Burger Blog

Tovább folytatódik a Hellmann's Burgerbajnokság!

2016. május 25. Jancsa Jani

Vastagon benne járunk májusban, és még mindig tart a burgerek tavaszi versenye, ami nem más, mint a Burgerbajnokság Hellmann's módra. Nézzünk hát egy kicsit bele, mi is a helyzet!

hellmannspost800x445px_2.jpg

A félidőn már túl vagyunk, de semmi sincs még sem lefutva, sem veszve, úgyhogy a rajongóknak érdemes a kedvenc helyüket támogatni, mivel még bármikor lehet a szavazás állásán fordítani. Apropó, szavazás: rengeteg voks érkezett (hozzávetőlegesen 15 000), és az első tíz helyezett között igen szoros a verseny, szóval senki se gondolja, hogy ez egy lefutott meccs, serényen tovább kell kóstolni és leadni a szavazataitokat a bajnokburger.hu honlapon a kedvenc, Hellmann's majonézzel készült burgeretekre.

km_0487.jpg

Ne feledjétek, elég komoly a tét, ugyanis a szavazók főnyereménye 100.000 forint, valamint el lehet happolni a 10 darab burger kuponfüzet egyikét, ami 1-1db tetszőlegesen választható burger beváltására jogosít mind a 20, promócióban résztvevő étteremben 2016. december 31-ig. A burgerezők pedig a leadott szavazatok alapján is, valamint szakmai zsűri döntése alapján lesznek majd rangsorolva.

km_9054.jpg

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy mennyi is az annyi - mármint, ha majonézben mérjük. Nos, a pontos adat az hadititok, de annyit sikerült kiderítenem, hogy több, mint 700 liter Hellmann's majonézt már elfogyasztottatok. Gyors osztás szorzás után kijön, hogy az bizony rengeteg burgerre elég - vajon elérjük-e az 1000 litert a kampány végére?

km_9139.jpg

Nos, mindez csak rajtatok múlik, úgyhogy nem is tudok mást mondani, minthogy menjetek, egyetek, és szavazzatok;nyomjátok meg ezt a maradék bő egy hetet - Burgerbajnokságra fel!

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr528744766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozé Ármándó · http://hozearmando.blog.hu/ 2016.06.13. 14:30:54

Lehet arról bármit tudni ki nyert? :)
süti beállítások módosítása