Burger Blog

BpBurger (78) - Facebistro

2013. szeptember 30. mtomi

A következő post már jól ismert vendégszerzőnk, mtomi tollából származik, és bár mint eddig sem, ezután sem adom ki a kezemből a rovatomat, de ez esetben kénytelen vagyok kivételt tenni, mert a véleménye közel 100%-ban fedi az enyémet. - speed

Úgy látszik évente egyszer összejön egy közös burgerezésünk speeddel, a tavalyi Majorka-teszt után ezúttal Pestre látogattunk el együtt burgert kóstolni. Ha az arrafelé szokásos modorban írnánk körül a hajdani Szószpark helyén pár éve nyílt Facebistro környezetét, akkor azt mondhatnánk, hogy a varázslatos hangulatot árasztó Hollán Ernő utcában található, Újlipótváros (haladóknak Újlipócia) szívében. De mi inkább azt írjuk, hogy pont ott van a Jászai mellett, és ezzel sem mondtunk nagyobb hülyeséget.

2013-09-18 19.00.34.jpg

A Facebistro nem indul jó esélyekkel, kicsit úgy állunk hozzá, mint skatulyázós tanár a rossz tanulóhoz feleléskor: aki a Facebookra hajazó névvel és logóval akar befutni a vendéglátás terén, az nálunk csak hármasról indulhat. És főleg nehéz a dolga a már eleve igazságtalanul közepesnek elkönyvelt tanulónak, ha minden áron ötösre akar vizsgázni. Márpedig a Facebook oldalukon azt hirdeti a Facebistro adminja – aki a legritkább esetben a takarítónő, szóval illik figyelni rá –, hogy a város legjobb hamburgerével várnak mindenkit.

2013-09-18 18.10.53.jpg

Nos, bár beszédes tény, hogy még senki nem ajánlotta nekünk ezt a helyet burgerezésre, a Burger Blog kóstolt már néhányat a város legjobb hamburgerei közül, úgyhogy lesz összehasonlítási alapunk, challenge accepted!

2013-09-18 18.10.42.jpg

Szerdán koraeste, 6 körül érkeztünk meg tesztünk színhelyére, ahol kissé sötét és ürességtől tátongó beltér fogadott minket, így mivel kint még bőven világos volt, úgy döntöttünk, hogy mit nekünk a hűvös szeptember, az utcán lévő asztalok egyikénél foglalunk inkább helyet. Így viszont nem kellett a bejáratnál letennünk fegyvereinket és vitriolos tollunkat, melyeket a saloonba nem lett volna ildomos magunkkal vinni... A laminált étlapot böngészve azonnal feltűnt, hogy bár sok minden van rajta, hamburger nincs, de nem estünk kétségbe, a magabiztos facebook kontent alapján biztosra mentünk. Kikértük a sörünket, majd speed lazán feltette a kérdést: „hamburger van?”, amire jött is az igenlő válasz. „Akkor kettőt kérünk” – mondtuk mi, amit a pincér egy bólintással nyugtázott, egyéb részletek tisztázásával nem akarta húzni a drága időnket. (Végül is ez is egy metódus, ha nincs rajta az étlapon úgy csinálja, és azt tesz bele, amit akar... - speed)

2013-09-18 18.11.00.jpg

2013-09-18 18.11.08.jpg

Kb. 20 perc elteltével meg is érkeztek a burgerek, és mivel lehetőségünk sem volt a diverzifikálásra, értelemszerűen mindketten ugyanazt kaptuk: a tányéron ott figyelt a burger amerikai zászlóval keresztülszúrva, mellette mirelit hasábkrumpli és egy arányos adag káposztasaláta. A szezámos buciról speed azonnal megállapította, hogy a legolcsóbb bolti fajtának tűnik, én meg a kissé hagymás tónusú, viszonylag jól eltalált ízesítésű káposztát megízlelve azt, hogy bármi is lesz a vége, ez azért némiképp menteni fogja a helyzetet.

2013-09-18 18.11.30.jpg

És azért volt is itt mit menteni: a buci megpirításáról itt hírből sem hallottak, az állaga is fullasztó lett volna, de szerencsére nem volt elég vastag az ilyen balesetekhez. A vékonyra lapított húspogácsának (ez legalább nem volt mirelit) nem sok karaktere volt, az első harapás a Burger King ízvilágát juttatta eszünkbe, és bár semmi extrát nem nyújott, rossznak sem nevezhetnénk (Nekem mondjuk távolról sem volt BK-s, maximum olyan szempontból, hogy baromi jellegtelen - speed).

2013-09-18 18.11.40.jpg

A zöldségek viszont a klasszikus ódivatú balatoni büfé iskolát hozták el nekünk Újlipóciába: a hagyma és az erőtlen szósz mellett vékonyra szelt nyers uborka, paradicsom, és egy, a zsemlére szomorúan rátapadt méregzöld salátalevél (véletlenül sem jégsaláta) árválkodtak burgerünkben. Ezzel együtt jóízűen el lehetett fogyasztani az ételt, egy könnyű vacsinak elment, de mindketten megállapítottunk, hogy a város legjobb burgere ennél azért jobbat érdemelne!

2013-09-18 18.13.59.jpg

Bár az étlapon egyáltalán nem szerepelt, így némiképp lutri volt a számlakérés, a hamburger darabja (így menüben, máshogy gondolom nincs is) 1290 forintba került, ami mindenképp túlárazottnak tűnik ahhoz képest, hogy 200 forinttal drágábban már tényleg a város legjobb burgereit lehet enni megfelelő körettel. De nem a Facebistroban, úgyhogy ha erre jártok, inkább az étlapról válasszatok!

Adatlap

Nyitvatartás: 17-24.

Cím: 1136, Hollán Ernő utca 13-15.

Honlap: -

Facebook: https://www.facebook.com/facebistrobudapest

Telefon / asztalfoglalás: (70) 265 0395

4sq: http://goo.gl/TvmylD

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr285527560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bl4ze 2013.09.30. 11:47:10

Elég nagyképűség a város legjobb hamburgerének nevezni.... :()

Zephyrous 2013.09.30. 18:07:38

Már a nevéből (irtó béna szójáték) éreztem, hogy a hely nem kimagasló, de azért a posztot végigolvastam... nem tévedtem.

Tolgyi78 2013.09.30. 21:10:48

Nem néz ki valami jól a burger. Elsőre nem is kívánnám meg, főleg a krumpli sablon... Ez a (nyers) uborka a burgerbe olyan, mint a gyrosba a csalamádé. Minek??

A komment margójára: a Szószparkban ettem, kár hogy megszűnt.
süti beállítások módosítása