Burger Blog

Innen fogsz rendelni: Attaboy!

2012. december 10. Jancsa Jani

A héten szembesültem azzal, hogy megnyílt egy újabb hely, mely pizzákra és hamburgerekre specializálódott. Mit csinál ilyenkor a jólelkű burger blogger?

A) rendel egyet

B) rendel kettőt

C) Randal és Dante

Ha kitaláltátok, akkor folytassuk. A hely listázva van Netpincéren is, habár nekem a kilencedik kerületre beadott címemmel nem akarta engedni a rendelést, de lehet csak azért, mert szeretem a határokat feszegetni.

2012-12-06 12.28.47.jpg

Arra azért figyeljünk első körben, hogy nem egész Budapestre történik a szállítás, bár felteszem ha olyan helyen élsz, ahová nem nyúl el a motorosfutár jótékony keze, akkor szólnak. Pozitívum volt, hogy amikor elmondtuk, mit szeretnénk, rögtön mondták is, mennyi lesz a végösszeg, majd bontás, és 45 percen belül ott is volt a kaja.

Attaboy: An informal expression of encouragement or admiration, typically to a man or boy.

A pénzünkért cserébe kapunk két papírzacskót, melyről később kiderült, hogy szatyor, csak le van tűzve, viszont céglogós, ami nagyon rendben van arculatilag. A hamburgerek gyorsétteremláncoktól ellesett papírdobozban érkeznek, ami szintén egy szinttel több, mint a fóliába betekert verziók amelyekkel idáig találkozhattunk, valamint a sült krumpli is ilyen papírtasakban jön.

2012-12-06 12.31.04.jpg

Első körben egy cheddaros-baconös burgert rendeltem, kemencés babbal, kollégáim pedig a Small Town fantázianevűre mentek rá, amely Pannónia sajtot és tükörtojást is tartalmazott, tökéletesen meg voltak vele elégedve. Nagy kérdés ilyenkor mindig, hogy majdnem egy óra szállítás után a szendvics milyen állapotban lesz, de itt jól sikerült megtartani azt az állapotot, amilyenben még jó egy burger, mivel a zsömle ropogós volt (házi amúgy, és később várható több variációja is); a zöldségek nem estek össze, és nem is hűlt ki semmi. A hús teljesen átsült, 100% marha a szórólap szerint, és magam sem tudnék ennek ellentmondani, ízlett.

2012-12-06 12.32.22.jpg

2012-12-06 12.33.25.jpg

2012-12-06 12.37.32.jpg

A sült krumpli kicsit megszenvedte az utat, de az lett volna csoda, ha nem, ellenben még így is, jól állta a sarat. Nem a default mirelitből kaptunk, hanem kicsit vastagabb, ámde még nem steakburgonya érkezett az ebédünkhöz.

2012-12-06 12.31.09.jpg

A kemencés bab köretként érdekesen funkcionált, még nem láttam ilyet, egy kis külön tálban érkezett, egy kicsit a sóletre hasonlított, a babon kívül hagyma és husi is fellelhető volt benne. Amikor ettem, gondoltam rá, hogy délután egy stratégiai megbeszélést követően kilövöm magam az űrbe, de erre sajnos végül nem került sor.

2012-12-06 12.32.38.jpg

Annyira nem, hogy másnap is innen rendeltünk, mégpedig egy brassóis pizzát, melyen meglepő módon egy egész brassói foglalt helyet, sült krumplistul, mindenestül. A tészta jó volt, bár semmi kiemelkedő, megfelelő vastagsággal és állaggal, a rajta lévő komplett főfogásnak is beillő, remek fűszerezésű brassói viszont úgy telitömött, hogy még most az elfogyasztása után 6 órával sem vagyok éhes (oké, azért beesett még pár szaloncukor is).

2012-12-07 12.21.32.jpg

A kollégák most Cézár salátát rendeltek, melynek dícsérték a hústartalmát, valamint egy coleslawt, ami szintén egy külön dobozban érkezett, és bár semmi meglepetés nem volt, tökéletesen hozta az elvárt szintet.

2012-12-07 12.23.36.jpg

És mi marad a végére az üres dobozokon kívül? Szerintem az írásomból már kiderült, hogy ha burgert szeretnétek házhozszállítással, az Attaboyt csak ajánlani tudom, a 30 centis pizzák 950-1350-ig tartanak, ami több, mint korrekt, a burgerek egyedül 750-1200, körettel pedig 950-1400, utóbbiakból választható krumpli, sült hagyma, bab, és káposztasaláta. Ügyes fiú, csak így tovább!

Elérhetőség: http://goo.gl/aciBB

2012-12-07 12.21.05.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr454956361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nevetkőzzcsakszopnifogsz! 2012.12.10. 17:02:03

öööööö a fotókat megnézve híztam 3 kilót, csak 2-t a pizzától. elég brutálisan néznek ki.

bungee 2012.12.10. 22:03:33

az utolso elotti kep lenne a cezar salata? mert az nagyon nem igy kene kinezzen

bungee 2012.12.10. 22:05:18

ja, a coleslaw lesz az, bocsi

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.12.10. 22:12:59

Én tuti nem rendelek innen, még egy honlapra se futotta nekik, faszbukom meg nincs.
Gondolom a 4. kerbe nem is szállítanak.

Brix 2012.12.10. 22:48:57

A brassóis pizza nagyon finom, de a töltött káposztás pizzájukat is érdemes kipróbálni! Eredeti nápolyi recept!

sanyix 2012.12.10. 23:14:28

nagy mínusz a faszbúk oldal miatt, (ami egyébként be sem tölt köszönhetően hogy az egész rendszer és oldal egy ipari hulladék volt mindig is)

Shinobi 2012.12.10. 23:20:45

Egy kollegammal egyszer megallapitottuk, hogy mas az izlesunk pizza teren: En mondtam, hogy eletem legfinomabb pizzajat toszkanaban ettem egy kis faluban, o pedig mondta, hogy a Don Pepeben a marhaporkolteset... :D

2012.12.11. 00:41:38

Hmm, ez jól hangzik, a héten ki kell próbálnom. Mindig is szerettem volna egy ilyen típusú kajáldát, de eddig nem találtam netpincéren...

2012.12.11. 02:57:46

webes rendelés jó lenne, rég legszoktam a telefonálgatásról

2012.12.11. 03:02:03

tárgytalan, nem láttam a netpincéres megjegyzést :)

Harci-marci 2012.12.11. 05:41:36

annyi hozzáfűznivalóm van, hogy azonos névvel nekünk ruhaboltunk van(mondjuk vidéken, de '97 óta megy!), a név (nekünk legalább is) úgy jött, hogy mivel anyám angol tanár volt azt megelőzően, fogta az egynyelvű szótárát, amit még '82-ben Moszkvában vett a Trapper nadrág árából, és elkezdte nézegetni, aztán gondolom valahol ezen szó környékén beálmosodott. Remélem, a srácoknak is lesz olyan sikerük, mint nekünk! Csirió!

a Zamboni nem egy tészta 2012.12.11. 05:43:22

a hambi tök jól néz ki, a pizza brassóival szerintem okádék lehet, de mondjuk ízlések&pofonok. Viszont az ára is gáz... 950-1400 kiszállítva brassóival... elvi kérdés, hogy nem eszem ilyet.

a Zamboni nem egy tészta 2012.12.11. 05:44:26

...töltött káposztás pizza pedig nyilván nápolyi recept...:)

ergerberger 2012.12.11. 05:49:42

@Shinobi: Akkor tényleg mások vagytok, például a kollégád nem egy sznob faszhuszár.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.12.11. 06:20:53

Baromira nem étvágygerjesztő, sőt.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2012.12.11. 08:09:28

@ergerberger: én életem legjobb pizzáját egy (majdnem) lakatlan szigeten ettem, egy 120 éves törzsfőnök sütötte életében először és utoljára. azóta nem eszem ilyen proli, gyorséttermi szarokat.

tejfölöszöldbabfőzelék 2012.12.11. 08:53:01

Akkor már inkább egy tejfölös zöldbabfőzelék. :)

mizrolist 2012.12.11. 08:54:34

@sanyix: ezért kell őket a Netpincéren keresni :P

Sasyyy 2012.12.11. 09:37:38

jó a magyarnak a szar is....mennyit kaptatok hogy futassátok az attaboy-t?

a tükörtojás kb úgy néz ki mint egy hányinger....

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2012.12.11. 09:39:18

@Sasyyy: miért lenne szar? amúgy sajnos semennyit...

Sasyyy 2012.12.11. 11:23:47

hát mert kurva drága,kezdjük ott! 1200 egy burger,hol élsz ember????

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2012.12.11. 11:24:58

@Sasyyy: egy burger 750-től kezdődik, 1200 már körettel, ami még mindig olcsóbb, mint egy gyorsétterem. Miért, szerinted mennyinek kéne lenni?

adam014 2012.12.11. 12:27:30

@Sasyyy: szerintem vegyed csak 500ért a döghússal készültet, aza lényeg hogy ócsó legyen és sok.

Sasyyy 2012.12.11. 13:07:24

@adam014: a drágább mitől jobb,okoska?

adam014 2012.12.11. 13:10:19

@Sasyyy: természetesen a varázsportól, amit a 2x-es szorzó ad.

750ft egy burger, tán ki sem jön sokkal olcsóbban rendes marhahúsból(nem a mirelit döghús), normális bucival, stb.
Söt, ez még nem is számít drága hamburgerezönek csak hogy elkeserítselek.

Sasyyy 2012.12.11. 13:11:12

van ennél olcsóbb hely is ahol finomat kapsz,de mivel a primitiv agyatok nem fogja fel ezt,így jóhogy nem irom le a helyet...nehogymár jól járjatok:)

Sasyyy 2012.12.11. 13:12:34

hogyne jönne ki olcsóbban...ki kéne nyitni a szemecskét! és körbenézni...

Sasyyy 2012.12.11. 13:31:33

beleokoskodóknak nem jár tipp:-P

adam014 2012.12.11. 13:36:18

@Sasyyy: sajnáljuk hogy nem érhetünk fel hozzád. Azért érdekes, hogy itt a blogon is 30 felett van a budapesti burgeresek tesztje de valahogy nem rémlik ennél jelentösen olcsóbban minöségi burger.

Sasyyy 2012.12.11. 13:54:48

@adam014: nem kell gúnyolodni! attól hogy te nem tudsz olcsóbbat még lehet ilyen hely mivel elég nagy "Butapest" ...

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2012.12.11. 13:57:36

@Sasyyy: akkor vagy mondj párat, vagy maradj csöndben

Sasyyy 2012.12.11. 14:07:25

ott a gogo hami pl! már 490-ért kapsz hamburgert...

Igaz én nem járok oda enni de ismerem naggyából,mivel több mint 20 éve vannak a piacon,gondolom nem döghúst pakolnak bele...

2012.12.11. 14:33:50

@Sasyyy: vegyél krumplit meg hagymát, az még olcsóbb
menj már innen máshova okoskodni

adam014 2012.12.11. 15:20:16

@Sasyyy: Egy picit nagyobb, stb burger azért ott is majd egy ezres, de lehet valamelyik nap kipróbálom :)

Sasyyy 2012.12.11. 15:32:18

@adam014: hajrá,szerintem semmivel sem rosszabb csak mert picivel olcsóbb...

Jokerpofa 2012.12.11. 15:46:06

@Brix: már hogy a töltött káposztás pizza eredeti nápolyi recept? akkor a brassóis pizza milánói?

Lepke88 2012.12.11. 21:57:42

Szerintem jól néz ki mind a kettő hamburger a coleslaw saláta meg a brassóis pizza is! Jó ár érték arány! :)

kmaate · http://kmaate22.blog.hu 2012.12.12. 13:58:51

csak én nem látok olyat, hogy cheddaros-baconos burger?
netpincert nézem, és semmi sajtos-baconos verzió nincs:(

Cha-b 2012.12.12. 23:01:04

Ha rámentek, a rendelős vonalra is, akkor kipróbálhatnátok, az elsanto , és a newyorkpizza burgereit is, sztem ez a 2 legjobb rendelős hamburgeres amikkel eddig találkoztam (ha vki tud ezeknél jobb rendelhető burgert, akkor várom az ajánlatokat :) ), kiváncsi vagyok miként vélekedtek róla, egy beülős itt dicsért helyhez képest. Mellesleg sztem az ár nem drága, hogy az elözőekhez is hozzászóljak, mégiscsak rendes húspogácsával van a burger, és nem azzal az ócska ehetetlen mirelittel, mint sok helyen.

Pudva · http://www.fatfish.hu 2012.12.15. 17:09:15

Ma rendeltünk tőlük:
Sajnos hideg volt az összes kaja mire megkaptuk, és eléggé égett íze volt mindennek, még a cézár salátában lévő húsnak is!
Lehet nem kelett volna 8 adagot rendelnünk egyszerre, mert valszínű' ez meghaladta a képességeiket...
Nem mondom, hogy nem laktunk jól, de a jövőbe asszem' felejtősek lesznek a kajáik...

Sonda 2013.04.09. 13:34:53

Utoljára amerikában ettem ilyen jó burgereket (na meg itthon kinn a grill mellet)
csak ajánlani tudom, Purple haze burger kandirozott lilahagymával :))

Silent Bob 2013.04.12. 07:25:10

Tegnap rendeltem, de elég nagy kalap szar volt.
1. Több, mint egy óra alatt ért ide.
2. A burgert alig tudtam kivenni a dobozból, mert a tükörtojás sárgája kifolyt, be a burger alá és odaszáradt.
3. Valami szénné volt égetve benne, nem tudtam eldönteni, hogy a hús, a bacon, vagy a buci.
4. A coleslaw egyrészt édes volt, másrészt agyon volt borsozva.
5. A futár képes volt lifttel jönni az elsőre. :D
süti beállítások módosítása