Burger Blog

Mega Bacon Burger

2014. július 02. Jancsa Jani

Eljött a videók hete! Minden nap mutatok egy videót, amit talán már láttatok, de talán még nem! Ezek a Street Kitchen gasztromagazinban jelentek meg eredetileg, és most pedig ide is belistázom őket.

Ebben a burgerben kimaxoltam a baconben rejlő lehetőségeket: gyakorlatilag mindenhová került belőle: pulóver, szósz, hús, semmi sem maradt ki. A koleszterinszintem sem.

 

Hozzávalók:

  • 10-15 dkg darált marhahús, lehet soványabb is
  • ketchup
  • mustár
  • majonéz
  • savanyú uborka
  • egy fej vöröshagyma
  • 30-50 dkg szeletelt baconszalonna
  • só, bors.
#1 - Baconfonat
Fogunk egy nagyobb tepsit, kibéleljük sütőpapírral, Hosszirányban, egymás mellé lefektetünk hat szelet szalonnát. Ha ez megvan, a páratlan számúakat visszahajtjuk, majdnem egészen a végéig, majd keresztbe, rájuk merőlegesen fektetünk egy szelettel. A felhajtottakat visszahajtjuk. Most a páros számú baconoket hajtjuk fel a keresztebetett szeletig, újabbat fektetünk alá, majd visszahajtjuk. Így folytatjuk, amíg a végére nem érünk, majd pedig a végeket visszahajtjuk, hogy még szebb legyen a fonat. 200 fokra előmelegített sütőben 25 percig sütjük, ha kész, félretesszük, a zsírt pedig leöntjük.
2014-03-05 20.19.03.jpg
#2 - Baconös speciál szósz
Egy tálba ketchupot mustár és majonézt teszünk, ugyanakkora arányban, beleöntünk úgy fél decit a kisült szalonna zsírjából, teszünk hozzá szintén fél deci savanyú uborkalevet, ízlés szerint csípőset, és egy kis borsot. Homogénné összekeverjük, majd félretesszük kicsit állni.
#3 - Baconzsíron sült hagyma
A maradék zsír másik felében alacsony lángon megfonnyasztjuk a szeletekre vágott vöröshagymát.
#4 - Bacon a húsban
5-8 deka bacont apróra vágunk, és belekeverjük a darált húsba. Minél kisebbek a darabok, annál homogénebb lesz. Ha ez megvan, a húspogácsát kilapítjuk, a közepére kis bemélyedést formálunk, majd megsütjük. Az oldalait sózzuk, borsozzuk, a fordítás után pedig cheddar sajtot teszünk rá. Ha kész, pár percig pihentetjük.
#5 - Baconzsíron pirult zsömle
A zsömlét kettévágjuk, és a maradék hagymás-húsos zsíron alacsony lángon megpirítjuk.
Ha mindez kész, jöhet az összeszerelés: a zsömle aljára kerül egy kanál hambiszósz, rá a hús, erre egy jó adag sült hagyma, két szelet savanyú uborka, a megfelelő méretűre vágott baconfonat, majd a zsömle teteje. 
2014-03-05 22.21.01-1.jpg
Jó étvággyal fogyasszuk el, de azért a gyorstárcsázón legyen az ujjunk, ha a végére kidőlnénk a sok zsír miatt. Esti piálások elé is ajánlott, hasonló okokból kifolyólag.
TETSZETT A VIDEÓ? KÖVESS BE FACEBOOKON, VAGY INSTAGRAMON - NEM FOGOD MEGBÁNNI! ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr576446953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása