Burger Blog

BpBurger (203) - Holy Cow

2016. november 25. Jancsa Jani

A budapesti burgerezők érésének egy következő fontos lépése, amikor már működő helyek húzzák le a rolót, hogy a helyükbe valami még jobb, izgalmasabb lépjen. Így történt ez a 13. kerületben is, ahol a K-208 helyén nyílt meg a Holy Cow.

2016-11-14_18_06_52.jpg

A beltér ennek a szellemében sokat nem változott, nyilván kapott pár dizájnbéli pofozást, de az alapjai ugyanazok maradtak. Fontos még megemlíteni, hogy a hely Szabadfi Szabolcs oldalprojektje, akit a város a Panificio il Basilico pékség és étterem kapcsán ismerhet; valamint, hogy az étterem minden lehetséges ponton igyekszik bio és organikus lenni, ami egy elég jó törekvés, ha a nagy képet nézzük.

2016-11-14_18_03_53.jpg

Az új kínálatból rögtön kétfajta burgerre mentem rá. Az első volt ezek közül a névadó Holy Cow, amely esetében a zsömle le lett cserélve briósra, és ebbe kerültek bele a dolgok. Azonfelül, hogy vizuálisan hozott egy kis felfrissülést, ízben is tök jól ment az édes vonal a sóshoz.

2016-11-14_18_05_36.jpg

2016-11-14_18_05_51.jpg

Ennyinél azonban még nem állt meg a dolog; ugyanis a tökéletesen elkészített húspogácsára került egy ízletes sült sonka, provolone sajt, valamint folyós tükörtojás adta meg a kvintesszenciáját a burgernek.

2016-11-14_18_19_34.jpg

2016-11-14_18_21_20.jpg

A következő burger Piszok Disznó névre hallgatott, és egészen addig találgathatjuk, hogy miért is ez a neve, amíg elénk nem kerül a darab: hát emberek, itt a zsömle lett malac formájúra alakítva! Elképesztően jópofa, már megadja a hangulatot.

2016-11-14_18_06_30.jpg

Ha ennyi még nem lenne elég, akkor elég belesnünk a husi belsejébe, hogy meglássuk: az bizony egy sajttal és sonkával töltött verziót takar - azt hiszem, nem kell nagyon ecsetelnem, hogy mennyire jó gondolat ez; ráadásul a kivitelezés is hibátlan.

2016-11-14_18_07_03.jpg

2016-11-14_18_09_14.jpg

Köretnek házi vágású sült krumpli érkezett, szintén házi ketchuppel - a hasáb jó volt, de nem egetrengető, ami sajnos a hazai krumplik minőségbeli ingadozását tekintve nem meglepő.

2016-11-14_18_06_34.jpg

2016-11-14_18_06_10.jpg

Árak tekintetében 1200-2200-ig mozog a lista, ami tekintve az összetevők és a kreativitás szummáját, egyáltalán nem vészes. A Holy Cow új színt, ötleteket, és játékosságot hoz a budapesti burgeréletbe, ami a sok befeszült üzlet után egy üdítő kivétel. Az, hogy a környéken meg amúgy sincs jó burgeres, végképp az ő malmukra hajta a vizet, szóval csak így tovább!

Elérhetőség: https://www.facebook.com/holycowburger

Cím: 1137, Katona József utca 2.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr2711989336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2016.11.25. 13:28:56

Jani, a K-208 kapcsán jutott eszembe, hogy a Burger Card honlapján frissíteni kellene az elfogadóhelyek listáját, nincs benne az új Bamba, de ott a K-208, stb.
süti beállítások módosítása