Burger Blog

A Mikulás és a Krampusz a Burger Kingbe érkezett!

2014. október 14. Jancsa Jani

Az idei karácsony a szokásosnál is korábban érkezik a Burger Kingbe, és ráadásul nem is gyengén: két olyan szereplőt kapunk a tányérunkra, akik minden szempontból tökéletesen megfelelhetnek az elvárásainknak.

TeliAngus_EMKE_OWV_151x134cm.jpg

De kikről is van szó? Mindkét szendvics alapja a 175 grammos Angus húspogácsa, amelyről már írtam pár hónappal ezelőtt, teljesen korrekt darabról van szó. A Santa Claus szendvicset már jól ismerhetjük korábbról, ennek a bemutatásával nem is foglalkoznék most, csupán említés szintjén: edami és masdaam sajt, pirított hagyma, boldogság. Na de a másik versenyző, a Krampusz Angus azért megér egy misét, főleg azért is, mert ez bizony egy csípősebb ízvilágú szendvics. Micsodaaa?

krampus web méret-1.jpg

Ami elsőként felkelti a figyelmünket, az mindenképp a zsömle lesz, ugyanis nemhogy ilyet, de még ehhez hasonlót sem igen láttam a cég kínálatában. Egészen konkrétan egy egyedileg gyártott, lisztes tetejű, magos, rusztikus zsemle, ami mind kinézetre, mint pedig ízvilágra remek választás ehhez a szendvicshez, tényleg érződik rajta, hogy a minőség benne van.

krampus web méret-2.jpg

Azért is tett jó ez a zsömle a szendvicsnek, mert gyanúm szerint egy kicsit kisebb, mint a szezámos szokott enni, így a közel húszdekás húspogácsa vidáman ki tud kukkantani minden oldalon, és egyben jelez is a fogyasztónak: helló, itt vagyok, egyél meg haver. Korábban említetttem, valamint a plakáton is látható a figyelmeztetés, hogy itt bizony csípősség várható, most pedig nézzük meg, hogy ez honnan is fakad!

krampus web méret-3.jpg

Nem egy, nem kettő, hanem rögtön három forrása is akad neki, de ami szép, hogy még ennek ellenére sem lesz nagyon gyilkos, hanem pont a pikánsság felső határán mozog. Az első tétel benne a húson a sajt, ami nem más, mint a Monterey Jack egyik változata, a Pepperjack, melybe a poén kedvéért csípős paprikadarabkákat is tettek. A második részlet a különleges borsos szósznak köszönhető, mely nagyon szépen fogja egységbe az egész szendvicset kellemes krémes állagával. A harmadik pedig a képen látható tutiság, ami nem más, mint a tüzes bundázott paprika fantázianévre hallgató kis falatok, melyek szintén teljes hatóerővel tudják biztosítani a forró hangulatot bármely téli estére.

DigitMenutabla_TeliAngus_2.jpg

A Krampusz és a Santa Claus 1370 forintba kerülnek, menüben pedig 1950-ért lehetnek a tieitek. Én azt mondom, ha mást nem is hoz idén a karácsony szelleme, ezzel a két szendviccsel már nagyon boldogok lehetünk, ha betérünk a Burger Kingbe. (x)

A bejegyzés trackback címe:

http://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr296789819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.