Burger Blog

Bejzment, Prága

2016. február 26. Jancsa Jani

Még tavaly ősszel, a BurgerFesten jártunk Prágában, tudjátok, bazi sok burger, Barbecue Pit Boys, szeszelés, miegymás. Mínusz első nap este járt az idő, amikor is a BPB-vel és Zed-del (aki az elnöke a rendezvénynek, plusz a címben szereplő hely tulaja) ellátogattunk a Bejzmentbe.

2015-09-18_19_22_31.jpg

Ekkorra már eléggé belekezdtünk a piálásba, plusz sötét is volt, valamint eltelt azóta hat hónap, szóval vannak homályos részletek, de annál izgalmasabb a történet. Szóval a Bejzment (ki lehet találni, mit jelent a szó) némiképp igaz, habár mi a földszinten voltunk, ahol egy cseh-amerikaiasan berendezett helyiségben már vártak minket a különböző európai chapterekből, aztán a seggére vertünk közben pár sörnek, meg viszkinek, és persze burgereket is rendeltünk.

A hely egyik lelki mentora, védnöke, Ron Jeremy, akinek a rumját sikerült is belecsempészni a burgerembe, aminek, hmm, hát... elég fura alakja volt. Nézzétek csak:

2015-09-18_20_02_14.jpg

Igen, ez az amire gondoltok. A Barbecue fiúk rögtön elnevezték dickburgernek, nyilván, hogy több kedvem legyen hozzá, dehát most vagy én nem láttam ezt a kitételt az étlapon, vagy nem is volt rajta.

2015-09-18_20_35_56.jpg

Hülyeség lett volna a forma után ítélni, ugyanis ízre valami kibaszott jó volt. Az egy dolog, hogy ez volt Prága legjobb általam kóstolt burgere, hands down, de ez még bőven megállná Pesten is a helyét (ami mondhat bárki bármit, régiós burgernagyhatalom, ezt így most kimondom). Az a baj, hogy nem találok angol étlapot, így csak az emlékeimben kotorászhatok, miszerint volt benne ugye ez a rumos szószos sztori, meg valami ananász, és mogyoróvaj is, de talán nem is baj, ha a köd, illetve a meglepetés homályába vész a dolog.

2015-09-18_20_04_28.jpg

A húst jelen esetben ötféle átsütöttségi módon lehet kérni, és ahogy a képen is látjátok, az enyém pont optimálisra sikeredett. Pont.

2015-09-18_20_01_25.jpg

2015-09-18_20_02_45.jpg

A másik burger talán egy kicsit konzervatívabb volt (ha mást nem, abban tuti, hogy nem volt péniszt formázó alakja). Ez is ízlett, de hogy mi volt benne, a baconön, sajton, és sült hagymán kívül, rohadjak meg, nem emlékszem. Ja de, a képeken is látszik, hogy a vitamin (hagyma, sali, paradicsom, uborka) mellé érkezett, gondolva a vegákra is.

2015-09-18_20_03_29.jpg

Köretnek házi vágású sült krumpli került mellé, valami majonéz alapú mártogatóval.

2015-09-18_21_06_31.jpg

Desszertnek sajttortát, illetve browniet toltunk az arcunkba, igaz, már majdnem kidurrantunk, de ennyi még járt. Nyilván meg sem kell említeni, hogy ha Prága = Sör, ezt a vonalat is sikerült jól elkapni.

2015-09-18_21_06_44.jpg

Annyi biztos, hogy a Bejzment azóta izgatja a fantáziámat, és tuti, hogy vagy így, vagy úgy, visszamegyek oda, nyugodtabb körülmények között is. Addig is, ha arra jártok, ezt mindenképp teszteljétek!

Elérhetőség: https://www.facebook.com/American.pub.BEJZMENT

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr778396540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Phteven 2016.02.27. 17:52:52

A Slavia hotel mellett van egy hoki palya. Annak a sorozojeben is pazar burgerek keszulnek.
süti beállítások módosítása