Burger Blog

BpBurger (190) - PostBistro

2016. július 05. Jancsa Jani

A Moszkva téri felújítás magával vonzotta azt is, hogy kellett már ide valami jó kis szabadtéri, kiülős helyszín is. A régi posta épülete adott, és amellett helyezkedik el mostani tesztünk alanya is.

2016-06-30_20_08_26.jpg

Persze a dolog több ponton is trükkös. Egyrészt miért bisztró egy szabadtéri iszogatós hely, másrészt pedig nem is hirdetik, de elég jó kis kaják vannak terítéken. Ha benne vagyunk a burgerkörökben akkor ismerős arcot találunk a lenti faszenes grill mögött, mégpedig Bákonyi Lalit, akit például anno Garibaldi Bisztrós pályafutásáról ismerhetik a blog olvasói.

2016-06-30_18_40_59.jpg

Két jófajta szendvicset kóstolam, az első ezek közül egy barbecue konfitált oldalasos volt. A helyszínen egy faszenes és egy gázgrill, valamint két kontakgrill teszi a dolgát, így kötve össze múltat és jelent, éhes embert és szakácsot. Az oldalasra megy némi konfitált hagyma is, és az egészet közrefogja egy jó kis házi zsemle, semlegesebb ízvilággal, és tök jó textúrával.

2016-06-30_18_54_20-1.jpg

2016-06-30_18_54_34.jpg

Ennyinél amúgy még nem áll meg a történet, kerül bele ugye bbq-szósz, illetve egy kicsiny mustár is, valamint igen fontos pont, hogy egy kevés húsalatti zsíradékon pirul meg a lyoni hagymával nem kicsit megkínált zsemle. Az ízvilág tökéletes, az utolsó falatig el is fogyott mind.

2016-06-30_20_15_49.jpg

A burger húspogácsája marhaszegy és faggyú kombinációjábó tevődik össze, 15 dkg-s, és boldog egyetértésben süldögél szépen a faszenes grillen a baconök mellett. A zsömle ugyanaz és ugyanúgy is pirul, viszont ami speckó, hogy a húsra kerül egy reszelt sajtmix is, mégpedig nem is akárhogyan, mivel igen erőteljes, telt ízvilágú kombót sikerült összehozni.

2016-06-30_20_08_34.jpg

A zöldségvonal nincsen túlspilázva: savanyú uborka, valamint fehérhagyma megy még bele, és bizony így elég is az összeállítás, ugyanis a füstös ízhez, és a kellemes marhahúspogácsához, valamint a ráolvadt sajthoz sokkal több nem is kell - kiváló darab egy jó sör, vagy fröccs mellé.

2016-06-30_20_09_04.jpg

2016-06-30_20_09_52.jpg

A burger és a szendvics ára 1500 magyar forint, ami egy no brainer, menjetek és egyétek, már csak azért is, mert a következő egy hétben még tuti lesz, de azután a dolgok újraszerveződnek, szóval mihamarabbi kóstolásra fel!

Elérhetőség: https://www.facebook.com/PostBistro

Cím: 1012, Várfok utca 22.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr98857566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

isvaen 2016.07.05. 15:49:03

megkóstoltam pár hete. közepes ízvilága volt, a zsemle két lépcsőfokra volt a száraztól, a hús íze sem okozott agyvérzést. közepes, már-már standard burger, ami túl volt árazva. nekem csalódás volt.

baron 2016.07.05. 17:32:54

de az a husi az nagyon nyers.....
süti beállítások módosítása