Burger Blog

BpBurger (209) - Firpo Burger

2017. január 09. Jancsa Jani

Nem is értem idáig hogyan kerülhette el a hazai burgerszcénát a hagymás babos burger, ami ugye az Isten nyugosztalja Bud Spencer (és Terence Hill) nevével fonódott egybe. Nos, most egy új burgerező nem csak az étlapra tűzte, fel is vette a legendás szereplő filmbéli nevét.

2016-12-27_13_30_04-1.jpg

A hely maga az Üllői úton található, de még a Nagyvárad tértől innen. A beltér felét ottjártamkor még kicsit pofozgatták, de alul simán le tudtam ülni, és szemügyre venni a kínálatot. Természetesen a névadó burger sem maradhatott ki, de ezen felül is találtam érdekességeket.

2016-12-27_13_15_39.jpg

A burgereket kétféle méretben lehet kérni (12 dkg vs. 22 dkg), én, mivel többet is szerettem volna kóstolni, a kisebbre szavaztam. A konstrukciók egy újságra hajazó papírtasakban érkeznek, hangulatot teremtve már ezáltal is a nagyon pofásan kinéző burgernek. A zsömle egy kicsit a klasszikus puffancsra hajaz, totálisan jó ízvilággal.

2016-12-27_13_31_04.jpg

A Charlie Firpo burger húspogácsája vékonyabb fajta, szaftos, ízletes. A hagymás babot a srácok egy kicsit továbbgondolták, és megbolondították egy kis szalonnával, meg füstösséggel - gyakorlatilag ez így magában a hússal együtt el is viszik a prímet, és lecsapnak ezzel egy eddig fennhagyott ziccert.

2016-12-27_13_33_53.jpg

Ami még felkeltette a figyelmemet, az a Székely burger, benne miccsel, ami ugye többfajta hús keveréke, fűszerezve, és kisütve grillen. Ebből magában és a burgerben is kóstoltam - előbbit tálon lehet kérni mustárral, lilahagymával, savanyú uborkával, és zöldségekkel; és lényegében ez megy a burgerbe is, csak ott nem kis rudacskák kerülnek a zsömlébe, hanem egybegyúrva megy bele a miccs. Na, ez amilyen egyszerű, olyannyira nagyszerű, a hús finom fűszeres, külsején vékony ropogós kéreg, a mustár laza csípőssége tök jól megy hozzá, a zöldségek pedig kiváló háttért nyújtanak.

Végül ránéztem még egy tortilla-tekercsre, ami több ponton is megragadott: egyrészt a külseje ropogósra volt grillezve, másrészt a belsejében a grill csirkemell, a sajtszósz, és az egyéb belevalók egy tökéletes egységbe foglalták ezt a jó kis eledelt.

2016-12-27_13_46_48.jpg

A kis burgerek 950-nél kezdődnek, a tortillák is egy ezresért vannak, de az olcsóbb árak ellenére a minőség több, mint szuper. Bár a klasszikus belvárostól ez egy kicsit kintebb lévő hely, én azt mondom, mindenképp megér egy látogatást - vagy ha nem, akkor rendelni is tudtok!

Elérhetőség: https://www.facebook.com/FirpoBurgerBp

Cím: 1091, Üllői út 115.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr2212110821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2017.01.09. 19:35:58

Au-au-au!

"Mindent _lebíró_ akaratot!" Nem legyőző!
Újrafesteni! :)

Void Bunkoid 2017.01.09. 19:36:05

Nyamnyam. Jól néz ki.

Kis rövid burgertörténelmi vicces tény, hogy a hús ledarálása (illetve akkor még apró miszlikre aprítása késsel), befűszerezése, és rácson illetve nyáron tűz fölött megsütése arab-perzsa találmány, ők eredetileg inkább nyárson sütötték, és (sis) kebab néven emlegették. Aztán átvették a törökök, ők már forgó nyárson is sütöttek ilyesmiket, ezt nevezik döner kebabnak. Végül a törökök a 15-16. század folyamán elfoglalták fél Európát, így egy rakás balkáni nép átvette a kajáikat, ámbár ők már inkább csak rácson vagy valami sütőfelületen sütötték meg (a szerbek ugye csevap, a székelyek illetve románok miccs néven, a bolgárok még ennyit se szaroztak, ők ugyanúgy kebabnak nevezik) a kis darálthúsból hengergetett rudacskákat.

Érdekességképpen, először mi magyarok készítettünk először rúd helyett golyó vagy pogácsa alakúra formázott sült darálthúsokat, a jó öreg fasírtot - tőlünk ment tovább a németekhez, akik szintén önálló húsételként, "hamburgi steak" fantázianéven készítették el. Végül a 19. század elején kivándorló németek meghonosították a dolgot az USA-ban is, ahol ugye már akkor is a nép jórésze valami megmagyarázhatatlan okokból irtózott a késsel-villával evéstől (ez amúgy máig fennáll náluk...), így inkább két cipószelet közé lökték a húst, éééés máris megszületett a ma már ismert hambiváltozat :)

Zoblood 2017.01.12. 04:07:19

Egyik legjobb bucit:) Párommal nagyon szeretjük. A Firpo burger és a görög tortilla isteni.
süti beállítások módosítása