Burger Blog

BpBurger (76) - NEMO Fish & Chips & Salad Bar

2013. szeptember 23. Jancsa Jani

A Nemo ugyan csak pénteken nyitott, akkor is próbaüzemben, de úgy gondoltam, megadjuk nekik az esélyt, maximum ha rossz nem írom meg; noha már több lájkolójuk van, mint nekünk, szóval idő volt már a felkészülésre. Mivel ezt ti is olvassátok, a verdikt már az elején nyilvánvaló.

2013-09-22 11.51.52.jpg

A Nemo a második kerületet erősíti, abból is a Lövőház utcát, ahová idáig csak inni jártam a Shakesbeer / Gyöngy vonalon, és nagy valószínűséggel ezt a kínzó piaci hiányt hivatott fedezni a nemrég nyílt halazó is. A nevének megfelelően más nagyon nincs is, csak olyan dolgok, amik a vízben laknak, Navy SEAL búvárok kivételével.

2013-09-22 12.22.30.jpg

2013-09-22 11.52.11.jpg

Kint az utcafronton is leülhetünk, de a hideg idő közeledtével inkább a bentebbi részt ajánlom, főleg mivel a dizájn egészen szépre sikeredett: egyrészt a manapság olyan divatos faburkolat mindenhol visszaköszön, a másik oldalról pedig különösen jól rímel ez a bentebb többször is előkerülő türkizkék és fehér színre, így máris egy tengerparti mediterrán faluban érezhetjük magunkat (módjával persze). A hatalmas ablak pedig valamiért nagyon népszerű volt (a helyiség gyakorlatilag szuterén), kétpercenként megállt a tranzitközönség bebámulni.

2013-09-22 11.52.32.jpg

2013-09-22 12.01.01.jpg

Inni lehet pár kézműves sört, az itallap is szép, de mi két limonádét kértünk, valamint mi mást, mint fish & chipset, és egy lazacburgert. A konyha, amint az a nagy ablakon ki is van írva, egyelőre tesztüzemben nyomul, de ebből semmit sem vettünk észre, olyan húsz perc múlva megérkezett mindkét fogás az asztalunkra, igaz, olyan sokan nem is voltak. A konyha amúgy látvány jellegű, szóval ha szeretnénk akár be is állhatunk elé végignézni, mi hogyan készül, ugyanezen okból kifolyólag ha nem vagyunk éhesek, akkor is azok leszünk a felszálló fokhagymás-olajos illatok mellett.

2013-09-22 12.04.16.jpg

2013-09-22 12.11.57.jpg

2013-09-22 12.11.44.jpg

A fish & chips egy klasszikus zsinórmértéke több dolognak is bárhol is járjunk: milyen a hal, milyen a panírja, és milyen a sült krumpli hozzá, na és persze a szósz sem mindegy. Én itthon az első ilyet még a drága (pun intended) Nordsee-ben ettem, és bár azóta például Brüsszelben is toltam egyet, ez itt erősen dobogógyanús. Egyrészt a hal igen jó, tőkehalból készül, kisebb darabokra van vágva, és a panír rajta elképesztően ropogós, még Heston bácsi is igazán boldog lenne, ha jönne a rop-o-gó méterével. A krumpli hozzá szintén on demand készül, ropogós, és a hozzáadott két szósz (jalapenos majonéz, édes chilli) is túlmutat a kötelező körön, amit elképzelnénk, és tud újat mutatni.

2013-09-22 12.04.37.jpg

2013-09-22 12.04.49.jpg

A lazacburger sajnos köret nélkül érkezik, ezt én néztem be, hogy nem jár hozzá, sebaj. Kinézetre nem rossz, bár azért a fényképen látszik, hogy a hús igen vékony benne, viszont vették arra a fáradságot, hogy nem csak egy steak van simán beleküldve, hanem legalább készítettek belőle egy húspogácsát, ami igazán dícséretes.

2013-09-22 12.05.11.jpg

A zsömle, ha minden igaz az albán pékségből érkezik. Édes, kalácsszerű, és baromi tömör. Ha kapott is pirítást, nagyon félve történt mindez, és a külseje ropogósabb volt, mint a belseje; viszont így pedig túlzottan is sok volt a vastagság. Szerencsére kértem mellé egy kis chillis karamellt, ami viszont elképesztően jó volt, nagyon ajánlom mindenkinek aki szereti a két hozzávalót külön-külön is.

2013-09-22 12.05.15.jpg

A buci alsó felén jégsaláta, apróra vágott olívabogyó, hagyma, és egy kapros jellegű hamburgerszósz pihent, ezeken pedig a lazacpogácsa, pont jól megsütve - aki kedveli a halat, az ezt is fogja, a lazacot elrontani azért nagyon nehéz.

2013-09-22 12.07.29.jpg

A normál adag fish & chipset 1690-ért kaphatjuk meg, a burger 1390 (plusz krumpli 490), és ezen a ponton el kell fogadni, hogy a lazac, meg a hal bizony nem marhahús kilóárban kapható. A Nemo egy igen szimpatikus hely, és az is tuti, hogy még visszatérek, hiszen a grillen babypolip, garnéla is tintahal is van - de ez már nem a blog témái közé tartozik. Ja igen, és a névadásból azért hiányoltam egy kis olaszos jelleget, pedig akkor lehetett volna akár Nemo Da Buda is.

Adatlap

Nyitvatartás: 11.30-23.

Cím: 1024, Lövőház utca 16.

Honlap: -

Facebook: https://www.facebook.com/NemoBuda

Telefon / asztalfoglalás: (30) 476 5786

4sq: http://goo.gl/TYV68C

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr305528729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szilgyo 2013.09.23. 08:37:39

A FishandChips-et érdemes kipróbálni a TheBihFish-ben is, az Andrássy úton!

Szilgyo 2013.09.23. 08:39:37

Akarom mondani: TheBigFish.

christaylor 2013.09.23. 11:07:02

ez a facebookos oldalukon olvasható: "Pont került a NEMO BURGER kérdésre is ami 100 % lazac pogácsából, friss buciból, salátából és egy citromfüves-lilahagymás-limeos-majonézes+......dresszingből fog állni friss sülltkrumplival tálalva."
namost,nekem ez a megfogalmazás azt jelenti,hogy a burger mellé jár automatikusan a köret és a szósz is. ezek szerint akkor mégsem,hanem külön rendeljek.

Viszky 2013.09.27. 12:04:59

Mivel nekem "A" burger az elsősorban marhából készül ezért nem is kezdem el, pedig kipróbáltam:(
A helyről: na jó nem egy burger joint, fish&chips-es azaz gyors, na az nem megy, a mirelit pedig a minőséghez nem megy, tehát el kell dönteni hogy mi az irány mert ez, így, semmilyen. Egyébként az ételek melyeket ettünk nem voltak jók, a sült polip valszeg egy többször használt serpenyőben kapott színt (sütötték) mert tele volt lesült cafatokkal, a fish&chips (kis adag) brutál olajos volt (ezért tálálják Albionban ujságba, zsírpapírba), a calamari fritti szintúgy. A kiszolgálás rossz.
szubjektíve pedig nem értem egy friss, pár napos hely hogyan tehet szert 4000+ like-ra( valszeg a like-olókat minősíti, de akkor is)

hogy legyen pozitívum:
itt is megjegyeznem hogy a tócsni burger nagyon tetszik :)

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.09.27. 12:14:46

@Viszky: úgy lehet ennyi lájk, hogy már tavasz óta "mindjárt nyílik"

Viszky 2013.09.27. 12:23:53

:)

na de az mire like?:(
süti beállítások módosítása