Burger Blog

Street Food Show - Ring Café

2012. szeptember 12. Jancsa Jani

A hétvégén zajlott le a Street Food Show a Dining Guide szervezésében, a Hold utcai Vásárcsarnokban. A Burger Blog is kinn járt, a bővített beszámolót pedig a Háj Fájv gasztropodcastben tudjátok meghallgatni.

A Spíler után a másik tesztelt hely, a már jól ismert Ring volt. Itt 1000-től 1600-ig terjedően kaphattunk burgereket, mi rámentünk a full-extrásra, mellé káposztasalátát kértünk 200-ért.DSCN1939.JPG

Semmi meglepetés nem ért a korábbiakhoz képest, ciabatta zsemleként, benne a hús, most teljesen átsütve.DSCN1943.JPG

Ráolvasztva sajt, bacon, és a kicsit talán karamellizált, sült hagyma – egyedüli szomorúság annyi volt, hogy nem volt teljesen meleg, főleg mivel amikor mi kértük, akkorra már készen volt 4-5 hús a vaslapon.

A coleslaw minimális adag volt, kicsit ecetesebb ízvilággal.DSCN1945.JPG

Bár a Ringet szeretjük, és itt is nagyjából azt kaptuk, amit vártunk, jobban jártunk volna, ha lemegyünk az Andrássyra, és ebből a pénzből ott veszünk valamit.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr994767014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.