Burger Blog

Blind Tiger, Szarajevó

2017. június 20. Jancsa Jani

Nem is olyan régen tettünk egy néhány napos túrát Boszniában, mely végén a fővárosban kötöttünk ki. Noha rengeteg jó, helyi kaját ettünk, én azért kötöttem az ebet a karóhoz, hogy egy burgert csak kell tolni, és nem, a pljeskavica nem számít annak. Spoiler alert: nem kellett volna.

2017-04-23_20_08_27.jpg

A Fogadó a Vak Tigrishez a top burgerek között szerepelt a listákon, és ehhez ha hozzávesszük azt, hogy a bosnyákok bizony elég jól tudnak a húsokkal bánni, szentül hittem, hogy nincs ok az aggodalomra. A hely az egyik főúthoz (na meg nem utolsósorban a szállásunkhoz) egészen közel volt, így az esti italozást megelőzően tértünk be ide. Maga a létesítmény kétszintes, felül egy tágabb résszel, (jelen esetben bezárt) bárral, meg ilyesmivel. Itthon már megszoktuk, hogy bizony étteremben nincs bagó - na itt ezt elfelejthettük, bár csak a földszinten ment, de tippelhetünk, megállt-e ott a füst.

Az étlap egészen bőnek tűnt, de igazából csak azért, mert többféle hús is elérhető volt (marha, bárány, csirke), és a jól meggondolt kompozíciót szem előtt tartva mindhárom húshoz lehetett ugyanazokat a feltéteket kérni, bravó. A diverzifikáció jegyében Gee-vel feleztünk egy burgert, így jussom lett egy fél sajt-bacon burger marhából (cizburger sa slaninom), valamint egy kéksajtos bárányból (jag budjavi).

2017-04-23_20_08_17.jpg

Nem akarok senkit sem megbántani, de a helyzet kb. az volt, mint nálunk öt éve, és ez már a burgerek (nem túl gyors) megérkezésekor is látszott. Szimpla tányér, egybezsúfolva mellé a köret, vizespohárban (!?) - hát jó, nézzünk bele azért, mielőtt ítélkezünk.

2017-04-23_20_08_38.jpg

A zsömle a klasszikus zsömle állagához állt a legközelebb, szezámmaggal szórva, alapvetően nem volt sem rossz, se nehéz, még idegennek sem mondanám. Maga a hús, sem a bárány, sem a marha nem annyira hordozott karakterisztikát magában, lapos ízvilág (ami mondjuk egy báránynál különösen kellemetlen), és semmi emlékezetes.

2017-04-23_20_10_35.jpg

A sajtburger, ahogy a képen is látható, elég vastag szelet szalonnákat tartalmazott, amit én nem is feltétlen neveznék baconnek, de mondjuk ez is passzolt a burger parasztvőlegény összképébe. Ezen felül mentek még bele a szokott zöldségek és ennyi.

2017-04-23_20_10_27.jpg

A kéksajtos bárányban ugye volt még a névadó sajt szósz formájában (a változatosság kedvéért ez sem volt túl karakteres), meg egy kis lilahagymalekvár-szerűség is, valamint saláta és paradicsom.

2017-04-23_20_08_20.jpg

A köretek közül a sima sült krumpli teljesen jó és ropogós volt, viszont az édesburgonya-hasábok sajnos az olajban főtt kategóriát képviselték, kár értük.

A sajt-bacon burger 11 BAM (konvertibilis márka), a bárány 13 volt, a köretek pedig 2,5 illetve 3,5 volt, ami ha tudjuk, hogy a pénznem a mindenkori euró majdnem fele, azaz egy BAM ~150 forint, közepesen vészes (példának okáért ennyiért ettem egy nappal előtte egy hatalmas mindenes húsostálat Mostarban - és ott a helyen ez volt a legdrágább, kontra oldalon vidék, pro oldalon meg a turistacentrum). Egy szó, mint száz, van annyi jó hely a környéken, de ez nem az.

Elérhetőség: https://www.facebook.com/pg/blindtigersarajevo

Cím: Dalmatinska 2, 71000 Sarajevo

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr6812591305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kulup 2017.06.20. 23:12:08

Mit jelent az, hogy "a pénznem a mindenkori euró 90%-a" ? A bosnyák pénz pontosan 1 német márkát ér de mivel az már rég nincs, 1 EUR = 1.95583 BAM az árfolyam. Tehát kb. a fele, euróban.

Casba 2017.06.20. 23:12:10

emlékeim szerint majdnem 1:2 az EUR : KM (BAM) viszony, tehát nem 90%-a az EUR-nak, hanem kb 50

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2017.06.20. 23:12:11

Arrafelé van bőven grillezett hús, inkább valami helyi kajával kellett volna próbálkozni :)

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2017.06.20. 23:14:36

@kulup: @Casba: azt jelenti, hogy hulye vagyok, es se olvasni nem tudok, se nem emlekszem dolgokra :D javitottam, koszi ;)
@Étteremkritikus: az is megvolt, de egy burger mindenhol kell, azt hittem ez már tényként kezelt dolog az elmult évek folyaman :D
süti beállítások módosítása