Burger Blog

Zing Burger - premier előtt

2013. június 07. Jancsa Jani

A Zingről már írtunk nektek, és bár időközben előkerült még egy food truck, melyet szintén majd bemutatunk, a tegnapi nap estére érkezett egy kedves meghívás, melyet nem tudtunk visszautasítani.

2013-06-06 20.21.02.jpg

Zing Food Truck első megmozdulása egészen pontosan ma déltől kezdődik három napon keresztül a Főzdefeszten, mely természetes territóriumomban helyezkedik el, azaz itt a szomszédban a Lőrinc pap - Mikszáth Kálmán tér - Szabó Ervin Könyvtár által határolt vonalon. Már tegnap este is egészen sokan voltak, köszönhető ez a helyenként idejekorán szeszt mérő főzdéknek is, de azért a burgerre is ácsingóztak páran.

2013-06-06 20.19.55.jpg

2013-06-06 20.23.31.jpg

Ami durva volt, hogy a kocsiban minimum hárman mindig dolgoztak, iszonyat pörgés volt, úgyhogy kíváncsi leszek, mi lesz akkor, amikor ténylegesen kígyózó sorok lesznek. Márpedig azok lesznek, mert a tér túlsó végéből is simán érződik a sülő hús illata. Ja igen, a sütő például annyira jófej, hogy magától felnyílik ("apa, kész a hús"), benne pedig ott lapulnak az ízes, szaftos pogácsák.

2013-06-06 20.22.19.jpg

A szendvicset ál-újságpapírba csomagolva kapjuk, meleg, friss, és még az ötlet is jó. A zsemle félig klasszikus, fényes külsejű, kalácsos jellegű, de nem édes buci; szerencsére az állaga sem túlzóan tömör, egyszóval pont jó. A hús benne zseniális, omlós, telitalálat. Emellett szószok, karamellizált hagyma, (egy kicsit talán túl) ropogós bacon és sajt színesítették a kavalkádot; most nem bontottam szét kivételesen, de nem is volt rá szükség.

2013-06-06 20.23.04.jpg

2013-06-06 20.23.55.jpg

Bár az árképzésről még nem tudunk, a burger valószínűleg egy ezres környékén lesz, ami érte egyrészt nagyon jó ár, másrészt pedig egyértelmű alternatívája a Főzdefesztes kajáknak, amik mondjuk ki, inkább a "drágán keveset, és talán jót" kategóriájába tartoznak (vagy mehetsz a környező éttermekbe, de az megint egy más történet).

2013-06-06 20.20.44.jpg

Hamarosan folytatjuk a food truckozást, szerencsére lesz mivel, de addig is Zingre fel, van három napotok, hogy kipróbáljátok, és bekommenteljétek a tapasztalataitokat!

Elérhetőség: https://www.facebook.com/zingburger

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr595348772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

L. Péter 2013.06.07. 09:21:23

Továbbra is fel vagyok háborodva a srácokon. Egy dolog, hogy nem sikerült nekik elsőnek lenniük ebben a kategóriában, legalább fél évvel megelőztem őket, ezt tudják is már, lévén 4 szer írtam nekik, 4 szer törölték, és bannoltak, de ugyanúgy az első foodtrucknak hirdetik magukat. De most már az újságpapír ötlet is felhasználásra került?
www.facebook.com/photo.php?fbid=467970409904416&set=a.186842271350566.43312.181509011883892&type=3&theater
és íme az őket megelőző gurulóegység:
www.facebook.com/photo.php?fbid=503226633045460&set=a.186842271350566.43312.181509011883892&type=3&theater

bl4ze 2013.06.07. 09:46:10

a burger nagyon jól néz ki, az viszont tényleg igen gáz, hogy Péteréktől (Burger House) elveszik a jogos elsőbbséget és úgy adják el(ő) magukat mintha Ők találták volna fel a (spanyolviaszt?) food truck-ot itthon..... gáz!

Omahaboss 2013.06.07. 10:36:49

@L. Péter: Ugyan már te találtad ki az autóból árulást??? Vagy mi??? Te csomagoltad először újságpapírba a burgert? Vagy csak Magyarországon? TE HONNAN LOPTAD? Ha az USA-ból, az nem lopás? Le vannak ezek a dolgok védve? (nem bizony, és azért nem mert kint már ezer éve van mindkettő) Úgyhogy ne rinyálj, semmit nem fogsz vele elérni, csak magadat égeted és a cégedet. Inkább találj ki valami valóban egyedi ötletet, az sokkal hasznosabb mint a rinyálás.

Michael Scott regional Mgr. 2013.06.07. 11:49:56

Szia, Ádám vagyok Ring és Zing. Nincs azzal semmi baj ha ketten csináljuk ugyanazt ebben az országban, mi örülünk neki, ha nem vagyunk egyedül! Ha van időd szívesen látunk hétvégén egy Hambira!
Üdv

L. Péter 2013.06.07. 11:56:29

Kedves Adam. Semmibajom azzal, hogy ti is csinaltok valamit amit en. Csak azzal ha nekem kell magyarazkodnom, hogy masolok, csak azert mert nem hirdettem fennhangon. A munkatokat elismerem es tisztelem, ezzel semmi problema. Koszonom a meghivast orommel elfogadom, de csak ha szemelyes vendeglatas is jar hozza.

Here Comes The Pain 2013.06.07. 12:14:39

Azért így megalázkodni egy ingyen bungerért.

Here Comes The Pain 2013.06.07. 12:15:53

*burger. Én is jól megaláztam magam.

L. Péter 2013.06.07. 14:04:56

@Here Comes The Pain: A termékük jó, minőségi ezt miért ne ismerném el? Amúgy meg gondolhatod mennyi burgerre vágyom lassan 3 év után.

Lilah 2013.06.07. 18:31:13

Nincs ebben zöldség?

Here Comes The Pain 2013.06.07. 19:21:48

@L. Péter: Igen, az első kommentedből pont ez szűrhető le, nem pedig féléves frusztráltság és az elfojtott indulatok. És nem, véletlenül sem tűnik úgy, hogy az ingyen burger bedobására hirtelen megváltoztattad a hozzáállásodat. Illetve fogalmam sincs, mennyire kívánod a burgert, sajnos még nem sikerült bepillantást nyernem a pályafutásodba. Én például már jó sok éve iszom kávét, és furcsamód napról napra jobban kívánom.

Atttila 2013.06.07. 19:58:15

Az alábbi sorok 2007-ben íródtak a benne említett autókat már több mint két éve be se indítottuk. Csak tájékoztatásképpen :)))
SNACKMOBIL
Új színfolt a szabadtéri vendéglátásban.

A KFT. azzal a szándékkal jött létre, hogy hazánkban eddig még nem alkalmazott módszerekkel, önjáró, nagyon rövid idő alatt munkakész vendéglátó járműveket hozzon létre és üzemeltesse azokat. A 2007-es évben hat, majd 2008-ban további hat járművel egy ütőképes flotta létrehozása az egyik kitűzött cél.
Küldetésünknek érezzük, hogy megmutassuk, hogy ebben a műfajban is
érdemes minőségi munkát végezni.
Autóink a legmagasabb minőségi, technikai elvárásoknak is megfelelnek. A legmodernebb nagy kapacitású konyhagépek segítségével mindig frissen készült ételek kerülnek vendégeink elé.

Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy vendégeink értékelik azt a látványt illetve minőséget, amit a járművek képviselnek. Az egységes megjelenés a nagyfokú tisztaság és a finom ételek, jó illatok mind segítenek abban, hogy minél hamarabb elérjük célunkat.
Kínálatunkban elsősorban a PANINI található, amely egy egyedi SNACKMOBIL szendvics, hatalmas olasz péksüteményben a legjobb minőségű csirke vagy sertéstarja steakkel a közepén a húsokkal együtt sült hagymával és zöldségekkel. Mindez leöntve a speciális SNACKMOBIL szósszal. Természetesen minden közvetlenül a fogyasztás előtt frissen készítve.

Gondoltunk azokra is akik ugyan vegetáriánusok, de nem akarnak kimaradni abból az élményből, amit egy frissen grillezett étel kíná,l ezért számukra a fent említett PANINI-t mozzarella steak-el készítjük.
Nem csak vegetáriánusoknak ajánljuk tonhal és mozzarella salátánkat.
Kínálatunkban megtalálható a SNACKMOBIL HOTDOG is, mely egy nagyméretű baugett, benne sült hagyma és a legjobb minőségű mangalica kolbász.
És az elmaradhatatlan sült burgonya, melyről bizton állíthatjuk, hogy az ország egyik legjobb sült burgonyája, hatalmas steak hasábok aranysárgára sütve.
Természetesen konkrét megrendelés esetén a fent említett alap kínálattól el tudunk térni és egyedi kéréseket is teljesítünk. Legyen az bármilyen grill étel.
Továbbá több mint húsz féle sült burgonyából választhatnak megrendelőink.

Bármilyen helyzetben feltaláljuk magunkat és kiszolgáljuk vendégeinket,
legyen akár éjszaka, hívjanak a vadnyugatra, vagy legyen óriási tömeg.

A járművek 3.5 tonnás modern tgk- ik, melyek néhány óra alatt az ország bármely pontján képesek megkezdeni az árusítást, teljesen önellátóak, szükség esetén akár egy erdei tisztáson is képesek vagyunk tökéletes minőségben készíteni ételeinket és hűteni italainkat. Több száz literes gáz tartályok és 6kw-os aggregát biztosítja a szükséges energiát. Meggyőződésünk, hogy jó úton járunk és néhány éven belül mintaként szolgálhatunk ahhoz, hogy az általunk képviselt irány alapkövetelmény legyen a szabadtéri vendéglátásban.
Szlogenünket komolyan gondoljuk és mindent meg is teszünk, hogy más is így gondolja : "ENNI JÓ!"

Akik a segítségünkre vannak abban, hogy a legjobb minőséget tarthassuk:
-ANDRETTI
-AVIKO
-MANGOLD
-PANINO
-COCA-COLA
-REDBULL
-RIOMARE

zombikecske 2013.06.10. 11:27:29

Kint voltam főzdefeszten, meg is kóstoltam a street burgert és a bbq burgert. nem volt egy nagy élmény, olyan átlagos burger íze volt mindkettőnek (a streetnél nekem Burger Kinges érzésem volt az első falat után). nem mondom azt, hogy nem jó, amit csinálnak, de még egyszer 1200at nem fogok kiadni egy burgerre, akkor inkább gyros a Kálvinon 650ért... :)

Fecooka · http://www.boorze.com/ 2013.06.10. 16:02:24

Mi is szeretjük ám a marhát kést saláta közben.

bl4ze 2013.06.10. 22:27:44

@L. Péter: Voltál kint, megbeszéltétek a dolgokat, kóstoltad a hambijukat végül ???

tutuka · http://kockagyar.hu 2013.06.14. 13:21:40

beszeljunk a burgerrol vegre: az egesz szendvicset egy nekem nem tul kellemes borsos iz uralta, a hagyma tul edes, ha pedig a sracok megkerdeztek volna mennyire kerem megsutve a hust, talan tudnek mast is mondani, mint hogy egy tulsult, kicsit sem szaftos pogacsat kaptam, nem tul erdekes izzel. a tulsutottseg igy talan az en hibam is, ellenben annyira elrontotta a bulit, hogy nem biztos, hogy teszek meg egy probat naluk :(

newbleda 2013.07.15. 14:56:17

Voltam a balaton soundon, és ott volt ez a kocsi is... megkóstoltam. Nem volt jó. Száraz volt a zsemle (nem a pirítástól) kifejezetten rossz volt a hús, mócsingos, és kemény. Biztos ez abból adódik, hogy sokan álltak előttük, kapkodtak. Én szombaton voltam, gondolom a csütörtöktől ott lévő zsemlékkel dolgoztak, amik nem bírták a strapát, de ezt így inkább ne... Engem elvesztettek. Ha már ilyen prémiumként hirdetik magukat, akkor csak olyan melót vállaljanak, amit tudnak is teljesíteni, mert ez így elég lehangoló volt, és nem sokkal volt jobb mint egy NY hotdog. Elhiszem, hogy ha 1 db teszt burgert kell megcsinálni friss anyagokból az jó, de végülis nem arra építették a kocsit, hogy ilyen fesztiválokon szolgáljanak ki tömegeket, több napon át???
süti beállítások módosítása