Burger Blog

A McMould project

2013. december 25. Mr. Burger

Gondolom mindenkinek megvan az az urban legend a netről, hogy a gyorskaja nem rohad el, nem penészedik, hanem csak szépen ugyanúgy eláll, és ezáltal miféle rettenetes ufótechnológiás, emberi fogyasztásra amúgy is alkalmatlan cuccok vannak benne, inkább együnk gyorsan egy párizsis májkrémes kenyeret. Oh wait...

A fentebbi elmélet Bán Andris csőrét is piszkálta, és úgy gondolta, kicsit megkapargatja a dolgot. A szó innentől az övé!

1.jpg

"Sok helyen olvastam az interneten, hogy a gyorséttermi ételek nem penészednek, létezik hamburgermúzeum, ahol 30-40 éves burgereket tárolnak, stb. A Budapesti Kommunikációs Főiskola fotográfia szakán vagyok másodéves hallgató, és egyik kurzusunk alkalmával az anti-esztétikával foglalkoztunk, azon belül is a penészes ételek "esztétikájával". Én egy kicsit másképp közelítettem meg a feladatot, és egy tudományos kísérletre vállalkoztam.

3.jpg

Vásároltam egy McDonalds-os sajtburgert, kiskrumplival, Burger Kinges röffencsburgert, hagymakarikával, és egy KFC-s B-Smart menüt Longerrel és kiskrumplival. A szendvicsek tetején lévő zsemlét félbevágva zacskóztam be, légmentesen zárható tasakba a menüket, és így tároltam a sufniban. Első héten nem sok változás történt, csupán annyi, hogy valami állat csipegetett mindhárom szendvicsből, így kénytelen voltam levinni őket a pincébe, egy polc tetjére, hogy nehogy tovább fogyasszák az elemózsiát.

2.jpg

A második héten kezdtek el penészedni a menük, bár a krumpli nem igazán akart megmozdulni. Annyit fontos megjegyezni, hogy a zacskóban nedvesség volt, nem sok, de valószínüleg ez volt a projekt titka. Három héten keresztül tároltam ezeket a pincében, és a végeredmény magáért beszél.

5.jpg

Nem védeni szeretném a gyorséttermeket, pusztán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem minden igaz, amit az interneten olvasunk, pláne, hogyha egy globálisan utált termékről, vagy hálózatról írnak bármit is. A "titok" a megfelelő tárolás. A több éves hamburgerek a nedvességük elvesztésével képesek elállni évtizedekig, de ha "megfelelő" körülmények között tároljuk a cheeseburgert, elérhetjük a penészedést, romlást. Ezért adtam a McMould nevet a projektnek - remélem nem megy el az étvágyatok!"

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr775690523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása