Burger Blog

BpBurger (19) - Lokál Kávézó és Bár

2012. augusztus 23. Jancsa Jani

Ha valami rosszat eszem, igyekszem mindig azzal vigasztalni magam, hogy minden rossz élmény mögött ott lapul egy jó blogpost. Ez mind szép és jó, de amikor hónap végén majd pont emiatt fogok éhenhalni, kérdés, hány olvasónk lesz ott, hogy meghívjon egy zsíros kenyérre.DSCN1829.JPG

A Lokál Kávézó szerintem a mai napig ismeretlen lenne a számomra, ha véletlenül nem bukkanunk bele a Síp utcából, merőlegesen a Dob utcára. Megtetszett az ismeretlen romkocsma feeling, a hatalmas kapualj, valamint a táblán hirdetett Lokál Burger lehetősége, és a felfedezés öröme. Betérve igen csinos pultoslányok, ruházatilag igazodva a nyári időjáráshoz, veszik fel a rendelést. Külön jó pont, hogy van cider is csapolva, de ha üvegeset szeretnénk, Kopparberg lesz a befutó.DSCN1832.JPG

Ha körbenézünk, mindenhol másfajta szék, pad van, némelyik olyan, mintha egy fatelepről lett volna elhozva, egyik falon kivetítő, érzésre teljesen rendben van az egész. Pár perccel később, hála a korai sötétedésnek, már a lámpát is felkapcsolják, úgyhogy végképp emelkedett hangulatba kerülünk.DSCN1834.JPG

Miközben ezek megtörténtek, a háttérből már hallottuk a hús bizalomgerjesztő sistergését, amikor kölcsönhatásba lépett a sütőlappal, és olyan negyed órával később meg is érkezett a két tányér. Az egyik fogás csirkemell volt, fetával és paradicsommal töltve. Nagyon jól nézett ki, a husi egy nyárson érkezett, sült krumplival, salátával, azt mondom 1500-ért ez egy korrekt tál, minden tekintetben.DSCN1840.JPG

Magamnak természetesen egy Lokál-Burgert kértem, sült krumplival, és mártogatóssal. Csak egy dolgot felejtettek el odaírni (talán nem is véletlenül): mégpedig azt, hogy a burger a klasszikus mirelit döghúsból készül. Egy az egyben felismerhettük korábbai barátainkat (új olvasóink kedvéért itt és itt); és most sem kellett bennük csalódnom. Legalább ha mirelit húst csináltok, vegyétek a fáradságot, és ne mindannyian ugyanazt vegyétek.DSCN1841.JPG

Kezdem visszafelé: a sült krumpli is mirelit volt, mi más, de az legalább korrekt, friss, ropogós, úgyhogy a mártogatós címen hozzáadott ketchuppel elfogyasztva volt némi jó rész is a kajában. Amúgy én ha egyszer nyitnék egy helyet, minimum összekeverném ilyenkor a ketchupot a majonézzel, és lenne koktélszósz, vagy valami, de nembaj, nem kell az a parasztnak, főleg nem a patkányburger mellé (már várom mikor fognak amúgy beperelni).DSCN1842.JPG

A szendvicsben amúgy még voltak szószok, lilahagyma, ubi, paradicsom, és saláta; és a következő szomorú pont az volt, amikor féltávnál a zsömle pont úgy mállott szét a kezemben, ahogyan a default bolti hatos csomagolású szokott otthon. Gyász. Főleg, ha megmondom, hogy az én kajám is 1500 volt.DSCN1838.JPG

Nem értem, egy olyan hely, ami tud jót is csinálni (lásd a fentebbi csirke), miért blamálja magát a pokolba egy ilyennel. Most szólok, amíg még nem késő: emberek, van itt egy blog, ami végigmegy módszeresen a pesti hamburgeres helyeken, és ahol rosszat talál, lehúzza. Kőkeményen. Lehet idáig nem tűnt fel, de előbb-utóbb tényező leszünk, és jobb addig változtatni, ameddig még nem fáj annyira.DSCN1843.JPG

Amikor elmeséltem cimboráimnak a sztorit, volt, akik kétségbe vonták elmeállapotomat, hogy miért nem vittem vissza, és vágtam be a pult mögé a szendvicset - lehet nekik volt igazuk. Itt legalább okosabban csinálták, és ki sem írták a "marha" szót - lehet, sejtették, hogy elég mindig egy, az, aki megveszi. Ha ez a külföldieknek van, mivel "ők úgyis mindig hamburgert esznek, akkor aztán megszalasztjuk a profitot ezen a tételen", hát nem tudom. Ez pont annak a magyar ügyeskedésnek a mintapéldája, amit szeretnék teljesen eltüntetni az országból, mert ettől nem fog a gasztronómia előrébb haladni. Mibe került volna egy normális marhahúspogácsa, mibe? Elmondom, ebbe a postba.DSCN1835.JPG

A helynek amúgy relatíve friss honlapja és Facebookja is van, a kajaárak 800-1500-ig terjednek, és kicsit fáj is a szívem, mert amúgy tényleg nincs vele semmi probléma, finom a frissensült, a cider, a sör. Csak ez a fiaskó ne lett volna a burgerrel...

Adatlap

Nyitvatartás: 16-02

Cím: 1072 Budapest Dob utca 18.

Honlap: http://www.lokalbar.hu

Facebook: http://goo.gl/GxOeO

Telefon / asztalfoglalás: +36 1 786 50 51

4sq: http://goo.gl/XJbry

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr514725255

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lokál kávézó és bár 2012.08.31. 16:01:16

Helyszín: 1072 Bp., Dob u. 18. Látogatás: 2011. május 25. 18:00-21:40 > Egy közkedvelt romkocsma romjaira építeni egy kevésbé romosnak látszó, ám annak minden jóságát átörökítő korszerű szórakozóhelyet még rutinból is nehéz. Adat...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Captain Caveman 2012.08.23. 11:51:14

Szerintem, ha egy hely alapvetően korrekt, akkor felesleges csak a hamburger miatt lehúzni a listáról.

Legközelebb, majd nem azt rendelsz, oszt kész. Esetleg szólhatsz a pultosnak,/pincérnek, hogy te az a hamburger múltkor full szar volt.
Ha elegen szólnak és nem veszik, majd csak lekerül a menüről (jobb esetben lecserélik a hozzávalókat)

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2012.08.23. 11:53:19

A NU Bisztróban jártál már a Nyugatinál? Nekik van hagyományos marha és thai fűszerezésű csirkeburgerük is, az 1500 forintos árkategória környékén.

Jovanotti 2012.08.23. 12:08:59

Szerintem az első képen lévő kaja sem korrekt. 1500-ért nem tud korrekt lenni, fagyasztott krumplival...
Eleve ahol fagyasztott krumpli van, ott csak mekdonác minőségre lehet számítani, és akkor már korrekt is a kaja, csak az árazással van baj.

vladimir964 2012.08.23. 12:16:42

Te még nagyon is szerencsés vagy. Jómagam Pécsett élek, és bizony megbízható vendéglátós forrásból tudom (név szerint is), mely baranyai éttermek szerzik be húskínálatukat dögkutakból kötéllel kiemelt alapanyagból. (amit egyébként a kevésbé gourmand vagy megfelelő szeszfokkal rendelkező vendég úgy sem vesz észre, minthogy a szokásosnál jobban megfűszerezve és agyonsütve valóban fogyasztható - ráadásul "magyarosként" is lepasszolható külföldieknek is)

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2012.08.23. 12:30:14

Pár hete a buszon tércselt két fiatal, hogy a kínai éttermek 300 Ft-ért veszik a kóbor kutyát, macskát...

dez01 2012.08.23. 12:38:32

Dögkút - ilyen dolog már nem is létezhetne:(

d(o..o)b 2012.08.23. 12:41:12

Ha ennyire zavar, hogy mirelit a húspogácsa, miért nem kérdezel rá, hogy mirelit-e, mielőtt burgert kérsz?

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2012.08.23. 12:48:22

a patkány burgerhez képest, lehet hogy jobb volt a tápos csirkemell fapálcikán kamuval töltve, de max vizuálisan kielégítőbb...

genghis 2012.08.23. 12:50:57

doghus-lol
legkozelebb probald a zsomledbe tomni es megenni amig meg legel.:DDD

Peetee 2012.08.23. 13:08:09

@vladimir964:

És ezekben az éttermekben biztosan nincs soha panasz, se fogyasztóvédelem, se semmiféle ellenőrzés, ahol mondjuk a hús eredetét igazolni kell.
Sőt, eladnak évente 5000tál brassóit, és azokat soha nem ütik a pénztárgépbe, és ez soha senkinek nem tűnt még fel.

Ez a megbízható forrás a tegnap esti 5sör+5kicsi volt?

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2012.08.23. 13:09:20

@d(o..o)b: de most ez lenne a normális? bárhová megyek kajálni, kérdezzem meg, miből is van a fogás pontosan? pont ez az ami idegesít, hogy ne csináljuk már ezt 2012-ben...

vladimir964 2012.08.23. 13:13:41

@Peetee: Nem, hanem vendéglős, aki maga is így kezdte a dolgot.

Pipimalac 2012.08.23. 13:19:01

A csapolt cider nagyon jól hangzik, de ez a húspogácsa nagyon cudarul néz ki. Darált sertéscomb lehet tescós minőségben, 100-as kiszerelésben fagyasztva:( 1500 Ft-ot ezért elkérni tényleg nagy átverés.

baliquez 2012.08.23. 13:56:35

Egy nyersen negyed kilós marhahúspogácsa (= összesül 18-21 dekásra) kerül félezerbe, egy ilyen fagyasztott szójaváladék-útkaparék kombó kerül ötven forintba. A 450.- difiből van fenntartva a hely ahol ezt az országos műsort támogatod a vásárlásoddal, mint "tényező". Nekem nem érne meg az adSense-ből a bevétel egy kiadós bélfertőzést, de hát Te tudod...

Aztán a legjobb buri úgy is az amit otthon csinálsz, összehasonlíthatatlanul faszább.

Ajtósi Dürrenmatt 2012.08.23. 14:11:40

@vladimir964: aki ilyet csinál az bűntettet követ el, ami 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. akinek tudomása van bűncselekmény elkövetéséről de azt nem jelenti, a bűnelkövetőt fedezi, bűnpártolást követ el és hasonlóan büntetendő.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.08.23. 14:18:29

Meg a Mekis hamburgertol is felall a szor a hatamon.
Mi tortene ha ilyen helyen ennek?

Ugy 25-on tul mar kinottem a hamburgerezesbol.

m.o.p. 2012.08.23. 14:26:13

Gyanítom a szakácsnak magánéleti gondjai lehetnek, ha a csirketálat asztalra késznek nevezte. Hamburgert meg otthon csinálok, a darált hús veszélyes üzem.
A csapolt cider piros pontot ér, de önmagában nem menti meg a helyet a radírtól.

mr.louie 2012.08.23. 14:49:34

A csirke műanyag tálban, illúzióromboló. Esetleg műanyag evőeszközökkel? Ennyire félnek, hogy a vandál sereg összetöri az étkészletet? Ezzel csak a sarki büfé benyomását keltik (ami persze nem baj, ha tényleg egy sarki büfébe megyek kajálni, de ez a hely nem úgy néz ki).

Pesten jóval kevesebb időt töltöttem, mint vidéken, de egyelőre sajnos azt kell tapasztalnom, hogy a pesti átlagéttermek (10e alatti vacsora 2 fő számára) egy valamit tudnak többet, az pedig az ár. A minőséggel sok helyen talán nem is lenne gond, de a mennyiség... Elszomorító.

Peetee 2012.08.23. 15:07:26

@vladimir964:

Nehezen hiszem, de nem tudom bizonyítani az ellenkezőjét.
Ettől függetlenül, igazán jó ember lehet, de én nem büszkélkednék vele! Ki tudja melyik családtagoddal mit etetett meg?!

Anti Anyag (törölt) 2012.08.23. 15:54:26

@mr.louie: Mi nem is nagyon járunk ezekre a helyekre, inkább külföldiek, vidékiek és még nem ínyenc fiatalok járnak ezekbe.

Eldugott kerületi éttermekbe járunk, amit rajtunk kívül más meg sem talál, legfeljebb véletlenül. Itt szerényebbek az árak, a minőség pedig érthetően nagyon jó, hiszen háziasszonyokkal kell versenyeznie.

Persze vannak főútvonalakon is jó helyek, de általában azok sem turistás helyen.

mr.louie 2012.08.23. 16:04:40

@Anti Anyag: No igen, de friss (~1 éves) budapestiként sok-sok pénzbe tud fájni, mire az ember felkutat, kipróbál egy-egy ilyen eldugott éttermet. Dél-Budán külön kihívásnak élem meg ezt.

HgGina 2012.08.23. 16:11:44

Nem tudom, ki volt az az állat, aki kitalálta, hogy a mártogatós szó főnévként legyen használatos, de teletolnám a száját egy nagy darab marhával. Egyben.
Mártogatós miaf...om? Paradicsomszósz? Sajtkrém? Tormamártás? Mártogatós akármi.
Amúgy meg, aki normális kaja helyett hamburgert zabál, az meg is érdemli, hogy döghúst kapjon. Miből állna egy rendes marhapörkölt, rántott borjú? Ja, hogy azt nem lehet gyalogolva, gusztustalanul összekenve mindent, csámcsogva tele pofára tömni? Na ja. Így már értem.

Ribanckommandó 2012.08.23. 16:20:00

@vladimir964: És ezenek az éttermek neveit nem lehetne kiszivárogtatni? Így félig meddig pécsi lakosként érdekelne a dolog...

ekat 2012.08.23. 16:22:11

@HgGina: Inkább ezer utcán hamburgert mártogatóssal evő ember, mint egy hozzád hasonló modortalan, beképzelt tuskó.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.08.23. 16:43:03

@Captain Caveman: Ez nem így működik! Ha egy kajával átbasznak a palánkon, akkor megteszik azt bármelyikkel... 1500-ért már lehet benne hús is, nem csak szemét!

jucccka · http://onlinefilm.blog.hu/ 2012.08.23. 21:06:15

otthon jobb hambit csinálok, de ahogy ez kinéz, sztem még a mekis is jobb...

2012.08.24. 13:11:58

az a szomorú igazság hogy magyarországon, főleg egy városban felnőtt ember valószínüleg életében nem evett igazi húst, csak valami összeszutykolt szart. mindenki spórol, mindenki csal, és komolytalanok az ellenőrzések. nem véletlenül sántító nyomorék minden 2. 35 fölötti ember az utcán, egyszerűen nem tud senki se rendesen táplálkozni, és már ez a színvonaltalan szemét se megfizethető sokaknak, és a semmin élnek..

bl4ze 2012.08.24. 16:14:36

hú, ez ritka pocsék módon néz ki... tessék menni Érdre az ARGO Café-ba. ott igazi hamburgert kapsz, igazi húsból és a fél fontos (!) 1500 nem egy ilyen. a negyed fontos 890 Ft. tessék menni, enni oda :)

Buters 2012.08.26. 17:37:09

Sziasztok!
Az egyetlen problema mar orvosolva lett, mostmar helyben keszitik elő fincsi marha husibol a Burgert!:)
Amugy tenyleg nincs feltüntetve hogy pontosan honnan jött, ki vette at, kinek adta tovabb, milyen kocsiba szalitottak es a tobbi...
De aki kivancsi, es igenyes, az ugy is megkerdezi, mint ahogy ezt tettek eddig is =/
És a krumpli sajnos tényleg mirelitt, de legalabb a jobbik fajta, nem az a **ar muanyag Mecis=/ De nem nagyon lattam olyan helyet ahol ez nagyon maskepp tortenne, kiveve ha etterem!
De ez egy romkocsma, köztudott... nem öltönyben és kosztümben jarnak oda az emberek... az egy masik hely !:)

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2012.08.26. 18:45:57

@Buters: Te amugy a hely képviseleteben irsz? mert ez kimaradt a dologbol, és ugy tunik igen, de ezt meg nem irtad... amugy meg nehogy már nekem kelljen kérdezgetni, hogy egy 1500 forintos burgernek mik az összetevői, hátha éppen a legrosszabb mirelites hús az...

Csillivilli tündérrózsa 2012.08.26. 19:10:03

Mondjuk ezzel én is egyet értek: ha érdekel hogy egy étel miből áll, akkor kérdezni kell. És ez nem árfüggő. Ha egy drága étteremben kajálsz jó sok pénzért, akkor is megkérdezheted, hogy az adott étel hogyan és miből készül (ugyanis nem mindenhol úgy készítik el mondjuk a halászlevet sem). Ha nincs feltüntetve az étlapon, te meg nem kérdezed meg, akkor az reklamációhoz nem elég alap, hogy te másra számítottál vagy máshogy készítenéd. Ott azt adják, ha neked jó, megveszed, ha nem, akkor készítesz magadnak, vagy eszel máshol.