Burger Blog

Ettél már sajtburgeres pizzát?

2014. január 25. Jancsa Jani

Korábban már mi is beszámoltunk mindenféle kreációról, amikor valami teljesen más kajával keresztezték a burgert, így erősítve a fajta nemességét. Most a nemrég nyílt Pizza Companyt teszteltük, ahol hogy-hogy nem, a negyvenféle pizza közé a Cheese Burger becenevű is bekeveredett. Alap, hogy kipróbáltuk.2014-01-16 08.39.29.jpg

A szállítási idő korrekt volt, a 13-ba olyan 40-45 perc alatt ért ki, ráadásul emellé kértünk még egy Unghereset, és kaptunk a nyitási akción belül egy harmadikat is, így igazán jól jártunk.

2014-01-15 20.47.42.jpg

Három méretben rendelhetünk: 28 34 és 40, mi most a legkisebbnél maradtunk, főként amiatt, hogy az sem olcsó, 1650 és 1450 volt mindkettő. Tegyük hozzá, hogy azért laktatóak voltak, szóval simán elmentek volna 30-32-esnek is, így rosszabbul, sőt éhesen egyáltalán nem éreztük magunkat.

2014-01-15 20.47.39.jpg

A sajtburgert pizzára leképezni bizony nem egyszerű feladat, de az első lépésnél már megbukott a dolog. Hogy miért? A hús sertés, és ez sértés. Ha nem is azt mondom, hogy itt elvágta magát a dolog, de elég erősen bukásból indul, még akkor is, ha a hús alapvetően nem rossz.

2014-01-15 20.49.18.jpg

Az alapja állítólag paradicsomos, de ezt csak onnan tudom, hogy elolvastam, amúgy mindent belep az olvadt cheddar / sajtszósz, ami teljesen jó érzést ad. Találunk még rajta paradicsomot (minek?), bacont, és lilahagymát is, szóval ha ez utóbbi kettő véletlenül egyszerre téved a szánkba egy jobb falat hússal, akkor fél szemmel, hunyorítva, szódával, egészen olyan érzésünk lehet, mintha egy közepes burgert ennénk.

2014-01-15 20.49.25.jpg

A pizza tésztája közepesen vastag, az alja olyan kis félgömb-mintás, mint a kenyereké szokott lenni, ízvilágra pedig teljesen jó. A széle ropog, amúgy puha, viszont nekem egy az egyben az ipari (Fornettis) pizza ízvilágát hozta, minimális zsírossággal, ami finomnak finom, csak az asszociáció nem a legszerencsésebb.

2014-01-15 20.49.32.jpg

A magyaros verzión a meglepetés a nagy mennyiségű fokhagyma volt, ezzel viszont kapott egy érdekesebb felhangot, ellenben egy kis plusz csípős elfért volna még simán.

2014-01-16 08.39.55.jpg

A Company pizzája nem rossz, és egy próbát mindenképp megér, de csak akkor ha Óbudán, vagy a II. és a XIII. kerület bizonyos részein lakunk. Most pedig menjünk, és együnk egy jó burgert!

Elérhetőség: http://www.pizzacompany.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr435760923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása