Burger Blog

BpBurger (188) - High Note Sky Bar

2016. június 21. Jancsa Jani

Noha a tetőbárok evolúciója egy ponton stagnálásba kezdett, azért vannak olyan helyek, ahová érdemes felmenni, mivel jó a kilátás, fancy a környezet, és még jó burgert is lehet kapni. Most is egy ilyen bárban jártunk.

2016-06-17_18_36_17.jpg

Azt hiszem, abban mindannyian megegyezhetünk, hogy a Bazilika elég jó háttér, legyen szó evés-ivásról, vagy csak sima nézelődésről. Ezzel, meg a lenti turbódizájnos hotel-lobbiban való kezdés után meg is lett rendesen alapozva a kezdés, így már egy fokkal nyugodtabban tudtuk a koktéljainkat szürcsölni, valamint konstatálni, hogy a budai Vár közelebb van (azaz más perspektívában), mint hinnénk.

2016-06-17_19_21_52.jpg

Az étlap egy burgert tartalmaz, mely kacsából készül, és ha azt is elmondom, hogy Ferencz Gábor, az Opus volt séfje felel érte, akkor bizony kontextusba lett a dolog helyezve minden burger-értőnek. A koncepció amúgy ismerős lehet már az említett jazz klub korábbi étlapjáról, de azért egy kevés finomhangolást alkalmaztak rajta.

2016-06-17_18_53_02.jpg

Köretként még mindig petrezselymes gnocchi érkezik, ami ugye a kacsa egyik legjobb barátja - nem egy klasszikus és megszokott köret, de annál jobb.

2016-06-17_18_52_41.jpg

A zsömlekérdés mellett nem tudok szó nélkül elmenni, ugyanis szintén házi, és túlzás nélkül mondom, hogy az egyik legjobb darab, amit enni lehet. Szerintem egy vajgyár éves termése mehetett bele, észbontóan lágy, az édesebb vonalat követi, mégis a pirítás miatt ropogós a belseje, és ízvilágra csillagos ötös.

2016-06-17_18_54_36.jpg

Odabenn a kacsa kellemesen hozza azt, amit kell, finom darab. Emellett található még benne káposztasaláta, jégsali, paradicsom, és paprika, ami ugye totál nem egy klasszik koncepció része, viszont mivel nincs túlmelegedve, itt teljesen elfogadható, ráadásul finom is a zsömlével majszolva.

2016-06-17_18_56_50.jpg

A burger ára az egyedüli gyenge pontja, ugyanis ezt a konstrukciót közel négyezer forintért lehet megkapni, ami azért elég combos, viszont a háttér és az étel totálisan kárpótol érte.

Elérhetőség: https://www.facebook.com/highnoteskybar

Cím: 1051, Hercegprímás utca 5.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr458828852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FF 2016.06.22. 10:46:43

Itt dolgozom a Sas utcában, imádom a kacsát, no, gondoltam olvasás közben, hát megnézem munka után.
Aztán elértem a cikk végét. Néééégyezer? Egy burgerért?

bonebear · http://cinca.blog.hu 2016.06.22. 10:46:45

Ennyi pénzért lehetne kicsit nagyobb is.

2016.06.22. 11:37:57

Ár érték arányban ez a legszarabb hamburger.
Ha a panoráma (bazilika kupola fél órán át, LOL!!!) "kárpótol" a magas árért, akkor jól lehúztak apafej!

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2016.06.22. 15:40:23

Srácok, ez 13€. Rómában a leggagyibb pizzabárban 5 euróért fos helyen kapsz egy kisebb pizzát és egy fél literes ásványvizet. Ha szerencséd van, akkor a közelben lévő téren található szökőkút lépcsőjén még találsz is helyet, hogy le is tudj ülni valahol..
Persze, 4000HUF sok egy burgerért, de évente egyszer ki lehet bírni.

majdazténtudom 2016.06.22. 19:00:38

Én egyszer voltam a helyen, nem az én világom úgyhogy nem vágyom vissza, de ezzel együtt is azt mondom, nagyon jól meg van csinálva, és iszonyat menő az elhelyezkedés: egy helyben állva belátod a város nevezetességeinek kb 2/3-át. (nem, nem csak a bazilika kupoláját)
A városban az igazán jó burgerek vagy bármi jobb kaja 2-2,5 körül van. Akinek bejön ez az életérzés, annak szerintem a +1500 egyszer-egyszer tökre nem vészes. Akinek meg nem fekszik ez a (nekem felszínes meg kicsit sznob) világ, az ne menjen oda.
süti beállítások módosítása