Burger Blog

Visszatérés a Prositba

2016. november 05. Jancsa Jani

Itt az ősz, a Deák tér pedig felpezsdül, hiszen jönnek a hűvösebb esték, a falakról meg kopik le a festék. Nem úgy a Prositban, ahol megújult étlappal, és utcai bódéval várják a jónépeket!

14958630_1251829031542529_173683768_n.jpg

Ha nincs kedvünk betérni, a street foodra hangolt ételeket kinn is tudjuk kérni, ekkor elvihető verzióban, papírtálcán kapjuk meg a falatokat. Mi most beültünk, és egy lukulluszi zabálást rendeztünk - mutatom is, hogy mik fogytak.

2016-11-01_16_11_16.jpg

Mivel is kezdjük - naná, hogy a burgerrel! Kétfajta verziót kóstoltunk: az egyik a klasszik, a másik pedig a füstölt kacsás kódnevet viselte. A zsömle házi gyártmány, egy icipicit tömör, de finom, vajas ízvilágú, ráadásul remekül pirított. A húspogácsa benne mesteri, csakúgy, mint a többi feltét is. A kacsásban ez ráadásul dupla proteint is jelent, ugyanis a marhán felül jön be a képbe az eszményien füstös kacsaszeletek - ezt úgy magában is el tudtam volna eszegetni.

2016-11-01_16_37_29.jpg

Ezután jött két pulled, azaz szálaira szedett szendvics, egyikben sertéssel, a másikban pedig marhával. Előbbi kicsit zsírosabb, másik jellegéből adódóan szárazabb, de mindkettő tökéletesen ízes történet. A kifli szintúgy szuper, ropogós péksütemény, további feltétként pedig káposztasaláta is szerepelt még benne - egyik legjobb kaja volt a vacsora folyamán.

Kaptunk még egy pár sült kolbászt, amely sokkal jobb ízű volt, mint amilyet a külseje ígért, ennél rosszabbat azt kell mondjam, soha ne együnk. Hozzá püré, valamint káposzta érkezett, a klasszikusok jegyében.

2016-11-01_16_35_45.jpg

Kóstoltunk egy pizzát is, vékony, ámde ízletes tésztájával ezt is csak ajánlani tudom.

2016-11-01_17_18_42.jpg

Desszertügyileg egy sajttortát ettünk - legalábbis papíron, mert ennek sok köze nem volt az eredetihez, valamint profiterolt bianco és nero formában, ami pedig iparosmunka, de azok közül legalább a jobb fajta volt.

2016-11-01_17_18_53.jpg

A burgerek 2450, a szendók 2000 alatt, a pizza 2400 körül - nem az olcsóbbak közül vannak az árak, de nyilván a környék ezt diktálja. A Prositra továbbra is igaz, hogy bár turistákkal gazdagított a környék, de azért lehet jó ételeket tuti sörökkel vagy borokkal fogyasztani.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr4711928337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bl4ze 2016.11.08. 14:11:14

Kicsit túlárazottnak érzem....
süti beállítások módosítása