Burger Blog

Salvation Burger, New York

2017. május 04. Jancsa Jani

Rengeteg olyan hely van New Yorkban, ahová érdemes lehet elmenni burgerezni, viszont nem mindegyikbe jut el az ember. A Salvation viszont közel volt a szállásunkhoz és a listán is szerepelt, szóval nem is volt kérdés a látogatásunk.

img_1026.JPG

A helyről tudni kell, hogy April Bloomfield nevéhez kötődik, akit ha nem is ismertek, annyit érdemes róla tudni, hogy burgerügyileg az egyik legjobbként emlegetik a Nagy Almában. Neki nem ez az első étterme, és valószínűleg nem is az utolsó, amit a kóstolás után azt kell mondjam, egyáltalán nem is bánok.

img_1033.JPG

Maga a belső egy modern bisztró/bár keveréke, a szükségesnél sokkal kevesebb fénnyel, és hátul egy metrócsempés (úgy néz ki ez itt is trendi) látványkonyhával, ahol ahhoz képest, hogy mekkora, rengetegen dolgoztak egyszerre.

img_1029.JPG

Míg a burgerünkre vártunk, kértünk két sört - az egyik egy Holy Cow kölsch típusú volt, a másik pedig a Greenport Devils nevet viselte - ez utóbbiban volt nagyobb izgalom, ugyanis némi csilivel volt dúsítva; még nem kellemetlenül, de pont bizsergetősen.

img_1041.JPG

Burgerügyileg nem túl nagy a választék, de mint tudjuk, nem is az kell, szóval berendeltük a Classic verziót, valamint a signature Salvationt is, hozzá egy adag sült krumplival. Ez utóbbival kezdeném, mivel gyakorlatilag hozta a tökéletes sült krumpli flesst: vékonyra vágott, ropogósra, de nem szárazra sütött, imádnivaló, és nem utolsósorban elegendő mennyiségű, bár erre még visszatérünk. Valahogy azt vettem észre, hogy itt (mármint New Yorkban) nagyon érzik ezt a krumpli dolgot, és ez is egy jó példa volt rá.

img_1046.JPG

img_1052.JPG

A klasszikus burger jó amerikai verzió módjára rögtön duplahússal érkezett közte a házilag készült sajttal, amerikai típusú savanyú uborkával, és izomból megszezámmagozott zsömlével. Na, ha választani kéne, ez a darab számomra 100%-osan definiálta az amerikai burgert, máris mondom is, hogy miért. A hús (amely nem releváns infó nekünk, de a White Gold Butchers-től érkezett) vékony típusú, de omlós, nincs túlsütve, és a marha íze tökéletesen átjön benne. Mindezek mellé az olvadós, de nem túlkarakterizált sajt, valamint az uborka foglalták tökéletes keretbe a burgert.

img_1039.JPG

A Salvation névre hallgató darabbal már találkozhattunk korábban is videóban - nyilván ez sem maradhatott ki a szórásból. Ebben egy (gyanúm szerint) prémiumabb hús volt (már csak azért is, mert ezt megkérdezték, hogyan süssék át), sörsajt, valamint egy jó nagy adag sült hagyma került a már korábban is említett tokától bokáig teleszezámozott zsömlébe.

img_1037.JPG

Ja igen, és amiről nem beszéltem, az a kakukkfüves hagymalekvár, ami szintén helyet kapott ebben a konstrukcióban - és ennyi, nem tolták túl a dolgot. A vicc az egészben az, hogy bár természetesen ez is erős versenyző volt, nekem a másik burger sokkal jobban bejött, ami kifejezetten érdekes, hogy miért; de az összhang abban jobban megvolt számomra.

img_1050.JPG

A végére érkezik az ár, ami két sörrel, két burgerrel, és egy körettel volt jattostul (ami itt ugye kvázi kötelező)... 87 dollár, ami barátok közt is megvan 25 000 forint, egy vacsorára, szóval így mondjuk lehet nagyobb adagokat adni köretből. Ez még az általunk szabott vacsoraidei költségkeretet is túllépte (ami 30 dodó lett volna fejenként), de látjátok, még túl sem toltuk a dolgot, ez van odakinn, ezzel kell számolni. Mindemellett tök jó élmény volt, szóval én ajánlanám mindenkinek, aki szereti a jó burgert, és van rá lehetősége.

Elérhetőség: https://www.salvationburger.com

Cím: 230 E 51st Street New York

FIGYELEM! MEGALAKULT A BURGERIMÁDÓK TÁRSASÁGA FACEBOOK CSOPORT - A LEGFRISSEBB HÍREK A HAMBURGEREK VILÁGÁBÓL - CSATLAKOZZ TE IS A KÉPRE KATTINTVA!

bit.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr5412478827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

epitkezes1 2017.05.08. 06:47:37

a classic az első képen kifejezetten fura sapkásan néz ki. az utolsó kép viszont egyszerűen tökéletes. kár, hogy innen "magyarból" esélyünk sincs leellenőrizni :( másfelől viszont van itthon is jópár baromi jó burger :)
köszi a beszámolót! Holnap akkor hambi lesz ebédre az tuti.. :)
süti beállítások módosítása