Burger Blog

BpBurger (137) - Sophie & Ben Bistro

2014. november 25. Jancsa Jani

Nem is olyan régen a korábban már jól ismert Varieté Bisztróban tulajdonosváltás történt, és ez egészen konkrét változásokkal is járt. Most mi is ellátogattunk, hogy megnézzük, ez mennyiben érintette a kínálatot. Szerencsére csak jobb lett.

2014-11-24 18.59.17.jpg

Alighogy belépünk, rögtön látjuk, hogy bizony a beltér jócskán átalalakult, és megtelt élettel. Ennek egyik bizonyítéka maga az italpult a neonfelirattal a háttérben, amely bármelyik amerikai bárnak is a dicsőségére válna, de jópofák a képek, feliratok is. Látszik, hogy egy jól átgondolt és berendezett belsővel szeretnék elérni azt a célt, hogy akár buli előtt is betérjünk egy jót enni-inni.

2014-11-24 18.58.24.jpg

Az étlapra ha ránézünk, két dolog tűnik fel, az egyik, hogy a burgerek lecsökkentek, de nagyjából a lényeg maradt, hála a jó égnek, a pulled porkkal együtt. A másik ilyen, amit látunk, hogy megjelentek a bisztróételek is a kínálatban. Minket ez utóbbi most annyira nem érdekelt, így rámentünk a burgerre, konkrétan a sajtos-baconös verzióra, minden választék alapkövére, melyen lemérhető, mit tud a konyha.

2014-11-24 18.16.36.jpg

Olyan negyedóra múlva meg is érkeztek a szendvicsek, és ránézésre túl sokban nem különböztek a korábbiaktól, ami ismerve azok minőségét, teljesen jó jel. A zsömle például egy az egyben ugyanaz a házi készítésű, fonott tetejű, és még mindig baromi jó, mind ízvilágra, mind állagra. Ezen pihent egy kevés apróra vágott uborka meg lilalahagyma, relish formájában.

2014-11-24 18.17.18.jpg

2014-11-24 18.17.51.jpg

A következő fontos lépés a hús volt, ami szintén nem okozott csalódást, egyrészt a méretével sem, ami kellemes, 18 dekás, másrészt pedig az átsütöttsége, és az ízvilága is teljesen korrekt, ráadásul a fűszerezést sem vitték túlzásba, ahogyan azt kell. A cheddar sajt tökéletesen ráolvasztva, a ropogós bacon pedig alatta bújt meg - ez az a triumvirátus, aki bármikor becsöngethetne, rögtön hellyel kínálnám.

2014-11-24 18.18.00.jpg

Az alsó traktusban kaptak helyet a zöldségek, név szerint a saláta és a paradicsom, mindkettő friss, nincs rá panasz.

2014-11-24 18.21.35.jpg

Köretnek kaptunk káposztasalátát, valamint sült csónakburgonyát. Előbbi kellemes, frissítő csésze, mindenből pont a megfelelő aránnyal benne. A sült krumpli magában már kissé unalmas, úgyhogy azt javaslom, kérjünk hozzá egy kevés füstölt majonézt, az majd felspanolja az ízvilágot, nem is akárhogy! A burger mellé nagyon jól esik a csapolt kézműves sörük is, melyből jelenleg két fajtát tartanak a csapon és további tíz várja a megváltójukat a hűtőben. Remek!

2014-11-24 18.16.54.jpg

2014-11-24 18.17.01.jpg

A desszert sem maradhatott ki, karamellás-pekándiós browniet kértem, ami egészen egyszerűen zseniális volt: édes, puha, hozzá pedig a gombóc fagyi csak hab volt a tortán.

2014-11-24 18.47.51.jpg

A burgerek köret nélkül 1490-től kezdődnek, és 2390-ig tartanak, körettel pedig plusz 500 forintot kell rászámolnunk. A Sophie & Ben egy népszerű lokáción alakult újra, úgy, hogy a régi értékek megtartásával mert újat mutatni, ami mindig egy dícsérendő hozzáállás - kívánjuk, hogy maradjon is így, mi pedig valószínűleg visszatérünk még, hogy a fentebb említett pulled porkot is beteszteljük.

Cím: 1061, Káldy Gyula u. 5.

Elérhetőség: https://www.facebook.com/sophiebenbistro

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr296931495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása