Burger Blog

Vendégpost: Bernie's Diner Grill & Burger Bar, Barcelona

2015. február 06. Mr. Burger

Ha jól emlékszem, Barcelonából még nem érkezett vendégírás, de most erre is sok került Krisztián jóvoltából!

Volt szerencsém egy hosszú hétvégét eltölteni Katalónia székhelyén, Barcelonában. Remek hely, de ez nem egy turistablog, szóval... A város – főként a Catalunya környéke – természetesen tele van tapaszos, paellás helyekkel, de az összes 'nagy konyha' megtalálható. A Jaume metrómegállónál (El Born negyed, abszolút központ) az aluljáróból felérve teljesen véletlenül bukkantunk rá Señor Bernie éttermére, ami tipikus amerikai külsővel és belsővel operál, sok fém, sok fa, sok bőr és mégtöbb piros szín, kiszuperált ezeréves zenegépek, táblaképek, rendszámok, Chrysler-dísztárcsák, és így tovább. 

kep1.jpg

16 óra környékén tértünk be, a hely egy párasztalos szellős előtérből és egy nagyobb hátsó részből áll, és nagyjából fullon volt, a pincérlány – akiről csak a görkori hiányzott – egy kis türelmet kért, de hamar talált nekünk asztalt. Alapos turistaként az étlapot már a kirakatban lecsekkoltuk, gyakorlatilag minden található rajta ami az amerikai álom beteljesüléséhez kell, bővebben itt.

Komolyabb hezitálás után a The Spicy névre hallgató burgert választottam húszdekás marhahússal, ami a „speciális mixükben” marinálódott, majd ráolvasztottak egy finom szelet cheddart, amire mangós-chilis chutney-t pakoltak, alulra pedig saláta, lilahagyma, paradicsom és persze jalapeno paprika került. Mindez egy egyszerű szezámmagos zsemlében érkezett, ami tökéletesen asszisztált a lényegesebb dolgokhoz. 

kep2.jpg

A rendelést már egy jól szituált, inkább chicagói mintsem katalán pincér vette fel, aki feltette a megnyugtató kérdést, ami már-már kijelentés is volt a részéről: „Medium?” Természetesen, drága barátom! És tényleg médium volt. Gyönyörűen rózsaszín hús belül, finom omlósság, semmi erőfeszítés nem kellett a rágáshoz, túlfűszerezettségnek jele sincs. A mangós-chilis chutney és a jalapeno paprika remekül tették a dolgukat, szépen, fokozatosan melegem lett, a fejem pedig pirosodott, de az ízeket is tökéletesen lehetett érezni. A zöldségek hozták azt a frissességet és a roppanósságot, amitől a burger textúrája egy kerek egész volt (szia Zé). Egy pár szalvéta elfogyott evés közben, folyt a burgerből minden, ahogy kell.

kep3.jpg

A köretnek választott házias burgonya hibának bizonyult, nem ropogott kívül, ugyanakkor puha se volt belül, de volt lehetőségem megkóstolni a sima french friest, az teljesen rendben volt, nem mirelit. Az asztalon gyári Heinz szószok sorakoztak, ezeket lehetett szabadon használni. Burgerek 6 eurótól vannak, mellé köret 3-4 eurótól, az enyém mondjuk tizenkettőfélre jött ki, plusz az üdítő. Ezen a környéken egyáltalán nem sok ez. Ha Barcelonában jártok, nyugodt szívvel ajánlom Berniet!

Ahogy a művelt katalán mondja: „Fuckin' amazin'!”

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr547145687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása