Burger Blog

BpBurger (139) - Stika

2014. december 18. Jancsa Jani

Korábban stikában már jártunk a Stikában, de akkor még csak a város legizgalmasabb reggelijeit kutattuk fel. Az év végére azonban a srácok úgy döntöttek, hogy felszállnak a burgervonatra - és milyen jól tették!

2014-12-17_18_15_32.jpg

A Stika beltere a letisztultan iparian egyszerű vonalakat viseli magán, olyan 20-25 ülőhellyel, a túlsóbb végében a pulttal és az italokkal. a falon nagy táblára van felvésve, miket lehet vagy érdemes kérni.

2014-12-17_17_44_51.jpg

A burger szépen néz ki, körettel együtt érkezik, ami nem más, mint máshonnan érkező, de kvázi házi chips-burgonya. Ami annyira nem jó benne, hogy hideg, de maga az ízvilága, főleg egy kis sóval, és a mellékelt, házi ketchupbe mártogatva nagyon adja.

2014-12-17_17_45_11.jpg

A burger zsemléje a helyszínen készül, kellemes ízvilágú, könnyed textúrájú, belül pirított. A húspogácsa nagyon finom, egy szelet ráolvasztott sajttal, és két szelet ropogós húsos baconnel uralkodik az egész szendvicsben. Itt azonban még nem ér véget a történet, sőt.

2014-12-17_17_46_08.jpg

Alapból van odalenn egy kevés ecetben marinált hagyma, valamint zöldborsmártás, sőt, aki szereti (és én ilyen vagyok), az kérhet sautee gombát is - én mindenképp ajánlanám, így lesz teljes az élmény.

2014-12-17_17_48_42.jpg

A Stika burger ára köretestül 1890 forint, ami tekintve, hogy milyen jó kis komplex ízvilágú szendvicset, és remek köretet kapunk, pont egy korrekt árfekvés.

Cím: 1072, Dob utca 46/A

Elérhetőség: https://www.facebook.com/StikaBP

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr676993691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása