Burger Blog

BpBurger (130) - Betevő

2014. október 27. Jancsa Jani

Sokan kérdezik tőlem, hogy mikor cseng már le ez a burgerláz, és, hogy van-e értelme új helyeknek nyitni még. Nos, a Betevő erre a kérdésre ad egy olyan választ, amit csak értékelni lehet.

2014-10-21 12.59.29.jpg

Egy teljes mértékben burgermentes környéken, a Pauler utcában nyitott meg picivel több, mint egy hónapja a hely, és ahogy elnéztem, a tesztidőszak végére egészen kezd is bepörögni. Ebédidőben voltunk a relatíve kicsi beltérrel, ámde annál jobb dizájnnal rendelkező helyen, ahol magasított, bár-jellegű asztaloknál tudjuk elfogyasztani a... betevőnket.

2014-10-21 12.52.31.jpg

Rendelésünk egy extra, illetve egy lazacburgerre esett, melynek árában benne van a köret, valamint a saláta is. A burgerek olyan 10-15 perc aaltt el is készültek, és nagyon korrektül néztek ki.

2014-10-21 13.08.37.jpg

Kezdjük azzal, ami mindkét tányéron megtalálható volt, és gyanúm szerint máshol az országban nincs is ilyen: a házi készítésű, rácsos sült burgonyával. Ez elképesztően jól néz ki, és finom is, egyedüli apróbb probléma vele, hogy nem teljesen tudta eldönteni, hogy hideg akar lenni, vagy meleg, mert a skála mindkét végpontja megtalálható volt a darabok között, de ezt leszámítva maga a tökély.

2014-10-21 13.08.41.jpg

A házi káposztasaláta is tök jó darab, pont jól majonézes, az adag lehetne egy kicsit nagyobb, de így sem rossz,sőt.

2014-10-21 13.08.44.jpg

A burger zsemléje saját recept alapján készül, nagyon jó ízű, kellemes textúrájú. A felső fele a ház signature szószával van megkenve, amely egy izgalmas, paradicsomos öntét, ráadásul háromfajta kivitelben, csípősség szerint osztályozva.

2014-10-21 13.08.51.jpg

Alatta jön a husi, az extra burgerben 18 dekásan, közepesre átsütve csak sóval és borssal ízesítve, szintén telitalálat. Alatta következnek a zöldségek: paradicsom, savanyú ubi, valamint rukkola.

2014-10-21 13.10.02.jpg

A lazacburgerben filé formájában érkezik a hús, és a szaftosra átsütött lazac-szeletek garantálom, hogy senkinek sem fognak csalódást okozni. Ezen felül ő is kapott egy emberes remuládmártást még pluszban a tetejére.

2014-10-21 13.08.30.jpg

A végén még akadt desszert is, ami egy csokoládés-piskótás csoda volt, ezt is tudom mindenkinek ajánlani.

2014-10-21 13.33.15.jpg

A Betevőben a burgerek 990-től kezdődnek, és 1990-ig tartanak, köretestül. Ezzel az egységgel Buda most egy újabb erős versenyzőt kapott, lássuk, mit tud kezdeni vele a környék!

Cím: 1013, Pauler utca 5.

Elérhetőség: https://www.facebook.com/betevoburger

A bejegyzés trackback címe:

http://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr76834561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.