Burger Blog

Perte Bistro, Székesfehérvár

2016. szeptember 30. Jancsa Jani

Székesfehérvár érdekes helyzetben van: bár nincs nagyon messze a fővárostól, azért szépen lassan igyekszik kialakítani a saját kis gasztrorészlegét. Most a történelmi belvárosban jártam, hogy felfedezzem, milyen burgert találok itt.

2016-09-12_18_21_40.jpg

A Perte egy tök jó kis helyszínen található a sétálóutcában, és a terasz mellett a beltere is ugyanennyire hangulatos, barátságos, tényleg olyasmi, amit a bisztró elnevezés után várnánk.

2016-09-12_18_47_16.jpg

Délidőben menüzhetünk, kérhetünk az a la carte étlapról, a magyar konyha klasszikusai is megtalálhatóak; illetve van egy snack jellegű tábla is mini lángossal, pizzarúddal, és kencékkel - én ez utóbbiról húztam be a hamburgert, hát mi mást.

A rendelésem hamarosan meg is érkezett egy fatálcán, rajta az inkriminált szereplővel, meg pár másik feltéttel. A sült krumpli steak burgonya, hozzá bbq szósz - hozzák az elvárhatót. A káposztasaláta ezzel szemben említésre méltó tétel, frissítő, ropogós, ebből bírtam volna még eszegetni.

2016-09-12_18_22_24.jpg

A burger zsemléje egy retro jellegű darab, egy kicsit eltúlzott mérettel. A benne lapuló húspogácsa kellemesen fűszerezett, és teljesen átsült - nem a minimalista iskolát követi, de nyilván nem is ez a cél jelen esetben.

2016-09-12_18_23_31.jpg

Feltétek terén kapunk bele természetesen ráolvasztott sajtot, ropogós bacont, valamint az obligát zöldségeket: saláta, paradicsom és lilahagyma a hű társak jelen esetben.

2016-09-12_18_28_33.jpg

Desszertnek egy valódi klasszikust a túrógombócot választottam, és ebben sem kellett csalódnom: három gömböc érkezett, omlósan-édesen, tejföllel, pont úgy, ahogyan azt az ember elképzelné.

2016-09-12_18_52_19.jpg

A Perte burgere 1790 forintba kerül mindenestül, ami szerintem helyben nézve sem egy vészes sztori. Az étlap többi tétele is elegendő okot ad arra, hogy az ember betérjen, szóval én azt mondom, ha erre jártok, tudjátok merre kell menni!

Elérhetőség: https://www.facebook.com/pertefehervar/

Cím: Székesfehérvár, 8000, Lakatos u. 2

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr7811746863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.10.01. 08:05:48

a bacon mi a rossebbért nem lehet szalonna?:) vagy ha bacon-ként írod a sajt miért nem cheese? :))

Tycho.Brache 2016.10.01. 08:06:11

Valld be, hogy négy elemit végeztél csak, és akkor nem fog senki gyökérnek nézni, hogy Fehérvár esetén le mersz ilyet írni, hogy a történelmi belváros - ha lehet ilyenről beszélni.
Hát hol a bánatban lehet annál több történelem, mint Fehérváron, Szent István városában, amit 972-ben alapított Géza, ahol több tucat királyt koronáztak és temettek, ahol a világ második írott alkotmányát adták ki hét évvel a Magna Carta után, és ami az Árpád-korban a korabeli Párizzsal és Béccsel volt azonos méretű, lakosságú és gazdagságú város. Arról nem beszélve, hogy a kiváló hamburgeredet a Szent István által alapított és építtetett egykori koronázótemplom sarkától 15 méterre etted. Ha már egy hamburgerért képes vagy ellátogatni egy városba, esetleg körül is nézhetnél és tájékozódhatnál, hogy hol jársz. Segíti az emésztést!

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2016.10.01. 08:08:16

@je suis chauve: mert a szalonna lehet fehér szalonna, zsírszalonna, császárszalonna, stb. A bacon az bacon. Vagy ha szeretnénk, bakonyi szalonna :P
@Tycho.Brache: kettő volt csak :(( amúgy jogos a dolog, javitottam is ;)
süti beállítások módosítása