Burger Blog

Hamburger Days és Gourmet Fesztivál

2017. május 08. Jancsa Jani

Egy hónapon belül két komoly gasztrofeszt is várható - most pedig következzen pár szó mindkettőről.

18319403_1075551259243346_2398091398791560421_o.jpg

Az első a már jól ismert Hamburger Days, melyet idén ötödik alkalommal rendeznek meg. Fontos információ, hogy szemben az eddigi helyszínnel, mely a Millenáris park volt, idén a Westend bevásárlóközpont tetőteraszán kerül megrendezésre a program.

A dátum június 1-4., és idén is lesz kétféle verseny. Az egyik a Best of hamburger, ahol is a kiállítók mérik össze magukat egy, csak a versenyre készített versenyburgerrel, melyet aztán (remélhetőleg) a közönség is tud majd kóstolni. Természetesen lesz evőverseny is, a helyszínen el is vihető 100 000 forinttal, szóval ott sem kicsi a tét.

Szóval egyelőre ennyit tudunk, lesz rengeteg étel-ital, sör, pálinka, ahogy az lenni szokott, itt pedig egy tavalyi videóm a rendezvényről. Ja igen, a belépés ingyenes, valamint a fizetés készpénzes, velem pedig szombaton találkozhattok.

Ennél közelebb, kevesebb, mint két hét múlva lesz a Gourmet Fesztivál, ami ugye nem a street food, inkább az egy fokkal magasabb gasztronómia felé veszi az irányt. A helyszín ezúttal maradt a Milli, dátum pedig május 18-21.

Minden évnek van egy, vagy több kiemelt alapanyaga, vagy étele, mely köré az egész fesztivál csoportosul. Idén ez nem más, mint a mangalica és az eper, szóval erre komponált ételekre lehet számítani. Lesznek természetesen idén is színpadi programok, workshopok, valamint rengeteg bor és pezsgő.

A korábbi években már elkezdődött és idén is tart az újabb gasztro-vonalak bevezetése, így most is várható például egy barbecue részleg a Céltoronnyal, kinn lesz a Holy Cow a malacos burgerekkel, valamint a Vegan Love, a húsmentes ételeikkel.

Izgalmasan hangzik tehát a program, valamint én is dolgozom majd kinn szombat-vasárnap - aki szemfüles, tudhatja hol. Gurméskodásra fel!

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr6412489151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

e.bari 2017.05.09. 07:38:09

Egyszer el kell jussak egy ilyen fesztiválra! Food truck show is nagyon jó volt :-)

NINJA 2017.05.09. 07:38:11

Végre egy feszt. ami nem a lehúzós kártyás fizetőrendszerrel van szervezve!
Éljen a Hamburger Days!
süti beállítások módosítása