Burger Blog

BpBurger (176) - Bomba Burger

2016. február 09. Jancsa Jani

A burgerszakmában az a szép, hogy előbb-utóbb mindenki keresztezi az utamat. Találkoztam már televíziós személyiségekkel, zenészekkel, most pedig a Bomba Burgerben Czigléczky Tibi jött velem szembe, aki arról híres, hogy a zsűri után ő szerepelt a legtöbb évadnyi Konyhafőnökben, most pedig megmutatja, hogy mi az ő elképzelése a burgerekről.

2016-01-27_20_04_16-1.jpg

Ha már elkezdtük a bennfenteskedést, ne is hagyjuk abba, ugyanis az autó sem ismeretlen a műértő közönség számára, hiszen évekig innen tolta a Magic Burger is az ehető kontentot. Nos, a helyszín és a külcsíny csak minimálisan változott, nézzük, mit kapunk burgerfronton.

2016-01-27_18_50_04.jpg

Mivel úgy alakult, hogy elég éhes voltam, rögtön három burgert is kértem, rázva, nem keverve. Mindhárom közös ismérve a zsömle és a hús - előbbi instant kedvenccé vált, friss, ropogós, már kívülről is látszik, hogy itt bizony jóság lesz. A húspogácsa enyhén fűszerezett, és sülés közben osztrigaszósszal is meg lett kezelve, így a külsején kialakult egy kis karamellizáció - kiváló ötlet, ilyet még túl sokat nem láttam! Természetesen nem állunk meg ennyinél, mivel mind ízre, mind pedig elkészítésre pont olyan, amilyennek lennie kell.

2016-01-27_18_57_36.jpg

Az első burgerem a BBQ volt, egy házi szósszal, amely egyáltalán nem a kitaposott úton jár, hanem új területekre merészkedett ízvilág tekintetében. Ezenfelül volt benne saláta, paradicsom, koviubi, valamint cheddar, és jó kis lyoni hagyma is.

2016-01-27_18_57_45.jpg

A második verzió a Tex-Mex névre hallgató egyed volt, melyben a jalapeno, a lilahagyma, és a házi paradicsomsalsa vitték a prímet.

2016-01-27_18_57_57.jpg

Harmadik versenyzőnk pedig nem lehetett más, mint a baconos darab - ez némiképp tekinthető a basic burger egy kicsit tuningolt verziójának is - egy dögös házi hamburgerszósszal, sült hagymával, és természetesen baconnel szerelve érkezett.

2016-01-27_18_58_02.jpg

Mindhárom burgerben megvoltak azok az alkotórészek, melyek egymástól különbözővé tették, és ez ízvilágban is megmutatkozott, azonban itt még nem ért véget az étkezés, hiszen mellé is csipegethetünk köretet, ami jelen esetben házi sült krumpli volt.

2016-01-27_18_58_33.jpg

Ehhez természetesen szósz is dukál: én mindegyikbe belenéztem, és azt kell mondjam, korrekt darab az összes, nagyon nem tudtok egyikkel sem mellényúlni.

2016-01-27_19_02_27.jpg

2016-01-27_19_26_13-2.jpg

A burgerek árazása is több, mint bombasztikus: a legolcsóbb 650-nél kezdődik, az átlagár 1100 körül van, a Tibi bácsi verziót pedig duplahússal is megkapjátok 1750-ért. Nem túlzás azt mondani, hogy ebben a helyben, Tibi vezényletével minden megvan, hogy berobbanjon a köztudatba - irány tehát a háromker!

Elérhetőség: https://www.facebook.com/bombaburgerbar/

Cím: 1035, Szentendrei út 30.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr1008371242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása