Burger Blog

Visszatérés a Meat Boutique-ba!

2017. december 04. Jancsa Jani

A blog érését jelzi, hogy vannak olyan helyek, ahol korábban, akár évekkel ezelőtt jártam, de azóta rengeteg változás történt bennük. Ilyen a címben szereplő étterem is, ahol bár anno is jót kajáltam, mostanra érett be, és a vártnál sokkal zseniálisabb kajákat tudtam az arcomba tolni.

2017-11-08_16_24_49.jpg

A hely belülről nagyon elit, bármikor elvinnék ide bármilyen céges execet, ha arról lenne szó, nyilván a Lánchíd budai hídfője azért megkívánja az ilyet. Mi az emeleten foglaltunk helyet, és ki is kértük a két speckót, azaz a burgert és a marhás szenyát. Persze ez nem csak ilyen egyszerűen ment (mármint a rendelés az igen); ugyanis mindkettő megéri a pénzét (pun intended!).

2017-11-08_17_02_26.jpg

A burger egy fadeszkán érkezik, mellette lilakáposzta-saláta és házi édesburgonya chips. Előbbi kellemesen frissít, utóbbi mennyeien ropog; két textúra máris letudva, térjünk hát rá a főszereplőre! A zsömle egy kisebb pékségből érkezik, de remekmű: könnyed, laza, pirított, kiváló!

2017-11-08_16_24_14.jpg

2017-11-08_16_24_30.jpg

2017-11-08_16_24_21.jpg

Benne a hús egy húszdekás uruguayi darab, mellé pedig érkezik az obligát olvadt cheddar és a ropogós bacon. Szószügyileg remulád a szaftosság másik felelőse, én pedig két pislantás után csak azt vettem észre, hogy ez elfogyott, irány tovább a következőre!

2017-11-08_16_25_16.jpg

Ez nem volt más, mint az Omaha marhából, lassú sütéssel készülő szendvics, ami szintén egy saját jellegű kifliben kapott helyet, ami nem volt se túl puha, se túl kemény, és ezáltal tökéletes keretett biztosított a húsnak, ami a dekadencia magaiskolájaként vonul be a köztudatba: omlós, ízes, lágy, pont megfelelően zsíros, elképesztően tuti!

2017-11-08_16_25_36.jpg

2017-11-08_16_25_47.jpg

Emellé került még savanyú uborka, valamint mustár, meg egy kis lilakáposzta-saláta, és ennyi is volt egyben - az utolsó morzsáig elpusztítottam. Ha már elkezdtem szuperlatívuszokban beszélni, akkor bizony a desszert is beszáll a sorba, ugyanis az év egyik, ha nem a legjobb sajttortáját ettem itt, (Molnár Ferenc) karamellel, és törökmogyoróval - kötelező megkóstolni, aki fanatizálja ezt a fajta desszertet; nem fogtok csalódni!

2017-11-08_16_48_31.jpg

A szenya 3590, a burger egy százassal több, ami alapvetően nem kevés, de amit itt kaptok érte, az bizony csodálatosan finom, szóval bármilyen eseményről is legyen szó, a Meat Boutique-ot simán tudom ajánlani!

Elérhetőség: https://www.facebook.com/MeatBoutiqueBudapest/

Cím: 1013, Lánchíd utca 7.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr4513415427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Treff Bubi 2017.12.05. 17:25:06

Azannya.. a címlapképről konkrétan azt hittem, egy mumifikált csecsemő van az asztalon.

Duree 2017.12.05. 17:26:03

Pofátlanul drága még ha finom is. Na igy kell meggazdagodni. Húzd le az éhes embert. Azt hiszem külföldiek előnyben.

bl4ze 2017.12.11. 15:39:30

durván túl van árazva, noha látom az irányítószám 1013......
süti beállítások módosítása