Burger Blog

Tó Bisztró, Göd

2017. július 05. Jancsa Jani

Az agglomeráció-béli burgerezés mindig is a kedvenceim közé tartozott: ki lehet mozdulni ezáltal a városból, de mégsem kell olyan messzire menni. Most északnak vettem az irányt, és Gödre érkeztem, ahol bár a bisztró valóban egy tóparton található, mégis a Duna közelsége ad egy nagy pluszt a dolgokhoz.

2017-06-27_17_18_51.jpg

Ez utóbbiról most többet nem is írok, akit érdekel, az nézze meg élőben, csakúgy, mint a látogatásom helyszínét, ahol akár kinn a hangulatos teraszon, akár benn is simán helyet lehet foglalni. Az étlap relatíve rövid, de annál velősebb (és most nem a pirítósra gondolok); minden nagyobb ételkategóriából található benne.

2017-06-27_17_08_14.jpg

2017-06-27_16_08_34.jpg

Az idén megújuló hely egyik nevezetessége a zsíros kenyér - na de nem úgy! Itt konkrétan hosszában vágják a kenyért (sic!), arra kerül rá egy emberes adag sertészsír rilette formájában, valamint minimum egy fél fej hagyma. Ehhez a tökéletes, vezetős ital (ha már valaki kocsival jött, és nem az amúgy állítólag elég menő vonattal a Nyugatiból) a sörlimonádé, ami ofkorz alkoholmentes, és szuper üdítő.

 

Van vlog is az élményről, nézzetek hát bele!

Az előételként funkcionáló, de majdhogynem teljesen eltelítő zsíros kenyérről mindent elmond, hogy bár nem akartam az egészet betolni az arcomba, nem igazán sikerült megállni - nagyobb baj sose érje az embert.

2017-06-27_17_08_38.jpg

Mindezek után következett a burger, amiért jöttem. Ebből két fajta kérhető, én maradtam a klasszikusnál, sajttal, baconnel. Ennek a zsemléje egész egyszerűen zseniális, vajas, kicsit édes, ropogós, imádtam. Benne a hús szintúgy hozza a formát, és az elkészültsége is hozza az elvárhatót, mivel nincs teljesen átsütve - ahogyan azt illik egy ilyen jó kis húsnál.

2017-06-27_17_18_45.jpg

A további belevalók is rendben voltak, nevesül kaptam bele egy kis házi hambiszószt, lilahagymát, savanyú uborkát, ropogós bacont, és olvadt cheddart. Köretnek a már jól ismert csónakburgonya szolgáltatta a talpalávalót.

2017-06-27_17_19_22.jpg

Ha már elkezdtem, akkor csináljam rendesen, gondoltam, és érkezett egy pulled pork szendó is, egy ciabatta-jellegű zsömlében. Itt a szaftos húson két szelet sajt, és egy kis sült hagyma voltak a megboldogult sertés társai. Mindemellett külön ki kell emelnem a melléadott savanyított egybepaprikát - tökéletes választás.

2017-06-27_17_21_20.jpg

Beszélni kell még a kézműves sörökről is, ugyanis csapfoglalások is zajlanak, valamint teljesen korrekt kínálatuk van magyar és külföldi portékákból.

2017-06-27_17_32_51.jpg

Az XXL zsíros deszka 590, a burger 1590/1890 (bacon cheddar nélkül, vagy azzal), és a pulled pork is 1890. Gödön eddig még nem jártam, de ez a hely tökéletesen feltette a térképre - ha kicsit unjuk már Pestet, ez tökéletes választásunk lehet.

Elérhetőség: https://www.facebook.com/tobisztro/

Cím: 2131, Göd, Bartók Béla utca 6.

A bejegyzés trackback címe:

http://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr8112638899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.