Burger Blog

BpBurger (210) - Spirit Food

2017. január 26. Jancsa Jani

Aki azt mondja, hogy volt már egyszer a Spirit Food a blog hasábjain az nem téved, azonban most egy másik helyen, ámde azonos ízekkel támadnak a burgerek és bagettek - én pedig erre az új lokációra látogattam el.

2017-01-16_16_43_04.jpg

A helyszín nem más, mint a Szentendrei út, egy környék, melyet minden régivágású burgerfanatikus jól ismer. Itt üzemelt régen a Flott, most azonban a már fentebb említett Spirites jóságokat lehet kérni.

2017-01-16_16_45_53.jpg

A metódus változatlan: kapsz egy cetlit, és azon ikszeld be, hogy mit szeretnél a burgerbe, mintha nem lenne holnap. Én egy klasszikusabb variációra mentem rá, nézzük is meg rögtön, hogy muzsikált.

2017-01-16_16_43_49.jpg

Zsömlénk egy kicsit sósabb irányabb húz, de jól áll ez neki, pont úgy, mint a könnyed állaga is. A húspogácsa a vékonyabb fajtájúak közül való, de mivel nem száraz, ez totálisan rendben van. A többi belevaló is rendben teszi a dolgát, korrekt ízvilág, ahogyan azt kell.

2017-01-16_16_52_08.jpg

A helynek több vonzereje is van a burgeren kívül, a másik ilyen például a bagett, amely egészen példásan túlpakolva érkezett ki hozzám. Miután leettem a kissé túltolt (de amúgy teljesen finom) káposztasaláta-réteget, szembejött a szendvics lelke, a lassan, omlósra sült, majd grillezett sertéshús is, ami pont annyira jó volt, mint amennyire annak hangzik. Az egész egy ropogós bagettben lelt menedéket, azt hiszem sült hagymával, és az obligát zöldségekkel egyetemben.

2017-01-16_16_44_01.jpg

Relatíve ritkán van olyan, hogy a köretekre és a szószokra több jut, mint egy bekezdés, de most ez volt a szituáció. Kezdjük például az abszolút randikiller Spirit burgonyával, ami egy vastagabb típusú hasáb, rajta lilahagymakockákkal - nem tudom ezt ki és miért találta ki, de ha olyanok vagytok, mint én, azaz szeretitek mindkettőt, akkor ez is be fog jönni. Aztán érkezett a rántott camembert falat, valamint a valahonnan igencsak ismerős chicken nuggets - mindkettő bizony elég korrekt helyezést ért el a snackek nagy listáján.

2017-01-16_16_46_55.jpg

A végére maradt a legjobb: a szószok. Kezdésnek ajánlom a Hannibalt, mely rögtön Belgium bármelyik sült krumplizójába repít minket, és függőséget is okoz egyben. Ha még választotok, akkor legyen az édes hagymás majonéz, a Texas (csípős barbecue), valamint az Andalúz, ami egy fűszeres mustárt takar - szeretni fogjátok.

2017-01-16_17_11_49.jpg

Amit még nem mondtam, hogy burgerezőtől szokatlan módon itt a klasszikus kocsmahangulat is megjelenik, ugyanis van csocsó, biliárd, valamint csapolt belga meggy (Bellevue) és búzasör (Hoegaarden) is; szóval a kajálás előtt, vagy még inkább utána lehet egy kis szolid testmozgás is végezni.

2017-01-16_16_44_15.jpg

A tetszés szerint összerakható burgerek 1490-be kerülnek, a bagett pedig 1200-1300 körül mozog. Ha pedig lusták vagyunk kimozdulni is, akkor online is rendelhetünk a Spirittől - de ha rám hallgattok, akkor tesztek egy személyes látogatást a helyszínre.

Elérhetőség: https://www.facebook.com/Spirit-Food-172767679479681

Cím: 1032, Szentendrei út 30.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr8212155581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Köldök_szösz 2017.01.27. 13:18:55

Komolyan mondom szinte tök ugyanolyan burgert csináltam itthon ma, házilag.
Talán a hús még nagyobb is volt benne :\

Michel Djerzinski 2017.01.27. 13:18:59

lokáció, rámenni, obligát - engem irritál ez a nagyvárosi, modoros affektálás. A helyet mindazonáltal megnézem majd, kösz.

lhamo 2017.01.27. 13:19:02

Csk 1 kérdésem lenne, a facsén miért teszi a térkép a Szentendrei út 30 számot a Lajos utcára a Kolosy térnél?????

epitkezes1 2017.01.27. 13:19:03

végre valami az óbudai oldalon! YEAH ! muszáj lesz tesztelni. arrafele éhinség van..

2017.01.29. 18:44:01

Ez a hely eredetileg a Kolosy tér 2. alatt volt, nem? Avagy valami félrement. Akkor hogy is van ez? Elköltöztek?

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2017.01.29. 18:44:58

@lhamo: @...elmúlik...: most mar a szentendrein van, régen volt a kolosyn.
süti beállítások módosítása