Burger Blog

Zseniális Angus és sörvacsora háromszor a Tuningban

2015. január 12. Jancsa Jani

Az új évben sem hagy alább a lendület a tavaly év végén berobbant Tuningban: először is lekóstoltam a januári menüajánlatot, majd pedig eldobtam az agyam tőle.

2015-01-07_22_23_57.jpg

Kezdtem egy nagyon jó kis carpaccioval, azaz vékonyra szelt bélszínnel, rukkola-ágyon, parmezán-szeletekkel, gombával; őrölt színes borssal ízesítve. Ez igazán kellemes kis bevezető volt, a hús ízletes, a körítés pedig felpezsdíti az érdeklődést.

2015-01-07_21_56_16.jpg

A második nem is lehetne más, mint egy burger, ráadásul nem is akármilyen. A hús jelen esetben nem más, mint egy fekete Aberdeen Angus, Skóciából. Ismét mondom, hogy ez a hús nekem lett ennyire alulsütve, véleményem szerint ez így tökéletes, de ti, ha jobban átsütve kéritek, az is simán megoldható. A marha ízvilága zseniális, nekem jobban be is jött, mint a múlt hónapi wagyu, én azt hiszem, ezt ki tudnám nevezni a tökéletes húsnak, kész, pont.

2015-01-07_22_24_22.jpg

A burger nincs túlbonyolítva, Butter Brothers-féle zsemle, benne saláta, paradicsom, valamint egy signature whiskeys-pikáns paradicsomos öntet, ami remekül harmonizált a hússal - azért látszik, hogy a séfek értik a dolgukat.

2015-01-07_22_26_37.jpg

Desszertnek egy epres különlegességgel zárul a kínálat, melyben belül marcipán bújt meg - ha még bírtok enni, szeretni fogjátok. De kérhettek csokiszuflét is, amely szintén zseniális, erről már írtam is. A háromfogásos ajánlat így együtt 6000 forint, melybe egy ital is beletartozik. A burgert külön 15 dekás húspogácsával 3600-ért mérik.

2015-01-07_22_48_27.jpg

Szóval ennyit a menüről. Most pedig egy közérdekű közlemény következik: sörvacsora a világ legjobb marhahúsaiból! Időpontok: január 21, január 28, február 4.

Ötfogásos menüt lehet majd megkóstolni, kézműves sörökkel párosítva. Az ételekért Sima és Tóth László séfek felelnek, a sörökért pedig Farkas Krisztián sörszakértő, az esemény védnöke pedig Erdélyi Robi, a tulaj.

Minden fogás mellé jár egy pohár sör, a menü a következőképp fog kinézni:

  • Vendégváró snack: Lazac tatár, kísérőnek egy pohár csapolt Arany Jónás
  • Első fogás: Aberdeen Black Angus burger, pohár Bors Anonymus IPA
  • Második fogás: Greater Omaha Nebraskai burger, pohár Hedan Credo
  • Főfogás: Topburgerünk, a 100% Wagyu burger, pohár Roth Beer Bakancslista
  • Élményzáró: Keserű csokiból készült desszertkülönlegesség, Sherwood aléval

Fontos infók: előzetes foglalás kötelező, a vacsora kb. 3 órás lesz, az ár pedig 9990 Ft/fő. A pontos érkezés ajánlott.

Azt már most lehet látni, hogy ebben a hónapban sem fogunk jó burgerek nélkül maradni, szóval kulináris élvezetekre fel!

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr897062689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása