Burger Blog

BpBurger (70) - Wikinger Bisztró

2013. augusztus 28. Jancsa Jani

A Wikingerről mindenkinek van valamilyen emléke: részegen hazafelé burgerezés, sajátos stílusú kiszolgálás, mócsingos gyros. Az elmúlt pár hónapban az arra járók bizony észrevehették, hogy nagy fúrás-faragás történik, és nem is olyan régen a hely megkapta a "bisztró" utótagot is. A BpBurger hetvenedik tesztjében arra jártunk tesztelni, mi változott, mi nem.

2013-08-19 20.17.23.jpg

Belépve egy letisztult jelleget sugalló, fa alapú, kissé minimális berendezés fogadott, amiből kiindulva kezdtem bizakodni, hogy ebből - a grillen - még akár jó is kisülhet. A háttérben látványkonyha, sürgő-forgó személyzet, itt kell rendelni, majd fizetés után megkapod a blokkot, és hangosan szólítanak, ha készen van a kaja. A klasszikus félhományos hátsó rész azért megmaradt, a falon tévé, benne saját reklám.

2013-08-19 19.58.35.jpg

Rendelésünk egy Klasszik burgerre és Sajtburgerre esett, utóbbi plusz baconnel, és menüben, melyhez járt egy adag sült krumpli is, és szabadon újratölthető gépi üdítő is, ez utóbbi nagy jópont. Amikor ott jártunk, elég nagy pörgés volt, de így sem kellett több idő, mint 8-10 perc ahhoz, hogy a burger elkészüljön, és megkapjuk, helyes kis műanyag kosarakban.

2013-08-19 20.02.03.jpg

A sült krumpli mellé odacsaptak egy kis ketchupot is, azért mondjuk nem bánom, ha előtte megkérdezik, hogy kérek-e. A krumpli mirelit, eléggé fáradt, olajos jellegű, és még nem is ropogós, tuti nem friss.

2013-08-19 20.03.01.jpg

A burgerek kívülről jól festenek, a szezámos buci végképp, egy kis pirítást még elbírna, de amúgy teljesen jól teszi a dolgát. A sajtburgerben a sajt eléggé lapka jellegű, ezen felül van még benne paradicsom, hagyma, fehérkáposzta, és Wikinger öntet, amit én nem bírtam különválasztani a kecsöpmustármajonéz varázslatos, és enyhén eltúlzott hármasától. A klasszikban még van csalamádé is, miért ne lenne. A bacon nem rossz, de nem is különösebben jó, száraznak tűnik.

2013-08-19 20.02.18.jpg

2013-08-19 20.03.55.jpg

A hús érdekes kérdés. Nem mirelit, és teljesen átsült, amint azt láthatjuk a háttérben. A sajtosban egészen jónak mondtam volna, persze azt leszámítva, hogy olyan eszméletlenül sós volt, hogy mást nagyon nem is éreztem, de így már jobb volt, mint amire számítottam. Gondolatban máris kiosztottam egy jópontot, de  azért megkóstoltam a másikat is, annak viszont olyan félreértelmezhetetlenül fura mellékíze (és illata? szaga?) volt, amilyet idáig csak a legrosszabb helyeken éreztem. Jópont visszavéve, ez így nem pálya srácok.

2013-08-19 20.02.36.jpg

2013-08-19 20.04.03.jpg

A legolcsóbb burger 650, ez menüben 1050, a teteje pedig 1600 a burger és 2000 a menü. A Móricz garantálja a tranzitforgalom mozgalmasságát, az ablakból lehet nézelődni, és én még azt sem zárom ki, hogy akár jót enni is, mivel bolognaitól kezdve rántott csirkét is kérhetünk. Hamburger iránti éhségünket - csakúgy, mint idáig - nem feltétlenül itt javaslom beteljesíteni. Bár tudom, éjszaka, részegen minden jó.

Adatlap

Nyitvatartás: 10-03.

Cím: 1114, Móricz Zsigmond körtér 4.

Honlap: http://www.wikinger.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/WikingerGyorsetterem

Telefon / asztalfoglalás: (1) 248 1070

4sq: http://goo.gl/ZwoXYs

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr235468752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adam014 2013.08.28. 11:46:39

Kár érte, pár éve ettem ott utoljára, akkor még jó volt, sajnos itt is lejjebb adták a szintet.

bl4ze 2013.08.28. 13:01:06

Épp tegnap este mentem el előtte és láttam az új designt: nem fogott meg a hely, és jól tovább is mentem, egészen a Bölcsőig : milyen jól tettem! Ettem is ott egy REMEK(!) burgert ! :)

Parasite 2013.08.28. 16:54:13

sajna csitrillió jobbnál jobb burgeres van már a városban, a wikingernek leáldozott, maradt a mócsing jelleg

Kovács László György 2013.08.28. 22:20:03

Nekem mondjuk ízlett és a hely is bejött.

Lehet nem a legjobb, de mégis tele van. És ezért aztán nincs okuk változtatni.

Holnap irány a Retro büfé. Kuponnal. Kíváncsi leszek.

Mr. Maki 2013.08.28. 23:30:23

@matroznaklenni:

azert van tele mert a prolinak tokmindegy eletebe nem evett meg jo burgereket.

2x kajaltam ott az elmult fel evben.

a gyros nyers volt marmint a hus.
a burgert meg inkabb hagyjuk.

persze akinek tokmindegy annak hajra porogjon ott nem fogok eret vagni ha nem tudok bemenni oda

Kovács László György 2013.08.28. 23:44:33

Nem mondtam hogy isteni volt. :) De rossznak nem mondanám. Lehet szerencsém volt. Ettem már sok helyen sokféle burgert. Természetesen nem hasonlítanám egy jó minőségi burgerhez. Csak azt mondom hogy amit én ettem az bőven az ehető kategória.

Mr. Maki 2013.08.29. 07:55:52

@matroznaklenni:

konkretan nem is rad ertettem ;)

panic_button 2013.08.29. 09:26:17

részegen éjjel hazafelé megfelelő, de egy esti étkezéshez kevés.

Zephyrous 2013.08.29. 22:26:43

Nagyjából helytálló a cikk, bár én csak egyszer voltam itt, de örökre el fogom kerülni a helyet jó nagy ívben!
Ugyanis akaratom ellenére sikerült megismernem a hely irtó bunkó tulaját. A dolog úgy kezdődött, hogy ő bámulta a hátsó helységben a falra szerelt lapos tévén a meccset, amikor (szabad ülőhelyet keresve) elmentem közte és a tv között, így lemaradt egy gólról. Úgy leordította a fejemet, hogy nem tudtam mire vélni, hogy mi a frászt akart tőlem, ez az alkoholista kinézetű alak. Odajött egy újonc felszolgáló és elnézésemet kérte a kellemetlen helyzetért, majd közölte velem halkan, ő a hely tulaja. Ja, kösz szépen az infót, én egy ilyen f@szkalapot nem fogok gazdagítani, hogy ott eszem (mellesleg a kaja sem volt jó), úgyhogy ennyi volt részemről a Wikingerből!

Kemencés Szittya Buci 2013.09.02. 22:26:01

Én 6 éve ettem ott először és utoljára bármit is (éppenséggel gyrost), de a kaja trágya volt, a "szakácsok" pedig kőbunkók. Évfolyamtársaim viszonylag gyakran jártak oda, én messziről kerülöm azóta is a helyet.

Valerijov 2013.09.04. 13:20:38

ékes bizonyítéka, hogy jó helyen a vacakot is zavartalanul lehet árulni. amíg volt kifőzdéjük, ott kajáltam, mert a gyros meg a hamburger igen hitvány volt. aztán mikor becsukták a kifőzdét, s ráálltak erre a bisztro vonalra, bizakodtam, de kár volt, minap ettem ott megint hamburgert, negyedénél feladtam, s lesétáltam a bölcsőbe egy rendes burgerért

Zephyrous 2013.09.07. 18:23:03

A facebook oldalukat kár megnézni, mert (saját tapasztalat) a negativ kritikákat szó nélkül törlik, csak a pozitivak maradnak kint!
Nem az igazságnak kéne fájnia, hanem nem moslékot kéne felszolgálni... ugye kedves Wikinger?!

Richiramone 2013.09.10. 16:13:27

Én is javarészt bunkó felszolgálókkal találkoztam ott. Kihasználják azt is ha ittasan tér be az ember (bunkók, nem túl lelkesek) pedig a pénzünkért annyi volna a dolga, hogy kiszolgáljon és pont. Bár ha megnézzük, 6-8 éve is ugyanezeket az arcokat láttam ott, ideje volna váltaniuk, ha normálisan már nem tudnak beszélni az emberrel (nem mindig és tisztelet a kivételnek).

ladislaus 2015.07.30. 09:14:41

Nagyon bunkó tirpák személyzet, lapos vékony hús, ízre nem rossz. 10/3.
süti beállítások módosítása