BpBurger (169) – Up & Down

2015. december 14. - Jancsa Jani

Bár közeleg az év vége, burgerből sosem elég, jó burgerből pedig végképp nem. Most a Fővám téren jártam, egy friss nyitást megszemlélni.

2015-12-11_12_44_47.jpg

Az Up & Down ugyanis itt helyezkedik el, rögtön két szinten ráadásul. Hatalmas terek, kicsit ipari stílus jellemzi, de ha lemegyünk a jelenleg kicsit különteremként funkcionáló also részre, ott fogjuk igazán eldobni az agyunkat, ugyanis ez egy óvóhely, egy atombunker, és egy 30-as évekbeli bár elegye. A fentiben pedig igen nagy szerepet kap az ebédmenü, ráadásul  ezt itt a street food váltja fel, olyan tételekkel benne, amit például én is teszteltem.

Az étlap több részből tevődik össze, én most a táblás ajánlatot kóstoltam, ami egy borjúnyelv-burgert, és egy füstölt kacsakolbászos hot-dogot takart.

2015-12-11_12_44_57.jpg

2015-12-11_12_45_35.jpg

A burgerem mellé steakburgonyát kaptam, míg a hot-doghoz egy chips érkezett, mindkettő igen tuti volt, személyes kedvencem viszont az utóbbi lett.

2015-12-11_12_45_55.jpg

2015-12-11_12_46_01.jpg

A burger zsemléje nagyon ízletes, könnyed darab volt, és mint minden más összetevő, ez is házon belül készült. Benne a borjúnyelv nem darált hús, hanem hosszan és lassan sült formában került bele, ellenben olyan ízeket hordozott, amihez foghatót szerintem még burgerben nem kóstoltam – mindenkinek ajánlom. Mellette tartalmazott még céklát is, ami pedig szuperül harmonizált a hússal. Volt még benne egy kis zöld meg szósz is – tuti kombó.

2015-12-11_12_48_50.jpg

A kacsakolbász a hús mellett tartalmazott még sült hagymát is, és ez is nagyon puha, finom állagú, és persze ízű is volt. Szintén házilag készült, hosszúkás, ropogós péksüteményben érkezett, ezen felül pedig birsalmás szósz érkezett még a buliba.

2015-12-11_12_51_29.jpg

Természetesen nem fejeződhet be étkezés desszert nélkül, ez pedig most egy mákos nudli volt, szilvalekvár szorbéval. A nudlicskák kaptak egy kis pirítást is, de emellett még más textúrák is megjelentek a tányéron, ami ráadásul a műfaj ellenére nem volt eszetlenül édes – tökéletes lezárása lett ez az ebédnek.

2015-12-11_13_05_43.jpg

Mindkét fentebb említett főfogás 1650-be kerül, ami totálisan nem ár ezen a környéken ilyen minőségű, és kreativitású ételekért. Ráadásul a burgerek mindig változnak, és nem a szokványos darabok lesznek, úgyhogy nekem az a jóslatom, hogy ide érdemes lesz még visszatérni – én is így fogok tenni!

Elérhetőség: https://www.facebook.com/Uppndown/

Cím: 1056, Fővám tér 1.

5ker bpburger ár:közepes up&down

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr468169528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.