Burger Blog

Salt food truck, Dubai

2018. május 22. Jancsa Jani

Még március közepén jártam Dubaiban, csak azóta kicsit megcsúszott ez a post - de azért gondoltam ne maradjunk le róla, hogy milyen burgert kóstoltam az Egyesült Arab Emírségekben.

2018-03-07_13_08_01.jpg

Mi a Dubai Marinán lévő egységbe néztünk be, de mint kiderült, a valódi épületes megoldásból a Jumeira Beach fölött is van, szóval oda is elirányozhatjuk magukat.

2018-03-07_12_54_01.jpg

Maga a truck egy igen szép, ezüstszínű darab (szerintem Airstream), a klasszikus amerikai feelinget ezáltal tökéletesen hozva.

2018-03-07_12_55_02.jpg

A menü rövid, és bár sosem értettem, hogy miért jó egy sliderből kettőt adni egyként, kénytelen voltam kikérni, az original verziót, meg mellé egy kis krumplit.

2018-03-07_12_54_57.jpg

Amíg készült, beültünk a mellette lévő kis kertbe, mely mérsékelten volt árnyékos, pedig még csak tavaszra járt az idő, szóval mostanság még durvább lehet a helyzet.

2018-03-07_13_03_30.jpg

Maga a rendelés kis papírdobozban érkezett, a két miniburger papírzacsikban, a krumpli pedig edénykében.

2018-03-07_13_02_28.jpg

Utóbbival kezdeném: héjas végű hasábburgonya érkezett, tök jó ízzel és állaggal, szóval ezt simán sikerült megugrani.

2018-03-07_13_03_44.jpg

A sliderek sem voltak túltolva: bennük a házi hambiszósz, sajt, savanyú uborka, és Angus husi, mindez pedig egy jól összenyomható, a honlap állítása szerint vajas zsömlében. A hús nyilván teljesen átsütve, de ez mondjuk nem rontotta el, eléggé rendben volt.

2018-03-07_13_08_42.jpg

Az ízre nem lehetett panasz, az izgalmakra annál inkább - valamiért nagyon sok helyen nem is veszik a fáradságot arra, hogy akár egy kicsit is megextrázzák a burgert. Jó, ez nem teljesen igaz, mert itt is volt egy csípős, és egy csirkés verzió is, de ettől függetlenül nem mentem az őrülettől a falnak.

A kajáért, meg asszem egy üdcsiért fizettem olyan 4500 körüli magyar forintot, ami sajna a kinti árszintet nézve egyáltalán nem volt sok, azaz normálisnak mondható (kb ennyi volt a Shake Shackban is egy burger és egy nagy limó). Amit hozzá kell még tenni, hogy ez totál csak egy ad hoc teszt volt, nem ezért mentünk ki, szóval ha valaki tud még jobbat, jöhet kommentbe, és legközelebb teszteljük!

Elérhetőség: https://www.facebook.com/findsalt

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr2513954718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása