2017-09-03_14_58_51.jpg

Mit is mondhatnék, amit nem sejtetek? Kábé semmit: a hús ízletes, zamatos, a bagel még mindig tökéletes keretnek, a szósszal összeforgatott tépett coca pedig remekül ad egy újabb réteget ennek a bombasztikus ízkavalkádnak.

2017-09-03_15_03_19.jpg

Elhatároztam, hogy addig nem megyek haza, míg meg nem kóstolom a hely pastramiját - és milyen jól tettem! Egy újabb szendó, egy újabb péksütemény (jelen esetben egy puhábbfajta bagett), ebben pedig érlelt-pácolt-gőzölt-füstölt marhaszegy, házi savanyú uborka, sajt és mustár húzták a kulináris talpalávalót. A pastrami íze és állaga kiemelkedően jó volt, nem túl vastag, pont jól fűszerezett, nem ment át öncélúságba, és mutatott valamit a húsból is. Az egyéb belevalók pedig remekül játszottak a hús alá, és egy cuccos-szaftos egységbe foglalták az etűdöt.

2017-09-03_14_58_22.jpg

2017-09-03_15_00_24.jpg

Már az étlap első végiglapozásakor megütötte a szemem a Sörtorta kifejezés, úgyhogy tudtam, hogy abból is kell kérnem egyet. Ennek az alapja egy vastag csokoládés piskóta volt (cseh sörrel készült, ami karakteresen meg is jelent benne), majd áfonyás mascarpone krém került rá. Rá kellett jönnöm, hogy ez bizony nem egy könnyű desszert, de becsületemre legyen mondja, emberesen legyűrtem.

2017-09-03_15_51_46.jpg

Árakban még mindig jók vagyunk, bár nyilván a barbecue technológia azért magával vonja azt, hogy ez egy bonyolultabb, idő és erőforrásigényesebb műfaj; a hot-dog 1750, a burger 2200, a pastrami pedig 2300 - viszont mind körettel. A Bohemia most már biztosan állítható, minden idők egyik kedvence nálam, bőven toplistás az országon belül, mind kreativitásban, mind kivitelezésben.

Elérhetőség: https://www.facebook.com/bohemia.sorkonyha/

Cím: 7621, Pécs, Nagy Flórián u. 11.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr2712804442

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lüktet, hasogat, betompul 2017.09.12. 16:07:08

Mit üzen a web? Heti alkoholos hírek, költemények: Nagy mennyiségű alkoholos ital fogyasztásának másnap jelentkező utóhatása a macskajaj. Jaj! Hiába hétfő, nem csak jajveszékelés van a Heti sajtóban. Hétszentség'17/36 2017. 09. 04. Az eső sem...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.09.08. 06:37:05

Nyilván fantasztikus ízorgia, meg vizuál orgazmus, de ahogyan ránézek ezekre a burgerekre, mindig adódik a kérdés, hogy miként lehet ezt kulturáltan, fürdőkád használata nélkül elnyammogni? Igazából inkább néznek ki egyfajta gasztro-zen szobornak, mintsem tápláléknak. Paradoxon a javából, mert pont az egyensúly érzete hiányzik belőlük. Akárhogyan fogsz hozzá, az első harapás romba is dönt mindent (már, ha addig eljutsz) hol itt türemkedik ki egy jókora belsőség, hol ott indul áradásnak valami mirigyváladék... potyog, tocsog. Érzésem szerint a zsemlék valagogy aránytalanul eltörpülve próbálják útját állni a túlburjánzó töltelék-áradatnak.
Természetesen nem tartom magam felkent burger ítésznek, de aránytalannak érzem a legtöbb promó képen szereplő alkotást. Lehet, hogy a mezei vásárló már szolidabb kivitelt kap (én remélném a magam érdekében) de így a képek alapján azt kell mondanom amit Marosán elvtárs fogalmazott meg frappánsan: Nem a pofátok kicsi, hanem a burger nagy.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2017.09.08. 06:39:14

@Dorottya Veres: teljesen simán, te komolyan azt hiszed, hogy olyan kajákat szolgálnak fel mindenhol országszerte, amit nem lehet megenni kulturaltan? :D Kés-villa a legvégső esetben, és ennyi, és mivel a mezei vásárló is ugyanezt a kivitelt kapja mindenhol (azért is saját fotókkal dolgozom, nem az egyes hely által lőttekkel), inkább menj el és próbálj ki te is párat élőben, rögtön megváltozik a hozzáállásod ;)

2017.09.08. 07:27:06

Félreértesz.. biztos finomak, bár (nem konkrátan ez esetben) kicsit túl komplexnek tűnnek. Sok kajádat elkészítettem már és van, amit rendszeresen (főleg a nyári szabadtüzes szezonban) újra és újra elkészítek, de azokban pont a letisztultságot és a racionális egyszerűséget kedvelem. Ez egy gyorskaja, a kézzel-lábbal, röptében fogyasztós típusból. Kézbe veszem, aztán beburkolom, esetleg a másik mancsomban egy jó harmatosan hideg sörrel öblítgetem. Ehhez képest ezeket nem női ergonómiához igazították. Lehet, egy férfinek nem kihívás, bár abba bele sem gondolok, hogy mihez kezd egy szőrösképű hipszter egy ilyen monszter rel.

A torta viszont... ha az amarena cseresznye a tetején... Pécs rohadt messze van :(

Void Bunkoid 2017.09.08. 09:16:45

Kivételesen jól néznek ki ezek a szenyák, degeszre tömve hússal, a cheddar sajttal viszont még mindig borzalmasan nem vagyok kibékülve, mind kinézetre, mind ízre nekem a cheddar egy olvasztott julius meinles nejlonszatyor :)

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2017.09.08. 09:17:50

@Void Bunkoid: azert cheddar es cheddar kozt is van kulonbseg ;)
@Dorottya Veres: hát igen, a jó dolgokért utazni kell, de ezért még érdemes is, komolyan mondom :)
süti beállítások módosítása