Burger Blog

BpBurger (44) - Burgerland

2013. március 05. Jancsa Jani

Vicces, hogy Majkát, alias Majoros Pétert mindenki a Pizza Kinggel azonosítja - jó, bevallom, nekem is van egy ilyen hűtőmágnesem, de ezt ne mondjátok el senkinek. Kevesen tudják viszont azt, hogy tavaly ősszel nyitott egy burgerezőt is a 13. kerületben (hát hol máshol), ami a környéket tudja ellátni - mi is ellátogattunk hát felfedezni.

2013-02-19 19.16.39.jpg

Ismert embernek (mintegy közszereplőnek) mindig veszélyes a nevét adni bizonyos dolgokhoz, mert megvan az a százalék, aki bármit csinál, utálni fogja; de ezzel nyilván nem is lehet mit tenni. Ez lehet az oka annak is, hogy Majka sem reklámozza a saját arcával túlzottan a Burgerlandet, bár annak, aki benne van a dolgokban (mi), az tudja, mi a dörgés. Este hét felé érkeztünk, egy esős hétköznapon; és már az utcáról hallottuk a nyitott ajtón kikúszó rapzenét - miért, mire számítottatok?

2013-02-19 19.18.32.jpg

Beérve szemben fogad a pult, balra magasított székek, bárjellegű asztalok, a másik végében pedig 4-5 box fogad. Az üdítő gépi, de újratölthető, ami jó pont, és ami még jobb, hogy hamarosan Majka is befutott, és ha már ott volt, beszélgettünk is vele egy kicsit. Amúgy valószínűleg ő volt idáig a legnagyobb "celeb", akivel idáig személyesen találkoztam (na meg Havasi, de szerintem őt kevesebben ismerik itthon); viszont baromi jófej volt,kábé olyan laza, ahogy azt elképzeltem a tévés szereplései alapján, bizonyítja ezt, hogy simán jól eldumálgattunk mindenről, ami szóba került.

2013-02-19 19.39.05.jpg

Mindenekelőtt amúgy rendeltünk, és az obligát "mit ajánlasz" kérdésre a válasz a Sajttal töltött burger lett, amit ugye már ismerhetnek a blog olvasói is, egyrészt innen, másrészt pedig amerikából, Jucy Lucy néven; de ezen felül is van bőven lehetőség az étlapon, erre még később visszatértünk.

2013-02-19 19.38.45.jpg

A menük három méretben érkezhetnek: van a normál, az óriás, és az ehetetlen küldetés, itt az első kettőnél a krumpli, illetve a buci mérete változik, a harmadiknál pedig minden gyakorlatilag a duplájára nő. Ezen a ponton lépett be a képbe Tamás, a hely üzletvezető-chefje, és vele optimalizáltuk a menünket; majd visszatért a pult mögé, hogy meg is valósítsa azokat.

2013-02-19 19.42.01.jpg

Abból amit Majka mesélt, nagyon szimpatikus kép alakult ki, egyrészt az elhivatottságáról, ahogy a dolgokat kezelte, másrészt pedig a helyről, illetve, hogy milyen sok munka volt, mire az egész úgy kész lett, hogy ne álljon a plafonon a füst, vagy legyen mindig friss zsemle (amiről például a szomszédos Csocsaj pékség gondoskodik); de ahogy elnézem megérte, főleg, hogy a közelben nem is igazán található más hasonló kaliberű burgerező.

2013-02-19 19.42.07.jpg

A rendelés ínycsiklandozóan érkezik, fonott kosárban a sült krumpli, mellé a burger, valamint egy csípős szósz, amit mindenképp kérjetek, amerikai import, de annyira finom, pikáns volt, amilyet én még itthon szerintem nem ettem, kötelező. Jó tudni, hogy a krumpli pálmaolajban sül, ami egyrészt egészségesebb, másrészt nekem jobban is ízlik, bár ez nyilván ízlés kérdése, meg mondjuk ha nem ettél sok ilyet-olyat, észre sem veszed.

erahurka:

Mielőtt Majka megérkezett lapozgattuk kicsit az étlapot, és rögtön megakadt a szemem a sajttal töltött húspogácsán. A szendvicsek összeállítása bármely vendégnek teljesen ’have it your way’, úgyhogy ha valami nem szimpatikus, nyugodtan kivetethetjük, ha pedig valami megtetszik a pultnál, kérhetünk bele, persze ezeket nem árt előre tisztázni. Ezen kívül az összes burger (azon kívül, amit mi ettünk) kérhető csirkehússal is, úgyhogy alakjára vigyázó barátnőnkkel is simán betérhetünk, senkit sem fog csalódás érni.

A zsömle tényleg nagyon jó volt, friss, ropogós, pontosan a megfelelő szerkezetű. A zöldségek alulról és felülről fogták közre a húst, melyben ugye a nevéhez méltóan lapult az olvadt sajt, ami szerencsére azért nem lávaként robbant ki, és a szánkat sem égette halálra. A hús amúgy marhahátszín, és pont úgy van átsütve, hogy a belseje se szenvedjen kárt tőle.

2013-02-19 19.43.35.jpg

2013-02-19 19.46.07.jpg

2013-02-19 19.42.21.jpg

2013-02-19 19.42.36.jpg

Mi kértünk még a szendvicsbe bacont is, ami szintén remek volt, valamint ahogyan a képeken is látszik, a szószokon kívül volt még uborka, hagyma, és (dobpergés) kaliforniai (vagy pritamin, én már nem tudom) paprika is, amiről már meg kellett kérdeznem Tamást, hogy ezt így hogy, mivel ez volt sorozatban a harmadik olyan hely, ahol ez a meglepő vendég érkezett a burgeremben. Természetesen ő megvédte a dolgot, és abban igazat is tudok neki adni, hogy egyrészt nem az amerikai ízlést követjük itthon, szóval újítani lehet, másrészt meg nem rossz az benne, csak fura.

erahurka:

Az elmúlt heteknek köszönhetően lett egy kis tapasztalatom az IGAZI burgerekkel kapcsolatban is, így már viszonylag hiteles ha azt mondom egy szendvicsre, hogy jó, úgyhogy most azt mondom, hogy a Burgerlandes szendvics jó. Méretben meglepően nagy, először azt hittem ’óriás menüt’ kaptunk, de később Tamás felvilágosított minket, hogy ez csak normál volt. Ebből adódik egyébként az egyetlen dolog amit fel tudnék hozni ellene, könnyen vehetünk szószfürdőt ha tapasztalatlanabbak vagyunk az ekkora bestiákkal, de ha kérünk hozzá evőeszközt minden megoldódik. Körülbelül a burger felénél jártam, amikor észrevettem benne a kaliforniai paprikát. Egészen meglepett, hogy addig nem tűnt fel, mert nem igazán szeretem, viszont olyan vékonyan szelték hogy csak annyit tett hozzá a szendvicshez hogy az jobb legyen, ne rosszabb.

Desszertként tudom ajánlani a sajttortát, ami annyira házias, amennyire csak lehet (szó szerint); választhatunk rá különféle önteteket, és egy méltó megkoronázása lehet az étkezésünknek.

2013-02-19 20.02.19.jpg

2013-02-19 19.37.48.jpg

Elérkeztünk oda, amit mindenki várt: az árak. Nos, ez teszi fel az i-re a pontot, mivel a sima hamburger már alig 890-ért a mienk lehet, és a teteje pedig a JD burger 1590-ért. A normál menü 1490, az óriás 1790, az ehetetlen pedig 1990, amivel a versenyben gyakorlatilag top helyezést ér el - ezek nagyon jó árak ilyen minőségért cserébe. Ehetünk még emellett csirkés kajákat is, avagy csevapot, salátákat, meg palacsintát; de tegyük a szívünkre a kezünket: miért mennénk el egy Burgerland nevű helyre, ha nem a burgerekért?

Adatlap

Nyitvatartás: 9.30-22.00

Cím: 1138, Viza utca 9-11.

Honlap: -

Facebook: https://www.facebook.com/burgerland.XIII

Telefon / asztalfoglalás+36 20 267 9948

4sq: http://goo.gl/T7Giv

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr215113782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anyátok picsája! 2013.03.05. 09:26:35

Lehetnének jó kis félmeztelen szopós buxák a bótban, Majkapapa mesterien befogja az ilyen luvnyákat, láttam tvben valami bevállalós szarban.
Aztán amíg zabálom a csira hamburgerét, le is szophatna az asztal alatt kuporgó csirkefej...
Na?

Eastbay1 2013.03.05. 09:34:31

Elárulom, hogy általában nem azért használják a pálmaolajat mert olyan qrvára egészséges, hanem mert pl csirkesütés esetében ezt elég kb 7-10 naponta cserélni, a sima marhazsírt meg 4-5 naponta. És gyakorlatilag ugyanannyiba kerül, bár én utálom mert édeskés illata lesz mindennek amit benne sütsz.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.03.05. 09:35:23

@Tomi from Space: hiába vagy 100 kg, egy ugyanilyen súlyú, csak növényeket fogyasztó gorilla, téged is, vagy bármelyik bányász haverodat leveri

mondjuk ti izomagyúak nem az eszetekről vagytok hírhedtek... :x

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.03.05. 09:37:25

@wmiki: Hát, manapság a FIDESZ hívők sem arról... Menj vágó haveroddal orbánkodni ahelyett, hogy itt égeted magad :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.03.05. 09:40:32

@Tomi from Space: :x
azt tudom, hogy ti libbantak szakértői vagytok önmagatok égetésének, elnökötökkel, dopemannal a messiással együtt

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.03.05. 09:41:13

@wmiki: dopeman még nálad is nagyobb idióta, maradjunk ennyiben

Eastbay1 2013.03.05. 09:43:04

@kekec8: Mond ezt mégegyszer, ha mered bazdmeg...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.03.05. 09:46:00

@Tomi from Space: az látszik, hogy te sokat tudsz az idiótaságról, hiszen ti ellenzékiek őt választottátok meg elnökötöknek

Martian (törölt) 2013.03.05. 09:49:20

@Tomi from Space: ettől még egy főtt rizsen élő shaolin szerzetes fél percen belül lebontana az alapokig... :)

Martian (törölt) 2013.03.05. 09:50:45

@wmiki: ha már rapper, akkor inkább Fankadeli for president! :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.03.05. 09:53:38

@Martian: :/ az ellenzékiek dopeman-ben hisznek, a szellemi szinvonalukat is ő reprezentálja a legjobban

KopaszMercis 2013.03.05. 09:57:50

@Tomi from Space:
Aha. Te norbiápdét te... :)
A husbol nem nagyon kell zsirt bevinni, mert megteszed minden masbol. Csirkemell azert jo mert gyakorlatilag csak feherje. A bucit nem kell eldobni, teljeskiorlesut kell enni, es eleg csak a felet, szoszt sem kell eldobni, mustart kell enni... A sajtbol minimalt (ott a zsirod), a zoldseg pedig johet.
Jo mondjuk mentsegedre legyen mondva, hogy a gyuros haverodtol valo tuti infokat naivan elhiszed, mas pedig tapasztalatbol beszel, oszt neki milyen konnyu mar 50 lefogyott kilo kornyeken...

Imadom, amikor valaki olyanba szakert, amihez minimalis valodi koze van ;)

Martian (törölt) 2013.03.05. 09:58:36

@wmiki: Fletóhoz - már csak alkatra is - Marilyn Manson jobban illene... :)

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.03.05. 10:01:32

Politikát kéretik most mellőzni, koncentráljunk a helyre, köszi :)

vittore akit kitiltottak 2013.03.05. 10:02:21

@Martian: @wmiki: gratulálok nektek, hogy még egy gasztro blogot is teleszemeteltek a fostalicska politikátokkal. Kurvára nem vagyok kíváncsi a faszságaitokra. Hamburger teszteket és releváns hozzászólásokat szeretnék itt olvasni, nem a ti kakasvadalotokat.

ideasz 2013.03.05. 10:02:46

a végéről hiányzik egy X

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.03.05. 10:03:58

@Behajtó70: a halandó is ezt kapja, ott van az étlapon

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.03.05. 10:04:05

@vittore akit kitiltottak: tomi elvtársad hozta be, ha nem tudnál olvasni, te félanalfabéta makimajom

KopaszMercis 2013.03.05. 10:09:12

@wmiki:
Imadom az ilyen balkan fazonokat, mint te akiknek veget er a vilag hegyeshalomnal, es ezert lehetoseguk sem volt megtanulni viselkedni. Ide halgass szegenyember, ne baszd szet a temat, ami burgerek. Taho.

nevetkőzzcsakszopnifogsz! 2013.03.05. 10:12:48

hát ha tényleg pálmaolajban sütnek, akkor ez kimarad az életemből, a legegészségtelenebb olaj, najó a gázolaj se lehet valami fain.

KopaszMercis 2013.03.05. 10:14:02

@wmiki:
Nyers novenyevok... AHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAH. Attol mer anyad a tobbi birkaval egyutt teged is kihajtott legelni a mezore az ember meg nem nyers novenyevo:))) Mekkora fazon vagy... Es ugyan milyen nyers novenybol szerzed be a napi 100g feherjet? Te apatejjel szittad magadba vagy hogy?
Komolyan, ezekez az arrogans hozza nem erto 0 tapasztalatatal es hatterrel rendelkezo majmokat vissza kellene toloncoljuk indiaba. Ha mar politizalsz... Ha tovabb hulyulsz lassan elmehetsz te is kepviselonek, sot ennyi esszel mar ahhoz is eleg hulye vagy hogy kormanyozz :)))

Nyernovenyevo... Nem dehogy. Az ember fotoszintetizal... Muahahhahahah :)))

Martian (törölt) 2013.03.05. 10:14:25

@vittore akit kitiltottak: Bocs, jogos!

Ezek a hamburgerek nosztalgikus érzést keltenek a meki előtti idők gazdagon bélelt termékei iránt.

vittore akit kitiltottak 2013.03.05. 10:14:56

@wmiki: kedves fickó vagy, de igazad van, elfelejtettem belerakni őt is.

Peetee 2013.03.05. 10:17:11

@Tomi from Space:

...viszont ha a kalória-zsír-színhidrát trió tekintetében vizsgálod, akkor a csirkehús a nyertes.
Szerintem, de én sem vagyok dietetikus ugye, csak Te!
A cikk pedig nem a dietetikusoknak szól, hanem a burgerek iránt érdeklődőknek, nekik pedig a csirke-fitness-nemhízlal éppen elég indok, hogy elcsalják a barátnőt randiburgerezni pont

Martian (törölt) 2013.03.05. 10:24:50

@KopaszMercis: Talifero 61 évesen is egész jól nyomja vegán nyers kajával, érdemes megnézni a fotóit:

www.thegardendiet.com/unbelievable/freechapter.html

KopaszMercis 2013.03.05. 10:38:29

@Martian:
Figyelj, a labaddal is lehet tok jol autot vezetni, az attol meg nem feltetlenul okos dolog. Persze az emberi szervezet csodakra kepes, de attol mert a dednagyanyam 106 eves koraig elt, ugy hogy 80 even at intenziv dohanyos volt, az nem azt jelenti, hogy a cigaretta mindenkinek valo.

Persze, nezd meg a 40 enyi bujkalas utan elokerult sziberiai csaladot, ok sem ettek sok bigmeket, de attol meg nem mndanam rajuk,mhogy kicsattantak a vegan etrend egeszsegessegetol ;)

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2013.03.05. 10:39:27

"Ezen kívül az összes burger (azon kívül, amit mi ettünk) kérhető csirkehússal is, úgyhogy alakjára vigyázó barátnőnkkel is simán betérhetünk, senkit sem fog csalódás érni."

Ezen hangosan fölröhögtem. Gasztroblogot ír, és alapvetően olyan hülye hozzá, hogy nem vágja, mi az a szénhidrát? A hitelességnek itt vége is.

KopaszMercis 2013.03.05. 10:39:59

@Tomi from Space:
Amugy hatszint is csak a szegenyek esznek, akkor mar inkabb belszin... Ha muszaj voros hus tenni. Vagy ESETLEG vmi sovany borju. De inkabb ahi vagy voros tonhal vagynsima tonhal vagy csirke mell, pulyka mell stb...

KopaszMercis 2013.03.05. 10:42:18

@Blogin:
Igen, csak a szenhidrat es szenhidrat kozott nagy kulonbseg van... Rajzolsz nekem egy kepet arrol, hogy egy teljeskiorlesu bucival mi a baj? Szenhidratugyileg? A rost ellen van kifogasod? Az ugyanis nem szenhidrat!!! Jah vrj de... Fu bayd meg hogy is van ez... ;)

Meselj meg okosat.

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2013.03.05. 10:45:27

@KopaszMercis: Semmi bajom a teljes kiőrlésűvel, de a képeken nem az van, ha jól látom. Engem nem érdekel, ki mit eszik, egyszerűen butaság az a megjegyzés, hogy az alakjukra vigyázók marha helyett csirkét egyenek egy óriásbuciban. Nyilván nem a testépítőkre gondolt az író, hanem barátnőkre, akik képesek a Mekiben a joghurtos müzlit és a túlárazott görög salátát enni (a kalóriadús öntettel természetesen). De majd ha át is gondolod, mire írtam, biztosan te is megérted. Addig is csak így tovább.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.03.05. 10:47:53

@wmiki: wmiki, nem unod, hogy folyamatosan égeted magad? Biosz óra, áltisi megvan? Ember-mindenevő-fogazat, megvan?

KopaszMercis 2013.03.05. 10:48:17

@Blogin:
Pont a mekiben kaphato grillcsirkemelles premium salat ontet nelkul a legelterjedtebb egeszseges etel az orszagban, ugy hogy lassan bantsd a mekit.
Figyelj, ok azt irtak hogy aki vigyaz az alakjara valaszthat csirkemellett. Ez tok jogos. Nyilvan. Ha raiszol 3 csokis békönös séket, akkor az ugy nem jo... De egy hamburgert csirkemellbol osszelehet allitani siman dietasan. Passz.

anothernick 2013.03.05. 10:49:15

pálmaolaj: az megvan, hogy ezért írtják ki Indonézia és Malajzia őserdeit? szóval így örüljetek neki... amúgy meg az élelmiszeriparban azért szeretik alkalmazni (margarinokhoz, krémekhez), mert sokkal könnyebb vele bánni. És ha úgy vesszük, olcsó is, mert óccsóért megveszik a szerencsétlen szegényektől a földjeiket (=őserdő), aztán őket magukat dolgoztatják rajta éhbérért. De mindegy is, hiszen ez messze-messze van tőlünk, ugye? :( egyébként a hely jó, egy sarokra lakom tőle, a kiszolgálás szimpatikus, a kaja közepes feletti szerintem. És jó változatosságnak a környékbeli kifőzdék mellé. a csocsaj pékség viszont nem sok pirospontot kapna tőlem, sztem még a sós cuccaikat is agyoncukrozzák. valaki írta a rozsos, teljes kiőrlésű zsömlét - ez jó ötlet, lehetne ilyen változat is.

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2013.03.05. 10:51:28

Te normális vagy? Hol bántottam a Mekit? Agyra is gyúrjál már: azt mondtam, hogy azokkal van baj, akik azt hiszik, hogy az öntettől tocsogó saláta diétás. Olvasd el a kalóriatáblázatot a gyorsétteremben, láthatod, hogy öntettel elég meredek (nem csak ott, a Meki egy példa volt, a példákat azért mondják az emberek, hogy könnyebb legyen reális kontextusba helyezni, így helyesen értelmezni a tényeket).

Én azt állítottam, hogy az alakjára vigyázó (alkalmasint mozgás helyett húsz éven át szénhidrátmentes diétán tengődő) csini csajszik baszhatják, hogy csirke van-e a buciban, ha az egy óriási fehér zsömle. Ennyit mondtam, nem többet és nem kevesebbet. Te találtál ki hozzá még gondolatokat, hogy akkor én a teljes kiőrlésűt is biztos utálom. Az ízét nem szeretem, de a fehér kenyér kerülése miatt többször fogyasztom, csak ez nem tartozik ide.

Martian (törölt) 2013.03.05. 10:53:09

@KopaszMercis: Talifero képei alapján azt mondanám, hogy ez az az eset, amikor valaki lábbal jobban vezet autót, mint a legtöbb ember kézzel. :)
Nyilván nem az a vega kategória, ami dobozos műzlivel kezdődik és rántottsajttal végződik.

KopaszMercis 2013.03.05. 10:56:04

@Martian:
Igen, ez szorol szora igaz..

KopaszMercis 2013.03.05. 10:57:15

@Blogin:
Megegyszer: az alapgondolat, hogy csirkemellre cserelni zsiros voroshust dietas, ez megallja a helyet. A cikk ennyit irt, es erre jossz te. Aszenhidratokkal.

Martian (törölt) 2013.03.05. 10:59:14

@vacsad: ha a mindenevőt ennyire szó szerint kell érteni, akkor valószínűleg hiányosan táplálkozunk, mert se étteremben, se szupermarketben nem nagyon lehet pl. szöcskepürét vagy gilisztakompótot kapni. :)

fingerbangs 2013.03.05. 11:00:29

sose cserélném el a magic burgert egy ilyen önjelöltre
majka habitusát ismerve ez is egy kívül jó belül szar

kuka

anothernick 2013.03.05. 11:02:17

@Martian: ezeket is meg tudnád emészteni, sőt, van, ahol ezek a normális napi menü részei (Ázsia). nem a táplálkozásunk hiányosságából fakad, hogy itthon nincs, hanem mert kulturálisan nem terjedt el + van jobb, könnyebben beszerezhető-elkészíthető fehérjeforrás...

anothernick 2013.03.05. 11:03:59

@fingerbangs: pedig jobb. amíg ki nem próbáltad, nem tudsz róla véleményt mondani. elveid, elképzeléseid lehetnek, de erre kevéssé lehet építeni. pont az a jó, hogy végre van más burger-hely is, mint a gusztustalan Mc / Burgerkirály...

anothernick 2013.03.05. 11:04:49

amúgy a majka-vonalat én is most tudtam meg, emiatt egy kicsit elment a kedvem tőle, de attól még ha jó a cucc. akkor elismerem...

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.03.05. 11:04:52

@Martian: Ne csak a nyugati kultúrán belül gondolkozz, az ember univerzális lény. Sokkal többen vannak akik gond nélkül esznek rovarokat és egyebeket, mint akik nem.

lavór 2013.03.05. 11:32:28

Aki 1000 forintért egy hamburgert eszik, az meg is érdemli.

Vittore. 2013.03.05. 11:35:26

Köszi, eddig ha igazi burger kellett, akkor a Wikinger jelentette a megoldást a Móriczon, amúgy csak a Pizza Kingbe ugrunk el egy pizza-sörre. De ezt a Burgerlandot is hamarosan kipróbáljuk, az ár így első blikkre teljesen rendben van.

Bloodscalp 2013.03.05. 11:45:37

valami kurva nagy palacsintának kell lennie 700 forintért...

halál megdöglessz kinyírunk ® · http://href.hu/x/73ug 2013.03.05. 12:21:18

@speed: ok! :D

más! ez a szájbavert nyers kígyó uborka a hamburgerbe, ez valami hungarikum?

Martian (törölt) 2013.03.05. 12:26:19

@halál megdöglessz kinyírunk ®: a régi "békebeli" hambik igazi hungarikuma a vecsési savanyúkáposzta volt. :)

[c] 2013.03.05. 13:00:20

@KopaszMercis: "Megegyszer: az alapgondolat, hogy csirkemellre cserelni zsiros voroshust dietas, ez megallja a helyet."
A cikkbéli állítás nem ez volt, hanem: "...kérhető csirkehússal is, úgyhogy alakjára vigyázó barátnőnkkel is simán betérhetünk, senkit sem fog csalódás érni."
Magyarul, ehet itt a csaj is, mert nem kell attól tartania, hogy két számmal nagyobb lesz a segge a hamburgertől.
Ami nem igaz. Ugyanis _ez_ a hamburger nem diétás, akkor se, ha csirkehúst tesznek bele.
(Ettől függetlenül, én inkább edzeni küldeném el az alakját féltő barátnőt, és akkor nem kellene nyígni egy hamburger miatt.)

Martian (törölt) 2013.03.05. 13:05:04

@tea fan: ez olyasmi, mint a jenkiknél favorizált spéci "zéró kalóriás ásványvíz" - amit a chips mellé rendelnek. :)

Fejesrob 2013.03.05. 13:13:23

Orosz zászlóval adják?

Fejesrob 2013.03.05. 13:18:16

@Martian: Nálunk a kövér nők a vállalati büfében: Hús helyett rántott karfiolt kértek, mert vigyázniuk kell az alakjukra, miközben hatosával vitték a mignont.

Martian (törölt) 2013.03.05. 13:33:10

@Fejesrob: húúúvazz... gondolom délután nem volt konditerem vagy futópálya.

Mad Mind 2013.03.05. 14:20:51

@wmiki:
Az ember mindenevőnek lett tervezve.

De hová tűnt Columbo felesége? 2013.03.05. 14:32:33

@lavór:

"Aki 1000 forintért egy hamburgert eszik, az meg is érdemli."

+1.
Végre valaki.

Anyátok picsája! 2013.03.05. 14:34:38

Abból a jó kis vecsési savanyúból már csak aszpartammal és egyéb rákkeltő mesterséges édesítőszerrel készült fostrágyamocskot lehet kapni. Elmennek a vecsési savanyítók is a nevembe!
Már a piacon árult savanyúság is olyan ízű, mint a diétás kóla, rohadjon ki a spórolós májuk...

Péter Újvári 2013.03.05. 15:39:00

Úgy be fog csődölni, mint a huzat.
Lehet finom, lehet olcsó, de nem viccből nincs a környéken hamburgerező. Abban a házban lakik Majka is, ahol az étterme, én meg a mellette lévő házban... minden nap látom... és látom azt is, hogy kb sosincs senki az étteremben.
2-3 hónapot adok az egésznek. Aztán ha mégis fenn marad, akkor valamit nagyon jól csinált(ak)...

OdettésaMacskák 2013.03.05. 16:06:46

@lavór: tulajdonképpen a hamburger, legalábbis a normális a következőkből áll:

bélszín szelet
zöldségek
sajt
és egy zsemle
valamint köretnek krumpli

ha elmész egy étterembe eszel bélszínt burgonya és zöldségkörettel?
persze hogy eszel, és még egy pirított zsemlyét is adnak hozzá

így már már is egészen máshogy hangzik :)

lavór 2013.03.05. 16:15:04

@OdettésaMacskák:

Aham, bélszínszelet. :D Mint a bélszínroló. :

Martian (törölt) 2013.03.05. 17:15:14

@OdettésaMacskák: a bélszínt akár lazacra is lecserélném, plusz némi kaviár. :)

Jokerpofa 2013.03.05. 17:35:08

"Jó tudni, hogy a krumpli pálmaolajban sül, ami egyrészt egészségesebb"

Ezt húzd már ki, vagy töröld (és akkor legalább nem égeted magad). A pálmaolajnál még a sertészsír is kb jobb.

pszichonauta 2013.03.05. 17:56:00

Mi a fasz van? Nagy nyugodtan jövök olvasni, erre 80+ hozzászólás fogad, politika stb... :D A főoldalon volt a bejegyzés? Mert akkor gyűlik össze hirtelen ennyi ember.

chocco channel 2013.03.05. 19:26:54

Szerintem csak engem zavar amikor egy magyar szovegbe angolt kevernek ("have it your way"), amikor ezt siman magyarul is le lehetett volna irni. Tudom, hogy vannak bizonyos szavak/kifejezesek amik valamiert jobban hangzanak angolul es en mindig iszonyuan koncentralok, hogy semmikepp ne tegyek angol kifejezest a magyarba mert egyreszt hulyen hangzik, masreszt egy csomo-foleg angolulnem beszelot- megzavar.

Egyebkent az arak jok, a hamburger hamburgernek nez ki a TGI-nel csak jobb lehet-))

Lecsó11 2013.03.05. 19:33:44

@Fejesrob: Az inkább holland, de mindegy.

Lecsó11 2013.03.05. 19:34:23

@pszichonauta: +1, szépen összefújta... amúgy a burger szerintem jól néz ki.

mirx 2013.03.05. 19:59:37

hát szerintem meg az a burger úgy néz ki, mint egy vasúti szerencsétlenség... egy normális hamburger ne tocsogjon már kecsöpben meg majonézben, és ne 4.5 gramm zöldség legyen benne. nekem nem kéne.

mirx 2013.03.05. 20:01:25

ja most látom, a szerző szerint a pálmaolaj egészséges, a mirelit krumpli az fain, és a cukros mirelit hamburgerzsemle (a.k.a. "pufi") az igazi. hát nincs több kérdésem, de majka ízlését nagyjából ilyennek képzeltem, ennek a rétegnek biztosan megfelel.

2013.03.05. 22:33:39

Angyalföldön nincsen csicska!

soproni1 2013.03.05. 22:42:13

Magyarembernek kockásabrosz mög szódavíz köll, nem ilyen nyugati förtelem! Pörköltszaft, az igen, nem hamburger! Ráadásul a tizenháromkerületbe' ?

pástétom 2013.03.06. 12:30:33

@wmiki: Az ember mindenevő élőlény. A fogazatunk erre a legjobb bizonyíték. Az emberiség azzal is küzdhette föl magát, mert összetett táplálkozási életmódra tett szert.

DerWish 2013.03.06. 13:35:27

Hali,
Ma volt szerencsém kipróbálni a helyet, 3 kollégám társaságában. Valamennyien Classic menűt ettünk kisebb extrákkal. Szumma ~7k HUFot hagytunk ott.

Pro:
- A sajttal töltött burgert csak ajánlani tudom mindenkinek
- Helyileg kevert hús és nyitott konyha kellemes étvágygerjesztő látvány. Grat!
- Refill kellemes bónusz.
- Ár/érték arányban a MagicBurgert közelíti, de egyértelműen minden más hely felett.
- Hangulatos beülős hely és kedves kiszolgálás, jó arcok.

Hála a blognak - de lehet, hogy egyébként is - délidőben sor és ~30 perc várakozás.

Con:
- Voltak gondok a rendelés teljesítésnél. Nem csak nálunk, hanem szomszédos asztaloknál is (4ből 3nál) hallottam a keveredést. A dekoratív lábakon érkező tálca nem pontosan a rendelést tükrözte. Hogy hol szakad meg az információ áramlás azt a helyiekre bízom, hogy kiderítsék.
- Kellene egy sokkal erősebb konyhaszag elszívó. A Burger Land-ot elhagyva valamennyien éreztük az itt eltöltött idő hagyatékát.

Ítélet: Havi egyszer tutira benézünk.

Javaslat - a fenti gondok orvoslásán túl, - csupán annyi lenne, hogy a környező irodaházakban szórjanak reklámanyagot... akár az alap egy lapos cuccot. Ha még vmi 10% akcióval össze is kötik, tutira megrohamozzák a helyet a környező etetőkből kiábrándult tömegek.

mojoking77 2013.03.06. 17:35:22

@speed: Hello. Jol latom kikerult megint egy post az Index fooldalara? Reg volt mar, hogy a sok agyatlan utoljara itt porgott.Egy elmeny olvasni a sok lathatoan 40kg-os klaviatura ninjat, ahogy eloadjak magukat, mint 2 meteres, 100 kg-os Adoniszok.
Mas, olvastam multkor valamelyik postod utan (valoszinuleg a Friday's -es :)) az egyik hozzaszolast, ahol, a valoszinuleg Friday's dolgozo, onfeledten reklamozta a Jack Daniel's burgert, hogy bar draga (~4000 Ft), de, hogy messze a legjobb. Neki uzennem, hogy elemgy a jo anyukajaba az arkepzesevel egyutt (remelem olvassa), kint $10 ugyanez egy uditovel/sorrel egyutt. Most reklamozzak mindenhol.

szecscsa 2013.03.06. 17:52:03

@speed: Meg tudod mondani nekem a hely árképzését? Gondolok itt arra, hogy a menü ára tartalmazza a amburgert is vagy az még pluszba rájön? Szerintem közel sem egyértelmű.
Köszi előre is.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.03.06. 17:58:29

@szecscsa: a hamburger menü árában termeszetesen benne van a burger is, már csak a neve alapján is :)

szecscsa 2013.03.06. 18:01:54

@speed: Köszi, csak amiatt kérdeztem, mert vicces, hogy az egyik menü olcsóbb mint maga a hamburger. Ez nem túl előnyös nekik :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.03.07. 07:30:40

@pástétom: jaja... az atom meg oszthatatlan, a föld meg lapos, az evolúció elméletre vannak bizonyítékok, a tudomány pedig sosem téved

ha az ember mindenevő lenne, akkor akik csak húst esznek ugyanannyi ideig élnének, mint akik csak növényeket...
de mivel a nyers vegák élnek a legtovább = az ember növényevő.... mint ahogy az összes emberszabású

király vagyok 2013.03.07. 12:15:07

@wmiki: akkor legejjé te bánatos birka!

t0thl 2013.03.07. 13:31:39

Mint lelkes amatőr burgerfogyasztó, miután hónapok, vagy csak hetek? óta szemeztem egy, az említett burgerland burgereit népszerűsítő szórólappal az asztalomon, a cikk hatására átrohantam és ettem egy menüt.
Valóban nagyon jó, abszolút megéri az árát. A kiszolgálás és a hely kialakítása is kifogástalan. :)

t0thl 2013.03.07. 14:41:50

@DerWish: Mi ötödikén próbáltuk a párommal meló után, akkor is volt keveredés de nem tudom, hogy az éppen jelenlévő Majkának köszönhetően, vagy egyébként is de az abszolút normális kiszolgálás, meg a kárpótlás sajttorta abszolút feledtette a dolgot. A hambi minőségéről már nem is beszélve. Jómagam is a sajtost ettem és ritkán találkozni ilyen finom, omlós szaftos kiadós és pont jól megsütött hússal. Texasban végigettem amit tudtam, úgyhogy van viszonyítási alapom, és úgy alapból örömmel tapasztaltam, persze főleg a blognak köszönhetően, hogy már itthon is lehet normális burgert enni, ami nem Mekis, BurgerKinges, és nem is a piacos patkányburger. A BurgerLand mindenképpen hozza a szintet. Alapból egyébként szkeptikus vagyok, mert ettem én már kurva rossz kaját atom drágán ezért csak úgy nem próbálkozom ismeretlen helyekkel olyan nagyon bátran. :) Köszönet a blognak !

waces · http://blog.waces.hu 2013.03.07. 16:27:16

@wmiki: ekkora baromsagert mar altalanos iskolaban is kirugnanak biologia orarol. (megfogadtam ,hogy vega(n)-fanokkal nem vitatkozom a sotetsegukrol, de ez kikivankozott. a szomoru, hogy el is hiszik ezt az ostobasagot es terjesztik is)

waces · http://blog.waces.hu 2013.03.07. 16:28:34

@wmiki: aprosag. mindenevo != csak husevo, illetve mindenevo != csak novenyevo (segitseg: az evo elotti _minden_ szo a lenyeg. es akkor enm kell belemenni a fogazat vagy az emesztorendszer felepitesebe)

Frizuravarjú 2013.03.11. 12:09:20

Tééérfogatnövelőőő ?!

Dehát a térfogat nem finom!!!

Nóórmáális???

Uglee · http://nagydobraverem.blog.hu 2013.03.12. 22:20:13

A HELYRŐL: Négyen mentünk. Zavaró volt az arcba lógó lámpabura, az lehetett volna feljebb. Nem emelte a hangulatot az sem, hogy külön fizettünk, rámutatott az egyik barátomra az úr a pultnál, mondta, hogy 1600valamennyi, térült-fordult, elvette a másik barátom pénzét, majd ismét térülve-fordulva az én kezembe akarta adni a visszajárót, amit én nagyon nem értettem, ezért gyakorlatilag én voltam a hülye, persze csak arcjátékkal, egy rossz szó el nem hangzott. Jó volt látni, ahogy a valódi húsba kevergetik a Kotányi fűszert, aztán leültünk, és megérkeztek a hamburgerek. Én sajttal töltöttet ettem. Az első pár harapásnál rájöttem, hogy a húsnak, bár a sütése és az állaga tökéletes volt, nem volt íze, semennyi. Irgalmatlanul meg kellett sóznom, hogy érezzem, hogy van valami a zsemlében a zöldségen kívül, maga a hozzáadott sajt sem érződött, csak állagában. Egyébként a húsról mindenkinek az volt a véleménye, hogy íztelen. Lehet, hogy az a batch kevesebb fűszert és sót kapott, az is lehet, hogy mindig ilyen, de szerintem lehetne sokkal dominánsabb a hús, elvégre azért eszik "1000 ft-os hamburgert" az ember. Az én zsemlém az étkezés felénél megkötött, mint a gipsz, ez csalhatatlan jele annak, hogy vagy megmikrózták, vagy egyéb hasonló aljasságot követtek el vele. A többiek ezt megúszták, nekik pihe-puha maradt végig. A krumpli egészen zseniális volt, nagyon jó ötlet volt irgalmatlan mennyiségű Kotányi fűszerkeveréket rárakni (azért hangsúlyozom, mert gyakorlatilag ki van a Kotányi tégelyekkel tapétázva a fal, gondolom, endorserek, vagy valami), mert piszkosul finom lett tőle az amúgy sem szar mirelit krumpli. A végtelenszer újratölthető pohár pedig fenomenális, és ami a legfontosabb, az N-edik újratöltésnél sem néztek rám sehogy sem, mert hát megszomjúhodtam a nagy hamburgerre. Büdös nem volt a helyen, a pincérnő pedig azzal köszöntött minket, hogy egy asztalt törölgetett, melynek hatására mindkét gömbölyű mellét gyakorlatilag elénk tálalta, szóval ez szintén plusz pont. Mindent összevetve én is azt tudom mondani, hogy "nem jó, de sok", de azért így utólag visszagondolva mégis csak pozitív volt az élmény, bár valószínűleg soha többé nem megyünk vissza, pontosan amiatt, hogy kint tipródtunk 4 percig, és próbáltuk eldönteni, hogy végül is jó volt ez vagy nem, és ha már gondolkozni kell rajta, akkor az már gáz.

◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ► 2013.03.12. 23:45:50

Fúúj, minden szart megesztek, mint a férgek.

Uglee · http://nagydobraverem.blog.hu 2013.03.12. 23:54:26

@◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ►: Ó, hát kedvesem, nekünk csak ez maradt, hiszen nem szerezhet mindenki azzal örömet magának, hogy világgá kürtöli ostobenkó picsaságát azzal a furmányos módszerrel, hogy beleírja a szívekkel tarkított nickjébe, hogy "cica". Baszomalássan.

◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ► 2013.03.19. 08:58:36

@Uglee: A cica az cica. A marha meg marha. Akár világgá kürtöli, akár hallgat. Nyaldkialássan.

Behajtó70 2013.03.20. 07:22:29

@speed: a halandó is ezt kapja, mert rajta van az étlapon? Te mindenhol bemutatkozol és kedélyesen elbeszélgetsz, hogy blogger vagy, és leírod amit tapasztalsz? Ezt jó tudni, mert így természetesen semmit nem érnek a posztok, hiszen nem objektívek, én nyilván nem azt fogom kapni, mint te.

Egyébként: Amint olvasom, a hely füstös, kajaszagú, ami a ruhába vándorol (a barátnő nyilván ennek is fog örülni), nem 15 percet kell várni, csak akkor, ha bemutatkozol, hogy te vagy a blogger, egyébként rosszabb esetben fél órát is. A pálmaolajat dícséred....a hamburgerben jobb a csirke, mert fittness....hát nem tudom....némi ismerthiány lehet itt...

Eddig bírtam a blogodat, de itt olyan hiteltelenné váltál a megrendelés-ízű poszt miatt, hogy...majd csak óvatosan kezlem a megállapításokat.

Szerintem egy ilyen blog ereje az objektívivitáson múlik...ez most veszni látszik. Kár.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.03.20. 07:34:06

@Behajtó70: Az a jó blogunkban, hogy nem pontozunk, bár ilyenkor néha elgondolkodom, hogy kéne, mert néhányan szemmel láthatóan nem képesek az értő olvasásra. Amúgy egyelőre kettőnk közül én már voltam, te nem, innentől tudod mi a hiteltelen? Te.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.03.20. 07:35:20

@Behajtó70: ugyanitt valószínűleg hétköznap este hétkor szakadó esőben (amikor mi voltunk) te sem fogsz fél órát várni. Ha meg igen, az a blog miatt megszaladt népszerűség átka (se)

Zol_82 2013.05.09. 22:25:56

Üdv. mindenkinek!

A mai nap folyamán én is ellátogattam két barátommal a fent nevezett egységbe. :) Tetszett a 'kritika' meg amúgy is szeretünk jó burgereket enni!

A hely hangulatos, a pult mögött a kiszolgálók kedvesek.
Kis tanakodás után ki is választottuk a cikkben is szereplő sajttal töltött húsos álmokat. Két óriás éés egy normál méretűt + egy adat krumplit.

Kis várakozás. Nem mértem de szerintem bőven elfogadható határon belül volt. Közben megérkezett az egység gazdája is, és végül ő szolgálta fel nekünk a burgereket. Jó pont, tetszett. ;)

És eljutottunk a lényeghez. Előttünk a kaja. :)
Amit észrevettem első fogásra, hogy a buci nem csak a vágásnál (tehát a belső felén) van megpirítva, mert keményen ropogott a teteje is. Ez annyira nem volt bejövős. Ha nem megpirítva volt (mert mondjuk pirulást nem láttunk rajta) akkor száraz volt. Fene sem tudja, de így kicsit nyögvenyelősre sikerült a dolog, de nem csak ez miatt.
Szóval. Hol is tartottam? A buci nem volt a legjobb.
A hús rendben volt, bár szerintem több fűszert is elviselt volna, de ez egyéni ízlés kérdése. Finom volt. A zöldségek rendben.
Az étlapon nem láttam, hogy HAGYMA jár-e ebbe a burgerbe, mert csak a 'zöldségek' egyveleg van odaírva a felsorolásnál. Az enyémből és a másik óriásból a hagyma kimaradt. A normálban volt egy kevés, ami a barátom szerint a póréhagymára emlékeztetett. Mivel nem láttam/kóstoltam, így nem tudom. De neki legalább volt. :)
És a léééényeg. Ugye kechup és mustár jár ebbe a burgerbe. Nos. Járna, vagy ha járt is, akkor nagyon kevés járt. A mustár ízét egyáltalán hírből sem fedeztem fel. Egy kicsi kechup íz azért volt. A másik két burgerben szintén ez a felállás. :( Legjobb példa, hogy a monstre szendvicseket úgy gyűrtük le, hogy a tányéron 2-3 csepp sajt (ami a húsból kifolyt) és morzsa (ropogós buci) maradt. A fenti két alapszériás szósztartozékból egy csepp sem. :)

A burger összességében átlagosnak mondható. Átlagos, mert bár számunkra ez most csalódás volt, de mégis ettünk sajtal töltött húsos 'Jucy Lucy'-t. :) Ezért is mentünk. De 4.450 Ft-ot ezek a burgerek nem értek sajnos. Ami szubjektív persze, de ez a kép alakult ki bennünk.

És a végére hagytam a krumplit. Finom volt. Igaz, már nem volt meleg, de kívül ropogós belül puha volt, ahogy annak lennie kell. A fűszerezése is el van találva, semmi kifogásom nem volt rá.

Nekünk ezek az élmények maradtak meg a Burgerlandből. A hely okés, hangulatos, megy a tv, megy a zene, ott volt a házigazda.. minden ami csak lehetett, és még a mosdó sem volt leélt állapotban, DE azok a fránya burgerek sajnos csalódást okoztak. :(

Remélem azért hasznos volt/lesz mások számára a komment! :) Krissz

Anyátok picsája! 2013.05.10. 00:12:17

@Zol_82: Ja, kösz. Eddig sem ettem volna ennél a reteknél, még ha ő fizetett volna sem. De így a környékére sem megyek.

Zephyrous 2013.07.26. 09:32:57

Itt lehet akár a város legjobb hamburgere is, de Majka miatt 100%, hogy be sem teszem oda a lábamat! Utálom azt a férget, nem fogom még jobban gazdagítani!
süti beállítások módosítása