Mindig nehéz egy olyan helyre újra ellátogatni - főleg ilyen komoly sorozat céljából - ahol már volt az ember, mivel a korábbi elvárások egészen fura dolgokat szülhetnek. Kicsit tartottam is a Pántlikától, mivel anno nagy kedvenc volt, MCS ihlette burgerhúsával, és az egész Városligetes ex-szoci, kockás abroszos hangulatával. Péntek, szabadság, de sört nem iszunk, mert biciklivel vagyunk.
Maga a hely a Hermina út mellett található, és szerencsére volt annyira jó idő, hogy kinn le tudtunk ülni, körülöttünk is több külföldi szó volt, mint magyar, elvége valakinek kell termelni azt az átkozott GDP-t is, nemde? Rendelésünket leadtuk, két burger, és egy jófajta, literes limonádé. Utóbbi meg is érkezett, igaz a felszolgálók között volt egy kis kavar, de ez legyen a legkevesebb.
Az ital szénsavas volt, benne pár narancs, citrom, és limedarabbal, szerencsére nem volt különösebben édesítve, pont a megfelelő érzést hozta, amit egy limonádétól elvárhatunk. A kajára sajnos egy kicsit kellett várni, de a 15-20 perc még pont belefért a türelmi időbe, bár azért a végefelé már kezdtem aggodalmaskodva pislogni a bejárat felé. Szerencsére onnantól már a burgerek is hamar jöttek, mondjuk csodálkoztam is volna, ha Szauron szája jön ki az ajtón. Ne röhögj, volt már rá példa.
A rendelésünk egy London és egy Róma burger (jó, hogy nem New York, Rio, Tokio), előbbiben cheddar sajt, utóbbiban pedig mozzarella, extra rukkola, és olajbogyó volt. Kivülről nagyon jól festett az egész, burger, mellette sült krumpli, és végül coleslaw (ami következeten mindenhol coleslow-nak volt írva az étlapon), valamint ketchup.
A szép történet az első falat sült krumplinál kicsit beborul, ugyanis az hideg. Én konkrétan nem akartam elhinni, ilyen amatőr hibát, hogy lehet véteni, de mindkét adagban az. Fail. Már azt sem értem, hogy miért pusholják mindenhol a krumplit (nyilván mert laktat, fillérekből), de akkor legalább ha mirelit is (mert az volt), meleg legyen. Annyi jó volt benne, hogy a nedvességet legalább nem szívta magába, de ez nagy mínusz.
A burger, amint azt az étlapont is láthattuk, egy panniniben van, tehát a vaskalapos "burgert-csak-pufiban" srácok már mehetnek is arrébb, a többiek foglaljanak helyet, mert baromi jól adja, ropogós, friss, ízletes. A felső oldalon van a cheddar és a hús, előbbi nekem a markáns íze miatt érleltnek tűnt, ami remek döntés, sokkal jobb ez, mint a bármilyen tingli-tangli sajtok. A hús jól fűszerezett, de nem annyira domináns egyik összetevője sem, viszont a sütés az teljes mértékű, rózsaszínre ne is igazán számítsunk.
A szendvics másik oldalán lapul a rukkola, temérdek saláta (helyes!), lilahagyma, paradicsom, és az alján a ropogós panninin az aioli, ami szintén feljebb teszi az élvezeti értéket eggyel. Jár még hozzá a fentebb említett káposztasaláta, a kissé édesebb vonalból, valószínűleg a majonéz miatt, ő sem fog sokáig megmaradni, remek társa az ételeknek.
A Róma burger sajnos nem nyerte el annyira a tetszésem, a plusz rukkola kábé 3 szállal jelentett többet, a mozzarella pedig gyakorlatilag ízetlen volt - még szerencse, hogy ezt nem is én rendeltem. Időközben feltűnt egy kutya is, akiről először azt gondoltam, hogy a Maszkból érkezett, de aztán revideáltam az álláspontomat, mivel látva, hogy járt kétlábon, kurvaélet, hogy a közeli Fővárosi Nagycirkuszból szökött ki. Még jó, hogy nem kért egy harit.
A mellékhelységre nem jutottam el (pedig kellett volna), a burgerek 1490-től kezdődnek, és azt hiszem 2390-ig tartanak, de mivel a honlap és a Facebook nem ad támpontot ilyen téren, ezért csak az emlékeimre tudok hagyatkozni. És, hogy mi a verdikt? A Pántlika egy remek hely, amit én ajánlok bárkinek, a sült krumplis fiaskó remélem csak egyedi eset, viszont a hely, a hangulat (ja igen, fél kettő volt, és olyan kellemes kis deep-house zene szólt, hogy már-már azon merengtem, hogy egy kis befektetéssel milyen kiváló daytime partykat lehetne rendezni: liget, zöld, pia, kaja, zene, ami csak kell), és a kaja is van annyira jó, hogy csekkoljátok.
Adatlap
Nyitvatartás: 12-22
Cím: 1146 Budapest, Városliget (Hermina út 47-tel szemben)
Honlap: http://pantlika.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/pantlika
Telefon / asztalfoglalás: (70) 376 9910
4sq: https://foursquare.com/v/p%C3%A1ntlika-bisztr%C3%B3/4bb749c946d4a5934842c7c0