Burger Blog

Wagyu night újratöltve by Beef Heaven /Tuning/

2017. október 11. Jancsa Jani

Két évvel ezelőtt már volt szerencsém megkóstolni a Tuning tematikus estjén a Japánból rendelt wagyu húst burger formájában. Azóta sok víz lefolyt a Dunán vagy úgy is mondhatnám, hogy sok burgert befaltam már.

Tavasszal megnyitott a ,,nagytestvér" Beef Heaven by Tuning néven. Az étteremről még talán nem is írtam, de fel van szerelve minden földi jóval: szmóker, lávakőves sütő, felsőkategoriás rostlap a burgerhúsok egyenletes sütésére, és egy kiváló séf, Majorszki József aki mindezt felügyeli. Nem is olyan sokára pedig a fentebb említett rendezvény kerül megrendezésre, új köntösben, mely részleteiről a Facebookon is olvashatunk.

18320711_901948246647943_2499124253565190053_o.jpg

"Meghívott vendég lesz Zichy Mihály wagyu tenyésztő aki ebben a témában a leghitelesebb figura Magyarországon, valamint Segal Viktor séf, aki a kezdettek óta figyeli a srácok munkáját véleményével segítve a maximalista társaságot. Lesz itt minden: bemutató, beszélgetés, marhashow, ami csak kell!"

18379009_10155251506774547_545678089_o.jpg

Erdélyi Róbert (a Tuning atyja) ez alkalommal sem aprózza el, hiszen ezen estén élő wagyuborjú is tiszteletét teszi a Heavenbe (amely élve is marad). "Ilyen és ezen hasonló meglepetésekben lesz azon vendégeknek részük akik ott lesznek, ráadásul megismerhetik ezt a magasan árazott alapanyagot is, tökéletesen elkészített formáiban. És lássuk mit is kóstolhatunk meg ezen estén:

  • Amuse beef bonbon (köszöntő falatka)
  • Heaven wagyu burger
  • Csicsókakrémleves shimeji gombával, pitboxban készült szeggyel töltött batyu betétként
  • Csokoládés, mustáros wagyuragu knédlivel.
  • Szójás wagyubélszin, káposztával savanyított burgonyával kömény jus-vel
  • Fehércsoki mousse, füstölt almával töltve, pisztáciás piskótán

Italválasztásban sommelier és sörszakértő segít, de egy jó koktélért sem kell a szomszédba menni." Annyi biztos, hogy Robi vizsgamunkára készül és ismerve hozzáállásukat, senkit sem érhet negatív meglepetés.

14368815_595744987280308_4888681166784337147_n.jpg

"A vacsora ára: 40 000 Ft/fő, és az időpont október 25, 19 órától, a pontos érkezés ajánlott. Ebben az árban benne van a teljes vacsora, étel-ital-bocisimogatás. Extra költség lehet a rövidital, már aki él ilyesmivel."

18835776_934339946742106_6824431864485987840_n.jpg

Ráadásul a deal annyira korrekt, hogy Robi még a következőt is bevállalja (idézem): "Amennyiben azt érzed kedves vendég, hogy nem tudtunk élményt nyújtani minden igyekezetünk ellenére, 50%-ot elengedünk a vacsora árából. Mosolygós, lenyűgözött arcokat szeretnék látni, elfeledve azt a szót, hogy pénz. Azon estén csak a vendéglátás szépsége érdekel minden izgalmával. KÉRNED kell és mi teljesítjük, ahogy azt kell. Ha desszert helyett még egy burgert ennél azt is :-) A többi részletkérdés."

170228_tbh_logo.jpg

Tehát, okóber 25-én irány a Beef Heaven by Tuning, és faljuk be az év legfullosabb vacsoráját. Ha nem leszel ott, marha wagy(u).

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr4712948361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása