Burger Blog

Vendégpost - Fald fel Amerikát újratöltve

2016. június 15. Jancsa Jani

Pont 2 év telt el az előző vendégpostom óta, és most ismét úgy alakult, hogy hosszabb időt töltöttem az Egyesült Államokban, ahol sikerült pár érdekes helyen ennem, melyet Burger pápai áldással meg is osztok most veletek. Utunk során 5 várost (Chicago, Toronto, New York, Washington DC. és Miami) érintettünk, valamint Toronto révén némi bepillantást nyertünk a kanadai konyha rejtelmeibe is, ami azonban nem sokban különbözik az USA-tól. A cikkben nemcsak burgerekről lesz szó, mert bármennyire imádom én is őket, 3 hétig nem lehet burgeren élni, sőt most, hogy hazajöttem, valószínűleg legalább egy hónapig nem fogok burgert enni (Révész Gábor írása)

popeyes_4.JPG

Chicago

Chicagóban egy kedves gyerekkori barátomnál, Dávidnál laktunk, aki már előre felkészített arra, hogy ez az USA gasztronómiai fővárosa – és tényleg, talán New Yorkban sem látni annyi éttermet, mint a szeles városban. (Egy kis kint hallott érdekesség, hogy a szeles város megnevezés nem az időjárásra vonatkozik, hanem inkább arra, hogy a politikai szelek mindig erősebben fújnak Chicagoban, mint az USA többi városában).

Első megállónk nem is egy burgeres lesz, hanem a Portillo’s hot dogos. A sikertörténet 1963-ban kezdődött, amikor Dick Portillo megnyitotta kicsiny hot dogos standját, mely ma már 41 étteremmel várják a hot dogok szerelmeseit. Az étterem remekül kialakított, a berendezés mai szóval retro - itt ugyanakkor úgy tűnik, hogy tényleg a 60-as évekből maradt meg sok berendezési tárgy, valamint sok szokás is. Például ugyan van sorszám a rendelésen, de azt egy ósdi hangosbeszélőn rikkantják el, ha elkészül az ebéded, így sajnos nem nagyon lehet hallani a számokat, ami okoz is némi kavarodást.

portillos_4.JPG

portillos_5.JPG

Nem bonyolítottuk túl a rendelést, 2 hot dogot, 1 chili-t, valamint egy krumplit és egy üdítőt rendeltünk, melyért 15$-t fizettünk, ami Chicagóban olcsónak számít. Összehasonlításul előző este a Cubs baseball meccsen egy ehetetlen hot dog-ért fizetett Dávid barátunk 8$-t, ami még a sportpálya felár mellett is túlárazott. A hot dog remek volt, a szokásos hozzávalókon kívül volt rajta relish (aprított uborkás szósz) és savanyú paprika. Részemről annyi kritika merült fel, hogy a kifli nekem kicsit puha volt, de az USA-ban ezt így szeretik. A chili jó volt, de semmi extra, a jó öreg Wendy’s gyorsétterem chilijével volt egy szinten. Aki Illinois államban jár mindenképp egyen egy Portillo’s hot dog-ot, nem fogja megbánni. 

portillos_6.JPG

portillos_7.JPG

Chicago híres még a deep dish, azaz a vastag tésztás valódi amerikai pizzáról, így hát vendéglátóink és a Google ajánlására felkerestük Lou Malnati’s egyik pizzériáját. Nem térnék ki részletesen a hely történetére, de ez sem mai darab, így ma már franchise-szerűen több helyen is megtalálhatóak Chicago szerte pizzériáik. Az egész út alatt nem nagyon ettünk rosszat, de az a pizza sajnos az volt. A tészta vastag volt, ahogy vártuk, de sajnos emellé ízetlen is. Ugyanez mondható el a jellegtelen paradicsomszószról és a sajtról is. A többiek vékonytésztás pizzája sem volt valami maradandó, de legalább ezt is kipróbáltuk. Lehet mi fogtunk ki rossz napot, mert amúgy a hely tele volt. Véleményem szerint azonban itthon a legtöbb pizzéria simán lepipálja az öreg Lou-t. 

lou_manett_1.JPG

lou_manett_2.JPG

Már biztos azt hinnétek, hogy burgert nem is ettem, pedig ez természetesen nem igaz. Jöhet is az első burgeres, a Chick-fil-A. A nem túl jó szójátékból kitalálható, hogy egy csirkés burgeres helyről lesz szó, ahol minden a csirkéről szól. A hely kicsit feljebb pozícionálja magát, mint az itthon jól ismert KFC. Egy Chicken Deluxe menüt ettem, ami egy csirkemelles burgert, rácsos krumplit és üdítőt tartalmazott. A burger frissen rendelésre készült, a panírozott csirkemell forró volt, a sajt ráolvadt, a zöldségek és a szószok is rendben voltak. A menü 7,75$-ba került, ami ár-érték arányban kint jónak számít. Részemről a Chick-fil-A csirkéje ebben a csatában felülmúlta Sanders ezredest. 

Chicagoban ettünk még persze máshol is burgert (pl. első este kényszerűségből egy remek McDonalds-ban sikerült vacsorázni), de ezekről nem írnék. Talán majd a Wendy’s-ről fogok pár szót ejteni a későbbiekban, hiszen ott sikerült többször is megfordulni, és ismét nem okozott csalódást.

Toronto

Torontóba egy hosszú buszút után fáradtan érkeztünk, ahol szerencsére kiderült, hogy szállodánk pár szász méterre esik a helyi evőutcától, így kedves gimis osztálytársam, Rita tanácsát megfogadva elmentünk a Burger Priest-be. Reménykedtünk, hátha a Burger Pápa keze Torontóig is elér, és végre ehetünk egy jó marhaburgert. Hát az egyház keze tényleg sokáig elér, mert bizony itt is remek burgerrel etetik az éhes nyájat. Nem bonyolítottam túl a rendelést, egy sima sajtburgert ettem sült krumplival és üdítővel. A hús szaftos és finom volt, a sajt nem mű sajt volt, hanem valódi jóféle cheddar – ez a burger nagyon egyben volt és még az árára sem lehetett panasz 5,79 kanadai dollár volt, amire persze rájött még a köret és az üdítő. 

Kanadában se maradhatott ki a Wendy’s, mivel Rita volt oly kedves és elvitt minket a Niagarához, így a remek vízesés után a Niagara Falls-ban taláható Wendy’s gyorsétteremben ebédeltünk. A Wendy’s árban szinte ugyanannyi mint a McDondald’s és a Burger King, de minőségben jóval felettük áll. Én leginkább a chili miatt járok oda, amit még anno az Oktogonon meglévő éttermükben szerettem meg gyerekként, de a burgerjeik is jobbak a versenytársaiknál. Persze csodát senki se várjon itt, ez nem gourmet burgerező. 

Egy amerikai út elképzelhetetlen egy jó steak nélkül, így ettem is egyet a The Keg-ben. Ez egy kanadai steakhouse lánc, amit itthon talán a Friday’s-hez tudnék hasonlítani, azonban annál jóval elegánsabb hely. Maga az étterem kívülről semmi extra, talán az lehet kicsit furcsa, hogy nincs rajta egyetlen ablak se. Belül elegáns félhomály fogad minket, de a saját asztalunk jól meg van világítva, a szomszéd asztalnál ülőket viszont már kevésbé lehet látni. Ezzel elérik, hogy a nem kicsi étteremben is azt érezzük, mintha csak mi lennénk ott.

Hárman vacsoráztunk, a főételek előtt kaptunk egy kis forró kenyeret némi vajjal. A hölgyek a kiadós Wendy’s ebéd után nem vitték túlzásba a vacsorát, barátnőm egy Cézár salátát evett csirkével, Rita pedig egy hagymalevest. Egyik ételre se érkezett panasz, mindkettő remekül nézett ki és hatalmas adag volt. Én egy Teriyaki Sirloin (hátszín) steak-et ettem, ami 27$-ba került és remek volt, természetesen a sütési fokozatra való rákérdezés nem maradt el, így egy kiváló medium well-re sütött steaket ehettem, köretként pedig baconos krumplipürét némi grillezett paradicsommal és zöldbabbal.

Utolsó Torontói esténken kissé céltalanul sétálgattunk a belvárosban, amikor belefutottunk a Popeye’s nevű gyorsétterem egyik tagjába, ami New Orleansból, Louisiana államból indult világkörüli útjára (én az USA-n és Kanadán kívül még Törökországban találkoztam Popeye’s-el). A déli államokban imádják a sült csirkét, ennek a láncnak is ez a fő profilja.

Egy 3 db-os combot ettem, ami 3 db rántott csirke mellett, egy forró bucit, káposztasalátát és üdítőt tartalmazott. A csípős panír remek volt, a káposztasaláta hozta a kötelezőt, talán a külön tálalt buci nem tett hozzá sokat, mivel azonban már ekkor is untam az állandó sült krumpli köretet, így örültem is, hogy az kimaradt. A kirakott táblák szerint a husit 12 órán át pácolják, ami érződött is rajta. Remek volt, összességében bőven megérte a 9,5 kanadai dollárt ez a vacsora. Az étteremben még a csirke mellett tenger gyümölcsei is vannak, de azt bevallom, nem mertük kipróbálni

New York

Utunk során New York volt az egyedüli város, ahol mindketten jártunk már, így itt muszáj volt visszatérni 1-2 régi, korábban már kipróbált, kedves helyhez. Az első ilyen a Schnipper’s volt. Az éttermet itthon talán a Vapianohoz tudnám hasonlítani, bár a választék megmarad a klasszikus amerikai vonalon. Egy cézár salátát és egy klasszikus BLT (bacon, lettuce, tomato) szendvicset rendeltünk, mely után kaptunk egy hasonló szerkentyűt, mint a Vapianoban. A poén az volt, hogy a kis szerkezetre rá volt írva, hogy tedd le az asztalra és várd, hogy a rendelésed csoda módjára megtaláljon. Így hát mi is vártuk a csodát . És a dolog működött, 10 perc múlva egyszer csak érkezett egy kedves srác és letette az asztalra a szendvicset és a salátát. Az ételekről sok szót nem ejtenék, a Cézár saláta Amerikában nem az itthoni majonézes szörnyűség, hanem a valódi öntet van rajta, a BLT szendvicsben pedig remek sült bacon és friss zöldségek. A hely semmi extra, de egy olcsóbb new yorki étkezésre tökéletesen alkalmas. 

A következő helyet még az út tervezése során találtam, amikor a legjobb new yorki burgeresek után kutattam – a hely neve Umami Burger (az umami az ötödik íz, bővebben a wikipédia szócikke segít: https://hu.wikipedia.org/wiki/Umami). Ezen burgeres is már több lokáción elérhető, én eredetileg egy nyugisabb brooklyni helyen akartam enni, végül azonban a belvárosban futottam bele az egyik egységbe egy irodaház food courtján. A burger a maga 13 dolláros árával nem volt olcsó, ezért az árért a húspogácsán kívül tartalmazott sült parmezán sajtot, shitake gombát, grillezett paradicsomot, karamelizált hagymát és a hely házi paradicsomszószát. A burger zsömléjére rákerült egy nagy U betű, ami nagyon egyedivé tette.

Köretként édesburgonyát ettem hozzá házi szószokkal. Ez a burger nagyon egyben volt, az ízek remekül kiegészítették egymást, a hús szaftos (medium) volt és érződött, hogy remek minőségű, nem lehet belekötni. Talán egy apróság, de ez is a mi hibánk: mivel ez egy food court volt, mindent műanyag dobozokban adtak és nem rendesen tányéron, ami azért kicsit levett a burger élvezeti értékéből. A városban azonban több helyen rendesen éttermet is üzemeltetnek, így érdemes őket felkeresni, ha az Egyesült Államokban jártok. 

A cikk 2. részében még kalandozunk kicsit New Yorkban, ahonnan majd délre folytatjuk utunkat az ország fővárosa Washington DC. felé, és végül megnézzük, van-e jó burger Miamiban.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr628811002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.06.15. 22:05:18

Na ez nagyon fasza kis cikk lett, éhes lettem :)

Mr_x 2016.06.15. 22:50:06

Köszi :) Örülök, hogy tetszett, jövő héten küldöm Janinak a folytatást:)
süti beállítások módosítása