Burger Blog

World Burger Tour a Hard Rock Cafeban!

2017. május 24. Jancsa Jani

A HRC éttermekben világszerte van egy olyan szokás, hogy az egyes országok, tájegységek, megyék signature burgereit összeszedik, és elviszik egy másik országba, amolyan showcase jelleggel. Most május-júniusban ezt nekünk is van szerencsénk megtapasztalni.

2017-05-08_13_34_58-1.jpg

A kihívás egyszerű: négy burger, négy speckó sült krumpli, előbbiek különböző feltétekkel, utóbbi pedig frankó szószokkal és fűszerezéssel. Ha van egy olyan érzésünk, hogy ez bizony nagy királyság lesz, nem tévedünk!

2017-05-08_13_33_05.jpg

Elsőnek a Tennessee BBQ burger érkezett, egyenesen Memphisből. Azt már most szögezzük le, hogy mind a négy burger ugyanabban a kellemes, ruganyos, mondhatnám amerikai fajta zsemlében érkezik, és a hús is a megszokott, vastag, ízletes, HRC minőség.

2017-05-08_13_29_57.jpg

Ebben a burgerben az alaphangot a pulled pork adja meg, a roppanósságól a sült hagyma, a frissességről a káposztasaláta gondoskodik. Nekem a négyes közül ez volt a kedvencem, ezért is ezt tettem előre, hogy véletlenül se essen meg az, hogy pont ebből nem tudok enni.

2017-05-08_13_31_25.jpg

Ezután következett az English Breakfast burger, egyenesen Londonból. Ez a neve alapján is, a hasonló fogás burgerizálódása akar lenni: van benne egy kis szoszázs, sonka, portobello, rukkola, valamint bab és aioli, hogy teljes legyen az összhatás.

2017-05-08_13_30_51.jpg

A következő a When in Rome burger, melyről le sem írom, honnan érkezett, úgyis tudjátok. Itt az olaszos ízjegyekről a ricotta, napszárította paradicsom, pancetta, és Sriracha mayo gondoskodott. A szemfülesek amúgy emlékezhetnek, hogy ez a burger a tavalyi hasonló ajánlatban is megtalálható volt.

2017-05-08_13_30_02.jpg

2017-05-08_13_30_55.jpg

A negyedik burger volt a legkevésbé a szívügyem, mely a Spenót & Csicseriborsó nevet viselte, Indiából, és ennek megfelelően bizony vega volt, rengeteg fűszerrel, fűszeres joghurttal, és a nevében található két növénnyel - ez sem volt rossz, de gondolhatjátok mennyire lelkesedtem érte az előző három után.

2017-05-08_13_33_46.jpg

A burgerek tehát megvoltak, itt az ideje beszélni a négyféle, elég magas minőségű sült krumpliról. Volt itt chilis, chipotle ketchuppal, fokhagymás, ugyanilyen aiolival, zöldfűszeres chimichurri majonézzel, valamint parmezános, fokhagymás aiolival - mind a négy teljesen adta, és ha favoritot kéne választani, az utóbbi kettő közül tenném.

Árak tekintetében minden burger 4100 és a krumpliopció plusz 490 mellé, ami ugyan soknak tűnhet, de én azt mondom, érdemes időnként ilyen élményekre, és ízekre is áldozni, mert nem fogjuk megbánni!

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr6312536261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása